Publicisztika

Szabad piac: igen. Jólét, prosperitás: igen. Egyéni szabadság: nem. Sir Ralph Dahrendorf összegezte ilyen velősen az ázsiai modellt a Gazeta Wyborczának adott érdekes interjújában, mely a Magyar Hírlap legutóbbi Közép-Európa mellékletében volt olvasható magyarul. Szabad piac? Növekvő mértékben az egész kelet-ázsiai régióban; még olyan, kommunizmustól vert országok is nyiladoznak, mint Vietnam vagy Kambodzsa. Jólét, prosperitás? Japánban, Szingapúrban, Dél-Koreában, Hongkongban igen, de már Malajziában is (utóbbiba áramlik mostanában a legtöbb külföldi tőkebefektetés; több, mint bármelyik volt szovjet csatlós- vagy utódállamba), és Kínában sem csak a gazdasági növekedés trendje emelkedő, de az életszínvonal is, különösen a déli tartományokban. Egyéni szabadság? Japán McArthur tábornok bevonulása után képviseleti demokrácia lett, többpártrendszer, szabad sajtó, de az autokratikus ázsiai viszonyokat, különösen a munkahelyi és interperszonális kapcsolatokban, nem sikerült kiiktatni. Koreában ugyan halálra ítélik a tömeggyilkos exelnököt, azért ma sem szeretnék ott diák lenni. Hongkongban a brit gyarmati kormányzathoz tartozó cenzúrahivatal már jó ideje a kínai igények szerint cenzúráz.

Szűk három év telt el azóta, hogy egy magyar költő, kin is, tán az éppen aktuális kurzuson, mely persze sohasem volt aktuális, számon kért valakit. Egy másik, holt magyar költőt. Tán nem is a kurzuson, hanem mindenkin, rajtunk is, a közéleten.

Nem sokkal azután, hogy a spanyol király a parlament plenáris ülésén támogatásáról biztosított minket abban, hogy végre részt vegyünk egy "új Európa" felépítésében, vita kezdődött arról, hogy a zsidó is része-e a nemzettestnek, vagy nem, ami csak azért volt európai vita, mert Le Pen és Haider is európai. Ezúttal Torgyán József vetette fel a már megannyi zsidót identitáshoz segítő problematikát, mégpedig abból az alkalomból, hogy ötven év, valamint egy hároméves alkotmánybírósági határozat után akadt magyar kormány, amelyik végrehajtja a párizsi békeszerződés előírását, és visszaadja a nácik által ellopott, a sztálinisták által államosított zsidó közösségi vagyont azoknak, akiket anno éppen azért lehetett kifosztani, majd leölni, mert már akkor is akadt valaki, aki felvetette: a magyarság része-e vajon

Lehetett volna elegánsabban is, például a nagy nap előestéjén suttyomban lefaragni egy kicsit a medence hosszából, esetleg valami jó kis japcsi minimotort (a Zemplényi kölcsönkérhetett volna valamelyik ismerősétől) építeni az úszógumikba, végső esetben olcsó ukrán delfineket álcázni magyar olimpikonoknak, az úszósapi meg a hegesztőszemüveg amúgy is elrejti viselőjét, a sajtótájékoztatóra úgyis vissza lehet őket cserélni úszóra, óg-móg az ember magában, leprázva, akit ér, megfeledkezve arról, hogy maguk az úszók, akiket testületileg belekevertek, tényleg világklasszisok, hogy Atlantában nem magyar mágnások, hanem angol lordok osztják az aranyat.

Önfeljelentés: T. Hatóság! Alulírott, dr. Vágvölgyi András budapesti (pontos cím a szerkesztőségben) lakos, feladom magam, mert, noha nem vagyok Esztergom környéki vagy dunakanyarbéli lakos, és a ketchuptól kimondottan irtózom, az Interneten a Lycos nevű keresőprogram segítségével rákerestem az üzemanyag és a műtrágya kifejezésekre (fuel & fertilizer). Engedjék meg, hogy rávilágítsak e két kifejezés emberiségellenes voltára. Mert ezáltal - jóllehet ráakadtam olyan, az emberiség jövője szempontjából ártalmatlan, sőt, bátorítandó számítógépes szöveghelyekre, mint a Tajikistan Agricultural Update és más mezőgazdasági Internet-site-ok - a program olyan felettébb veszélyes küllemű URL-ek közelébe is vitt, mint az ftp://alterenatives.com/library/envforst/wea20059.txt vagy a http://www.gl.unbc.edu/"gsilve2/html/cookbook/FertilizerBomb.html, melyek sejthetően házilag készített bombareceptekhez visznek. Tartozom egy vallomással: lényem egyik eléggé el nem ítélhetően erős vonása a bizarr és perverz dolgokhoz való vonzódás. Minek tagadnám, ha már ott volt előttem, hát én rákattintottam ezekre a nyilvánosan elérhető site-okra, s kicsit úgy éreztem magam, mint Carlos vagy a hezbollahos Muszavi család legkisebbik fia, vagy teszem azt Timothy McVeigh édesöccse. (Utóbbi az 1995 áprilisában Oklahoma Cityben robbant - és több tucat embert megölt - fusibomba letartóztatásban lévő gyanúsítottja.) És megtaláltam, amit kerestem! Idézem (még nem veszett ki belőlem az állampolgári kötelességtudat szikrája, úgyhogy a magyar fordítást mellőzöm):

Elöljáróban arra kérem a tisztelt Olvasót, hogy csak akkor olvassa el ezt az írást, ha nem tart attól, hogy megsérti érzékenységét.

