Vágvölgyi B. András: Elektrosokk

szerző
ubifex
publikálva
1996/35. (08. 29.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Azt olvasom az International Herald Tribune címlapján, hogy az egyénieskedésre mindig hajlamos japánok új rendszert találtak ki a smileykra. A smileyk, vagy szakszerűbben: az emoticonok, egy olyan hallgatólagosan elfogadott kódrendszer darabjai - amelyet aztán a különböző csoportnyelvek fejleszthetnek, saját kis közmegegyezéseket alakíthatnak -, amely a gesztusokhoz, body language-hez hasonlóan az írott kommunikációt gazdagítja. :-), igaz? Mosolygok, jókedvemben írom ezt itt. Aztán lehetek picit, :-(, sőt nagyon mérges is: :-(((((. Az emoticonokat még 1980 körül a CMU bulletin boardok környékén egy Scott Fahlman nevű ember alkalmazta először, hogy aztán széles körben terjedjenek a számítógépes undergroundban. A japán Usenet-használók köre sokkal szűkebb, mint például az Egyesült Államokban, ha másért nem, hát mert olyan bonyolult komputerrel szöveget szerkeszteni japánul. De akik még használják is, a nyugati emoticonokat csináltnak, nehezen követhetőnek tartják; miért kell az embernek oldalt fordítani a fejét például, hogy az alapsmileyban - :-) - felfedezze a mosolyt. A japán smiley franciás könnyedséggel és eltökéltséggel szakít a számítógép-szubkultúra angolszász dominanciájával, egy No színházi maszkra hasonlít: (^-^), antropomorfabb és érzelemmentesebb, mint a japán társadalmi érintkezés általában. A gesztusok szerepe fontosabb - a kao maaku, az arckifejezéstan olyan tudomány, amit nyugati egyetemeken a Business Schoolban tanítanak, hiszen ott meg kell tanulni japánokkal üzletelni -, mint ahogy a kontextus is több jelentéssel bír és kevesebb szó van kimondva, mint a nyugati társadalmakban. A japán komputer-gesztusnyelv nagyobb különbséget tesz férfi és nő között, s mivel a japán életben általában nem ildomos, ha egy nő mosolygás közben a fogsorát villogtatja, ezért a női smiley is decensebb: (^.^). Szája egy pont, nem tágra nyitott, ne mondja azt senki nyugati, hogy a japán nőknek szopós szájuk van. A japánok persze képesek a felfokozott öröm- és szeretetkitörésre, amely az úgynevezett banzai-smileyban ölt testet: (^-^)/, illetve (^o^)/. Gyakori japán emoticon még a (;), ami hideg izzadságot jelöl, és a bocsánatkérő (o^>) is.

Azt olvasom az International Herald Tribune címlapján, hogy az egyénieskedésre mindig hajlamos japánok új rendszert találtak ki a smileykra. A smileyk, vagy szakszerűbben: az emoticonok, egy olyan hallgatólagosan elfogadott kódrendszer darabjai - amelyet aztán a különböző csoportnyelvek fejleszthetnek, saját kis közmegegyezéseket alakíthatnak -, amely a gesztusokhoz, body language-hez hasonlóan az írott kommunikációt gazdagítja. :-), igaz? Mosolygok, jókedvemben írom ezt itt. Aztán lehetek picit, :-(, sőt nagyon mérges is: :-(((((. Az emoticonokat még 1980 körül a CMU bulletin boardok környékén egy Scott Fahlman nevű ember alkalmazta először, hogy aztán széles körben terjedjenek a számítógépes undergroundban. A japán Usenet-használók köre sokkal szűkebb, mint például az Egyesült Államokban, ha másért nem, hát mert olyan bonyolult komputerrel szöveget szerkeszteni japánul. De akik még használják is, a nyugati emoticonokat csináltnak, nehezen követhetőnek tartják; miért kell az embernek oldalt fordítani a fejét például, hogy az alapsmileyban - :-) - felfedezze a mosolyt. A japán smiley franciás könnyedséggel és eltökéltséggel szakít a számítógép-szubkultúra angolszász dominanciájával, egy No színházi maszkra hasonlít: (^-^), antropomorfabb és érzelemmentesebb, mint a japán társadalmi érintkezés általában. A gesztusok szerepe fontosabb - a kao maaku, az arckifejezéstan olyan tudomány, amit nyugati egyetemeken a Business Schoolban tanítanak, hiszen ott meg kell tanulni japánokkal üzletelni -, mint ahogy a kontextus is több jelentéssel bír és kevesebb szó van kimondva, mint a nyugati társadalmakban. A japán komputer-gesztusnyelv nagyobb különbséget tesz férfi és nő között, s mivel a japán életben általában nem ildomos, ha egy nő mosolygás közben a fogsorát villogtatja, ezért a női smiley is decensebb: (^.^). Szája egy pont, nem tágra nyitott, ne mondja azt senki nyugati, hogy a japán nőknek szopós szájuk van. A japánok persze képesek a felfokozott öröm- és szeretetkitörésre, amely az úgynevezett banzai-smileyban ölt testet: (^-^)/, illetve (^o^)/. Gyakori japán emoticon még a (;), ami hideg izzadságot jelöl, és a bocsánatkérő (o^>) is.

