A Morozov-vonal

Sok hűhó után felállt a (jellemző honi slampossággal) magyar FBI-nak címkézett Központi Bűnüldözési Igazgatóság, amelynek az élére a néhány éve ittas vezetési ügybe keveredett Kiss Ernő ezredes került. Egyik első intézkedése a hangzatosan Bizalom Vonalának nevezett besúgási hotline felállítása volt, ami, lássuk be, egyszerű, költségkímélő, közérzetjavító intézkedés, amolyan Horn Gyulának tetsző dolog. Van ugyanis egy telefonvonal, s rajta egy üzenetrögzítő, az üzenetrögzítőt rendszeres időközönként lehallgató szuperzsaruk; név nélkül közérdekű bejelentéseket lehet itt tenni, elsősorban persze gazdasági visszaélések ügyében. Hurrá, mondhatnánk, hiszen így, a millecentenárium évében végre egy régi nemzeti sajátosságunk - a feljelentésre, a névtelen smúzolásra való különösen erős hajlam - kap intézményi erősítést. Elmúlt totális rendszerek jutnak az ember eszébe ismét, a kis Pável Morozov, aki a harmincas években feljelentette apját-anyját - akiket aztán annak rendje és módja szerint ki is végeztek -, de nem pusztán azért, hogy részt vehessen az árvák vacsoráján, hanem maga Sztálin et. tüntette ki, illetve adományozta a Szovjetunió hőse címet a kis pionírnak. Amin csudálkozunk, hogy - ismerve a magyar szociálpszichózist és a 90-es évekbeli Zeitgeistot - a KBI magyar Edgar J. Hooverje miért nem próbálta meg piaci alapra helyezni ezt a feltehetően népszerűvé váló vonalat. Miért nem 90-es szám, mint a telefonszex: "az ön hívását a Kajmán-szigeteken fogadjuk, ez a hívás percenként 180 forintba fog önnek kerülni", ez szerintünk bejönne. Ez a Pável Morozov-vonal tükrözhetné a legpéldamutatóbban a magyar kapitalizmus szellemét: irigység, besúgási hajlam, állami kasza, mind szépen egyesülne benne. Szerkesztőségünk egyébként felhívta a széles körben propagált számot: még nem működik. Akárcsak a magyar kapitalizmus.