A köztársaság elnöke aláírta a régi-új miniszter kinevezését. A dolgok és személyek méltó helyükre kerülnek végre.

Szeptember hatodikán Novák Dezső, a Ferencváros labdarúgó-csapatának vezetőedzője lemondott. Az ügyét tárgyaló elnökségi ülés után nézett bele a kamerába, elég volt, életveszélyesen megfenyegettek, mondta, és közben összeszorította a száját, gyűltek a könnyek a szemében, nem bírom tovább, remegte a hangja. Novák Dezsővel a Ferencváros a két legutóbbi bajnokságot megnyerte, bejutott a Bajnokok Ligájába, ami egy valag pénzt hozott a klubnak. Amikor rossz játékkal nyert a csapata, akkor azt mondta, hogy győztünk, de ez nem foci, amikor szívtak, akkor pedig nem azzal jött, hogy mindkét félidőben szembe sütött a nap.

Így, a választási kampány célegyenesében szikrázik fel igazán az amerikai társadalmi psziché hipokritizmusának elektromossága. A múlt héten az elnök pártja tartotta meg elnökjelölő konvencióját Chicagóban - nagy idők helyszíne ez; 1968-ban a chicagói Demokrata Konvenció volt a háború- és establishmentellenes mozgalom egyik legjelentékenyebb színtere -, és Clinton párton belüli kihívó nélkül lett elnökjelölt. A New York Timesban Maureen Dowd persze a maga pikírt modorában a Clinton körüli személyi kultuszról beszél, de hát mit tehet arról az elnök, hogy tanácsadói a családi értékeket helyezték kampánya középpontjába, hogy felesége nagy, térhatású beszédet mondott a Konvención, miszerint Bill a családszeretet maga, tizenhat éves Chelsea lánya pedig a jövő ezredbe vetett remény szimbólumaként araszolt a kamerák kereszttüzében a hatvanezres sportcsarnokban.

A szerző turkológus, egyetemi oktató.

A lapzártánkat követő napon, kedden kerül sor az Országgyűlés rendkívüli ülésnapjára. Az ellenzék a román-magyar alapszerződés véglegesnek tekintett szövegének újratárgyalását - tehát az e hónapra tervezett aláírás elhalasztását - szeretné elérni. Köztudott továbbá az is, hogy az ellenzéki pártok javasolták: Markó Béla, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke a Parlamentben is fejthesse ki véleményét. Hétfőn este azonban több forrásból is úgy értesültünk, Markó Béla nem szólal fel, sőt, nem is jön aznap Magyarországra. Hogy végül is így

Sok hűhó után felállt a (jellemző honi slampossággal) magyar FBI-nak címkézett Központi Bűnüldözési Igazgatóság, amelynek az élére a néhány éve ittas vezetési ügybe keveredett Kiss Ernő ezredes került. Egyik első intézkedése a hangzatosan Bizalom Vonalának nevezett besúgási

Azt olvasom az International Herald Tribune címlapján, hogy az egyénieskedésre mindig hajlamos japánok új rendszert találtak ki a smileykra. A smileyk, vagy szakszerűbben: az emoticonok, egy olyan hallgatólagosan elfogadott kódrendszer darabjai - amelyet aztán a különböző csoportnyelvek fejleszthetnek, saját kis közmegegyezéseket alakíthatnak -, amely a gesztusokhoz, body language-hez hasonlóan az írott kommunikációt gazdagítja. :-), igaz? Mosolygok, jókedvemben írom ezt itt. Aztán lehetek picit, :-(, sőt nagyon mérges is: :-(((((. Az emoticonokat még 1980 körül a CMU bulletin boardok környékén egy Scott Fahlman nevű ember alkalmazta először, hogy aztán széles körben terjedjenek a számítógépes undergroundban. A japán Usenet-használók köre sokkal szűkebb, mint például az Egyesült Államokban, ha másért nem, hát mert olyan bonyolult komputerrel szöveget szerkeszteni japánul. De akik még használják is, a nyugati emoticonokat csináltnak, nehezen követhetőnek tartják; miért kell az embernek oldalt fordítani a fejét például, hogy az alapsmileyban - :-) - felfedezze a mosolyt. A japán smiley franciás könnyedséggel és eltökéltséggel szakít a számítógép-szubkultúra angolszász dominanciájával, egy No színházi maszkra hasonlít: (^-^), antropomorfabb és érzelemmentesebb, mint a japán társadalmi érintkezés általában. A gesztusok szerepe fontosabb - a kao maaku, az arckifejezéstan olyan tudomány, amit nyugati egyetemeken a Business Schoolban tanítanak, hiszen ott meg kell tanulni japánokkal üzletelni -, mint ahogy a kontextus is több jelentéssel bír és kevesebb szó van kimondva, mint a nyugati társadalmakban. A japán komputer-gesztusnyelv nagyobb különbséget tesz férfi és nő között, s mivel a japán életben általában nem ildomos, ha egy nő mosolygás közben a fogsorát villogtatja, ezért a női smiley is decensebb: (^.^). Szája egy pont, nem tágra nyitott, ne mondja azt senki nyugati, hogy a japán nőknek szopós szájuk van. A japánok persze képesek a felfokozott öröm- és szeretetkitörésre, amely az úgynevezett banzai-smileyban ölt testet: (^-^)/, illetve (^o^)/. Gyakori japán emoticon még a (;), ami hideg izzadságot jelöl, és a bocsánatkérő (o^>) is.

A szerző pszichológus.