A közelmúlt másik jelentős japán vonatkozású híre, hogy Ryotaru Hashimoto japán miniszterelnök, meglehetős késéssel s vonakodva, de bocsánatot kért Kelet- és Délkelet-Ázsia népeitől, illetve a II. világháború alatt a japán császári hadsereg által fenntartott tábori bordélyokba kényszerített koreai, kínai, délkelet-ázsiai, Fülöp-szigeteki és indonéz nőktől, az úgynevezett comfort womentől. A japán szoldateszka nem volt álszent vagy szégyenlős. Az ázsiai kontinensre és az óceániai szigetvilágba vezényelt többmilliós hadsereg szexuális szükségleteit, japános szervezettséggel, az illető népcsoport leányainak és asszonyainak kéjhölgyi feladatokra való bírásával oldották meg; az oroszos-németes időszakos és ötletszerű erőszaktétel jobban irritálja a lakosságot, és kevésbé hatékony a legénységi örömszerzésben - gondolhatták. (A hongkongi filmipar úgyszólván külön műfajt alkotott a kegyetlen intézmény játékfilmes feldolgozásával, a nézői ösztönélet kiaknázásának hatékony eszközét; a babes-behind-bars női börtönfilmek a koronagyarmat besorolási rendszere szerint Category III-mozik, melyek a 90 perc/szex-erőszak kvócienst tekintve, nyilvánvalóan élenjárók a fejlett világban.)

Emoticonnal, smileykkal leírva tehát: több mint ötven éve a felajzott páviánhoz hasonlatos japán katonai populáció sűrű banzai-banzai felkiáltásokkal kísérve, (^o^)/-val ünnepelte kormányuk és hadvezetésük döntését a comfort womenről, majd jött a számonkérés és a (;), majd a (o^>). A történet és a történelmi igazság happy endje ott marad el, hogy anyagi kártérítést nem kívánnak adni a még életben lévő egykori katonakurvának besorozottaknak.

Para-Kovács Imre

Én-teriőr

Úgy szeretném már megörvendeztetni önöket egy kiegyensúlyozott, optimista írással, amiben német demokratikus juhászkutya fekszik a szőnyegen, és a Duna TV akváriuma az egyetlen sokkoló elem, hogy végre megnyugodjanak egészségi és lelkiállapotom felől azon aggódó olvasók, akik a tényfeltárás és a fikció ezen hasábokon megjelenő lenyomataiból próbálnak következtetni pillanatnyi állapotomra, de aztán az elhatározás szintjén mindig arcra esem, nem jön semmi épkézláb mondat, noha rengeteg pozitív esemény történt ezen a héten is, Legát Tibor örök hűséget esküdött, a pápa fáradt, de jön, az Enterprise pedig landolt Budapesten, magam is láttam a teljes legénységet, amint a Kálvin téren nyalogatták egymás sebeit.

