A baloldal görög válsága

  • Ara-Kovács Attila
  • 2015. július 1.

Publicisztika

A Szirizához fűzött remény az új balosokat máris a szélsőbal veszélyes közelségébe sodorta, míg a kapitalizmus végzetéről szőtt vágyálmok a szélsőjobb eszmeisége felé.

Mint eső után a gombák szaporodnak a baloldali elméletek a görög válság keletkezéstörténetéről és megoldási lehetőségeiről. Kiindulópontjuk világos: a Sziriza a baloldal megújulásának ígéretével teljes, új modellt jelent a számukra. Ennek ellenfényében értelmezik ugyanakkor az uniós liberális modellnek a lehetetlenségét – sőt embertelenségét –, amely a kapitalizmusa révén szerintük csak a rendszerhibákat képes újrateremteni, ráadásul a tartós túlélés minden esélye nélkül.
A Szirizához fűzött remények e megfontolások képviselőit máris a szélsőbal veszélyes közelségébe sodorták, a kapitalizmus végzetéről és a hálátlan nyugat alkonyáról szőtt vágyálmok pedig a szélsőjobb ihlető eszmeisége felé. Nincs is jobb kezdet egy normális baloldali újjáéledéshez, ugye.
A baloldalnak szüksége volna már valaminő ideológiára, hogy nélkülözhetetlenségét igazolni tudja. ’68 illúziói után befogadta a liberalizmus gyakorlatilag valamennyi kritériumát, így haszonélvezője lehetett a jóléti társadalom minden áldásának. Ez volt a Mitterrand-ok, a Helmut Schmidtek, a Kreiskyk nagy korszaka. A 70-es évektől a liberalizmusnak köszönhetően a jobboldal is magára talált; ez teremtette meg a Giscard d’Estaing-ek, a Chiracok, Sarkozyk, a Kohlok és Merkelek nagy korszakát. (A konzervatív jobboldalnak is elkelne már valamiféle ideológia, hogy ne legyen kénytelen mindig csak a liberalizmusra támaszkodva magyarázni a világot, amelyben és amelyből él.)

false

 

Fotó: AFP


Minden bizonnyal ezt ismerték fel néhányan, amikor a Sziriza felkavarta állóvízben a homlokukra csapva most felkiáltanak: a válságból csak a baloldal felé vezet kiút, minthogy az – mármint a válság – nem más, mint a liberális kapitalizmus vége.
Végre, legalább addig már eljutottunk, hogy a baloldal igyekszik békén hagyni, azaz elhagyni a liberalizmust. Ez utóbbinak ugyanis már nagyon a terhére van (az ő nevében is hirdetett) a sok mellébeszélés az egyenlősdiről, meg a jobboldallal összekacsingató individualizmus-ellenesség is. Ha a baloldal tényleg találna valamilyen pótlólagos világmagyarázatot, akkor talán visszakerülhetnének a liberális értékek is azokhoz a pártokhoz, amelyek fenntartások nélkül és nem egyszerűen megélhetési ideológiaként akarják azokat megvalósítani és képviselni.
De tényleg a Sziriza kínálná a megoldást az önmagához visszavágyó baloldal számára? Szó se róla, a Szirizában minden megvan, ami ’68 zajos, színes és javarészt szómágiákban élt párizsi–római–berlini napjait oly mélyen jellemezte. Az akkori baloldaliak is tették volna, de nem tudták, hogyan, akárcsak ma Cipraszék. Ám az akkori utcák fiataljaitól még nem tűnt képtelennek a „legyünk realisták” (Marx), a „követeljük a lehetetlent” (Marcuse) szlogen, mert bár ők is nagyon akarták a papák pénzét (jóléti állam), de nem ingyen, hanem álmaikért cserébe.
A Szirizában viszont semmi sincs abból, ami ’68 következményeit olyannyira maradandóvá tette. Cipraszéknak nincsenek álmaik, ha csak nem tekintjük efféle álomnak a hatalmat, melyhez áthazudták magukat a válságkampányukkal. Cipraszék követelik ugyan a lehetetlent, de ’68-cal szemben azzal ámítják követőiket, hogy realistának lenni nemcsak felesleges luxus, de a kapitalizmus és főként a németek eredendő bűne.
A Sziriza úgy ajánlotta fel Görögországot Moszkvának, hogy közben a szeme sem rebbent. Putyin azonban gyanakvó, és csak visszafogottan él a lehetőséggel, különben a Szirizára építő új európai baloldal iránytűje ismét a Kreml felé lengene ki.
1968 megváltoztatta a jóléti társadalmak nagy generációinak életformáját. A Sziriza azt szeretné, hogy a görögök életformája ne változzon, maradjon minden úgy, ahogy eddig volt.
A görögök és a Balkán ezt már számtalanszor kipróbálták: nem vált be. Jó lenne, ha a baloldal sem a görög modellben keresné a megoldást problémáira. Egyáltalán, mit is keres a baloldal e történetben? Talán csak nem azt, amit Orbán már rég megtalált? Az illiberalizmust?


