Magyarságra hátrányos rész

  • 1996. szeptember 19.

Publicisztika

Nem sokkal azután, hogy a spanyol király a parlament plenáris ülésén támogatásáról biztosított minket abban, hogy végre részt vegyünk egy "új Európa" felépítésében, vita kezdődött arról, hogy a zsidó is része-e a nemzettestnek, vagy nem, ami csak azért volt európai vita, mert Le Pen és Haider is európai. Ezúttal Torgyán József vetette fel a már megannyi zsidót identitáshoz segítő problematikát, mégpedig abból az alkalomból, hogy ötven év, valamint egy hároméves alkotmánybírósági határozat után akadt magyar kormány, amelyik végrehajtja a párizsi békeszerződés előírását, és visszaadja a nácik által ellopott, a sztálinisták által államosított zsidó közösségi vagyont azoknak, akiket anno éppen azért lehetett kifosztani, majd leölni, mert már akkor is akadt valaki, aki felvetette: a magyarság része-e vajon
Nem sokkal azután, hogy a spanyol király a parlament plenáris ülésén támogatásáról biztosított minket abban, hogy végre részt vegyünk egy "új Európa" felépítésében, vita kezdődött arról, hogy a zsidó is része-e a nemzettestnek, vagy nem, ami csak azért volt európai vita, mert Le Pen és Haider is európai. Ezúttal Torgyán József vetette fel a már megannyi zsidót identitáshoz segítő problematikát, mégpedig abból az alkalomból, hogy ötven év, valamint egy hároméves alkotmánybírósági határozat után akadt magyar kormány, amelyik végrehajtja a párizsi békeszerződés előírását, és visszaadja a nácik által ellopott, a sztálinisták által államosított zsidó közösségi vagyont azoknak, akiket anno éppen azért lehetett kifosztani, majd leölni, mert már akkor is akadt valaki, aki felvetette: a magyarság része-e vajon a zsidó.

A Magyar Köztársaság Parlamentjében ma már finomabban kell fogalmazni, és ez nagy dolog, így most azt mondta a márciusi féregirtó, hogy a szerződés minden előírását végre kellene hajtani, nem csak "a magyarságra hátrányos részeit". Mi van a szovjet megszállás évtizedes káraival? - kérdezte a kisgazda elnök. Mi van a magyar hadifoglyokkal? - kérdezte a kisgazda elnök. Mi van az elrabolt kisgazdavagyonnal? - kérdezte a kisgazda elnök. Mi van a kisgazda elnökkel? - kérdezzük mi. Eddig ugyanis nem szólt olyat ez a magyarságra hátrányos rész, hogy a zsidóság kártalanítása a magyarság kárára történne, és hogy ez bizonyos szempontból két külön halmaz. Meg hát nem a reprivatizáció, a teljes tulajdonosi kártalanítás volt-e a pártprogram sarokköve, alfája és omegája, a kisgazda önazonosság legmélyebb mélyrétege egészen addig, amíg az Alkotmánybíróság azt ki nem vette onnan? Nem az FKgP elnöki jogásza, a Liberális Tagozat egyetlen tagja, a képviselő Tímár doktor harcolt-e évekig a Munkaszolgálatosok Szervezetével együtt a zsidóság teljes vagyoni kártalanításáért, a párizsi békeszerződés végrehajtásának igazságtalan elmaradása miatt? Lassan, ha már a spanyol király is úgy látja, hogy ideje Európát csinálnunk, le kéne szokni arról, hogy a Kondratyev-ciklushoz hasonló gyakorisággal időnként meg kelljen vitatni, mekkora a zsidók magyarságteljesítménye.

Pótcselekvésből, a zsidó újév előtt két nappal a képviselők még gyorsan elfogadták a pitbulltartás szigorítására vonatkozó Fidesz-javaslat megtárgyalását. Ki tudja, egyszer majd a zsidók is jól járnak vele.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Aki én vagyok

Az amerikai dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakjának munkáiból először láthatunk önálló kiállítást Magyarországon. A tárlat érzékenyen és empatikusan mutat fel női sorsokat, leginkább a társadalom peremére szorult közösségek tagjainak életén keresztül. A téma végigkísérte Mark egész életművét, miközben ő maga sem nevezte magát feminista alkotónak. A művek befogadása nem könnyű élmény.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.