Személy szerint azonban pokoli hetem volt, minden megtörtént velem, ami jobb esetben öt év alatt zajlik le egy normális tempójú életben, csak kapkodtam a fejem, és mindenki vérzett. Aztán felvettem a legjobb öltönyömet, elmentem fodrászhoz, és odasétáltam a pöcegödör széléhez, mint egy elsőéves utcai menedzser, hónom alatt kenyérpirítókkal, dobbantás nélkül fejest.

Én nem tudom, mióta zajlik ez a háború ebben a városban, de egyre jobban érzem magam, a bárok tömve vannak, mindenki tele van pénzzel, és akárhova nézek, minden bejön. Kiszámíthatatlan a pálya, de előbb-utóbb becsapódik ide, a kertbe, pontosan tudom, napozol vagy csak úgy lófrálsz, amikor megsemmisít. Olvasd át még most, kész a nekrológod, nem akarom, hogy aztán reklamálj. Már az sem izgat fel, ami undorít, ki fogok egyezni velük, kötök valami rettenetes kompromisszumot, át fognak járni hozzám, bemutatják a feleségüket, hajnalig vicceket mesélnek, és a mosdóba hugyoznak nevetve, mintha nem épp a Jelenések Könyvének képregényváltozatát nézegetnénk. Isten baranyai.

Turcsányi Sándor

Láthatás

TATABÁNYA,HOTELKÕSZÉN-GRIFF

(35 KÉTÁGYASSZOBA,ZUHANYO-ZÓK AFOLYOSÓNJOBBRA).ROTTENBILLERSZOBAPINCÉRREVÁRVA

Egy szép napon megcsörrent Rottenbiller könyöktelefonja - az aprópénz és az üres üvegek között tartotta, véletlenről szó sincs tehát. A tompa trilla tatabányai távhívást takart. A Martos Flóra Színpad igazgatója, Martos Flórián hívta, ugyan adnának elő már valami szépet, mondjuk a Hetvenhét magyar népmeséből.

- Nyakigláb, Csupaháj, Málészáj - vágta rá egyszerre (majdnem), egy szuszra Rottenbiller, a mesevilág jelentős ismerője.

Flórián az egekig ugrott.

- Ez nagyszerű. Ön lenne a Nyakigháj. Tisztelt Bornemissza úr Lábignyak, Petőfi, azaz Ady úr lenne Fülig Jimmy, Dobi István meg a tartalék.

- Pont fordítva, ha szabadna - küzdött a művészi koncepció Rottenbillerben a szereplési vággyal.

- Úgy is jó, ez már a művészek dolga. Válasszon maguknak rendezőt!

- Megbocsát, nem értem. Természetesen magam állítanám színre az előadást.

- Khm... ööö... hovatovább: bocsánat. Az itt a bibi, hogy Tatabányán csak Öcsi nevű rendezők rendezhetnek, ugye megért? Rendezett már nálunk, hallgasson ide, csupa nagy név - Flipper Öcsi, Puskás Öcsi, Ef. Zámbó Öcsi, Hahó Öcsi és még sokan - csupa klasszikust: István, a király, Hahó, a tenger. Öcsi bácsi a MAFC gyúrója, én és a Kiss Öcsém.

Rottenbiller válaszából méltatlankodás csengett ki, telefonon ez nem is csoda.

- Ne haragudj, Flórikám, de ki az öreg istent hívtál te - váltott rükvercből tegezésbe.

- Rottenbiller urat, szervusz, kérlek - Martos zavarba jött.

- Szerinted Úr az én keresztnevem?

- Alig hiszem, bár itt Tatabányán lakik egy lakótelepnyi Elvtárs keresztnevű, képzeld, van köztük nő is.

- Hát akkor, hogy hívnak engem? Na!

- Csak nem?

- Csakde!

- Tényleg, ez nagyszerű!

- Mondd már ki, te szamár!

- Öcsinek méltóztatol?