A szerző a DK elnökségi tagja.

Figyelmébe ajánljuk

Gombaszezon

Michelle a magányos vidéki nénik eseménytelen, szomorú életét éli. Egyetlen barátnőjével jár gombászni, vagy viszi őt a börtönbe, meglátogatni annak fiát, Vincent-t.

Világító árnyak

A klasszikus balett alapdarabját annak leghíresebb koreográfiájában, az 1877-es Marius Petipa-féle változatában vitte színre Albert Mirzojan, Ludwig Minkus zenéjére.

Huszein imám mártíromsága

Az Izrael és Irán között lezajlott tizenkét napos háború újra rádöbbentette a régió népeit: új közel-keleti hatalmi rend van kialakulóban. Az egyre élesebben körvonalazódó kép azonban egyre többeket tölt el félelemmel.

„A lehetőségek léteznek”

Úgy tűnik, hogy az emberi történelem és politika soha nem fog megváltozni. Kőbalta, máglyán égő „eretnekek”, százéves háborúk, gulágok… Vagy­is mi sohasem fogunk megváltozni. Reménytelen.

Taxival Auschwitzba

Idén áprilistól a francia közszolgálati televízió közel kilenc­órányi dokumentumfilm-folyamban mutatta be azt a három történelmi pert, amelyek során 1987 és 1998 között a náci kollaboráns Vichy-rezsim egykori kiszolgálóinak kellett számot adniuk bűneikről. A három film mindegyike más-más oldalról mutatja be a megszállás időszakát. A YouTube-on is hozzáférhető harmadiknak van talán a leginkább megszívlelendő tanulsága.

Lábujjhegyen

A hízelgéseknek, a geopolitikai realitásoknak és a szerencsének köszönhetően jól zárult a hágai NATO-csúcs. Azonban az, hogy a tagállamok vezetői jól tudják kezelni az Egyesült Államok elnökének egóját, nem a transzatlanti kapcsolatok legszilárdabb alapja.

Milliókat érő repedések

Évekig kell még nézniük a tátongó repedéseket és leváló csempéket azoknak a lakóknak, akik 2016-ban költöztek egy budafoki új építésű társasházba. A problémák hamar felszínre kerültek, most pedig a tulaj­donosok perben állnak a beruházóval.

Egyenlőbbek

Nyilvánosan megrótta Szeged polgármestere azokat a képviselőket – köztük saját szövetségének tagjait –, akik nem szavazták meg, hogy a júliustól érvényes fizetésemelésük inkább a szociális alapba kerüljön. E képviselők viszont azt szerették volna, hogy a polgármester és az alpolgármesterek bérnövekménye is közcélra menjen.

Pillanatnyi nehézségek

Gyors viták, vetélkedő erős emberek, ügynöközés és fele-fele arányban megosztott tagság: megpróbáltuk összerakni a szép reményekkel indult, de a 2026-os választáson a távolmaradás mellett döntő liberális párt történetét.