- Rottenbiller Öcsi - vágta ki diadalmasan Rottenbiller.

E szavak hallatán háromlábú macskája, az öreg Bodri konnektorba vizelés útján autodafét követett el, egy perccel sem akarván túlélni ezen eget rengető hazugságot. Tettének sikeres véghezvitelében csupán az áramszünet (erről bővebben majd Elektrosokk című rovatunkban) akadályozta meg.

- Akkor, a műpártoló tatabányaiak nevében is, várom Önöket!

- Jövő csütörtökön előadás!

- Hogyhogy?

- A kellemes együttlét jegyében, barom! - zárta le a beszélgetést Rottenbiller.

Kovács Kristóf

7, hó

Tubifex: történelem előtti, esetleg történelem helyetti állat, gyakran a többméteres vastagságot vagy hosszúságot, esetleg szélességet is eléri. Tulajdonképpen ragadozó, de ebbéli hajlamait kiélnie nehézségekbe ütközik, ami azonban nem akadályozza meg a t.-t abban, hogy fenyegető arckifejezéssel csápoljon, hogy kiszemelt áldozatai megrettenjenek. Ez csak elvétve alakul így, a t. pedig kénytelen táplálékként egyszerű korhadékokkal beérni, holott azokat utálja. Egyébként nem csak a korhadékokkal van ez így: a t. jóformán mindent utál, különösen az embereket, az állatokat, a növényeket és a tárgyakat. Az ásványokat szereti, bár viszonyukat beárnyékolja, hogy az ásványok többnyire ráesnek a t.-kre.

Ha minden a tervek szerint történne, a t. lesből támadna gyanútlan áldozatára, rávetné magát, és rettenetes ölelésébe zárva összeroppantaná, majd egyetlen, igaz, vérfagyasztó, mozdulattal állkapcsai közé vetné, hogy rágás nélkül, egészben lenyelje. Ezt követően, ha minden a tervek szerint alakulna, a t. mintegy hetekig csak pihenne, arcán jóllakott vonások ütnének tanyát, a derűt legfeljebb az a gond felhőzné be kissé, amelyet a t. önnön elméjének pallérozására fordított erőfeszítései okoznának.

Jobbára azonban másként alakul: az áldozatra való rávetődésig általában még minden rendjén folyik le, de a t.-k között sok a rövidlátó, aki eltéveszti a célt, az áldozat nyaka helyett a talajon nyekken csúfosan, és mialatt összekapná magát, zavart mellébeszéléssel próbálná elterelni a figyelmét kevéssé irigylésre méltó helyzetéről, a kiszemelt áldozat odébbáll. Maga a t. ismét elfoglalja rejtekhelyét, hogy bekészüljön, az átéltek azonban kedvét és erejét szegik, és a t. rosszkedvű álomra szenderül, amelyből csak néha riasztja fel - berendezését tekintve rendkívül egyszerű: az elején található a szájnyílás, a végén az erre sok tekintetben emlékeztető anus, a kettő között jószerével semmi - gyomrának korgása. Két felébredés között általában fonalféregszerű nyúlványkák spontán csoportosulásának álmodja magát, amely lelkesen, de követhetetlen logika szerint hadonászik, hogy felhívja magára a díszhalak és a műlegyek figyelmét. Előbbiek ugyan általában elfogyasztják őt, utóbbiak azonban, akiknek az ismeretségét a t. leginkább áhítja, ügyet sem vetnek rá. A t. mindennek ellenére reménykedik valamiben, hogy egészen pontosan miben, azt idáig senkinek sem sikerült hitelt érdemlően megállapítania, mert a t. felébred, rosszkedvűen körülnéz, korhadékokat rágcsál, kiköp, megvető arckifejezése egy darabig még látható, később ezzel együtt tűnik el a szivárványos ökle vagy a guppi torka mélyén.

szerző
ubifex
publikálva
1996/35. (08. 29.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kis-magyarország

még több Kis-Magyarország...

Politika

még több Politika...

Narancs

Blog

még több cikk