Szabad piac: igen. Jólét, prosperitás: igen. Egyéni szabadság: nem. Sir Ralph Dahrendorf összegezte ilyen velősen az ázsiai modellt a Gazeta Wyborczának adott érdekes interjújában, mely a Magyar Hírlap legutóbbi Közép-Európa mellékletében volt olvasható magyarul. Szabad piac? Növekvő mértékben az egész kelet-ázsiai régióban; még olyan, kommunizmustól vert országok is nyiladoznak, mint Vietnam vagy Kambodzsa. Jólét, prosperitás? Japánban, Szingapúrban, Dél-Koreában, Hongkongban igen, de már Malajziában is (utóbbiba áramlik mostanában a legtöbb külföldi tőkebefektetés; több, mint bármelyik volt szovjet csatlós- vagy utódállamba), és Kínában sem csak a gazdasági növekedés trendje emelkedő, de az életszínvonal is, különösen a déli tartományokban. Egyéni szabadság? Japán McArthur tábornok bevonulása után képviseleti demokrácia lett, többpártrendszer, szabad sajtó, de az autokratikus ázsiai viszonyokat, különösen a munkahelyi és interperszonális kapcsolatokban, nem sikerült kiiktatni. Koreában ugyan halálra ítélik a tömeggyilkos exelnököt, azért ma sem szeretnék ott diák lenni. Hongkongban a brit gyarmati kormányzathoz tartozó cenzúrahivatal már jó ideje a kínai igények szerint cenzúráz.
Az Internethez való viszony is a dahrendorfi modell szerint írható le. Az információ szabad piaca, akadálytalan áramlása? Igen, egészen addig, míg hatalmi érzékenységet vagy hagyományos értéket nem sért. Jólét, hozzáférés? Az Egyesült Államok és Kanada után Kelet-Ázsiában használják a legtöbb számítógépet, a japán mozdony után kötött vonat azonban nemcsak az egyik legnagyobb gyártó: Amerika után a hálózat felhasználása is itt a legextenzívebb. Persze addig, amíg üzleti információkról van szó. Szabadság? Igazság szerint a legtöbb ázsiai országban a digitális cenzúrahivatal felállításának technikai korlátai okozzák a legnagyobb gondot. Mennyiségi különbségek persze vannak, az ASEAN-tagországok közül például Szingapúr a legkeményebb: a pornográfia teljes tilalma; hálózati csatlakozásnál a kormány által ellenőrzött szolgáltatóval alá kell írni egy szerződést olyasmi szöveggel, hogy "büntetőjogi felelősségem teljes tudatában kijelentem, semmilyen Internet-site-ot meg nem nézek, amiről a szingapúri hatóságok azt álmodhatják meg, hogy ízlésüknek nem megfelelő". Az ugyancsak ASEAN-tagország Fülöp-szigetek a legengedékenyebb; igaz, ott egyrészt kevés a számítógép, másrészt meg a kormány el van foglalva a Mindanao-szigeti Felszabadítási Fronttal való megállapodással.
A South China Morning Post szeptember 10-i számában olvasom, hogy az előző héten Kínában újabb 100 URL-t tiltottak be. Elsősorban az amerikai sajtó digitális megjelenési formáit, tajvani kormánypropagandát, másként gondolkodók anyagait és pornográfiát. Az egyik kínai szolgáltató maga a Tudományos Akadémia: a tudósok hosszas küzdelemmel érték el, hogy jobb szakmai kapcsolattartásukat elősegítendő legyen World Wide Web-hozzáférésük. Az utóbbi két évben viszont egyre többet panaszkodtak a tudósok, hogy ez technikailag nagyon megnehezült. Most hivatalosan is betiltották a Washington Post, a Los Angeles Times, a Wall Street Journal, a CNN, a londoni székhelyű Tibet Information Network, az Amnesty International és az Amerikából működő disszidens China News Digest hálózati hozzáférését. A pornográfia elleni harcban odáig mentek, hogy még a Playboyt is száműzték.
A szovjet típusú uralmi rendszer kelet-európai lebontásában komoly szerepet kapott a gondolatrendőrség átjátszása, a rövidhullámú rádiók, a szitanyomatos szamizdat, a xerox és a fax. Kínával kapcsolatban érdemes figyelni az Internetre.
Para-Kovács Imre
Én-teriőr
Az alaphelyzet adott, mint azt már annyiszor ismertettem: mintegy kétmillió, de szerencsére fogyóban lévő - így vagy úgy - magyar összeköltözött ebbe a búvalbalkanizált városba, aminek tétova eleink első menetben az Amszterdam nevet akarták adni, de valami lefizetett sehonnai bitang erről lebeszélte őket. Azóta jelentősen romlott a hangulat, mindenki mindenki ellen, hiába szólt Szépmező Szárnya, aki jel alatt született, és szívébe írva gyönyörű üzenet, pedig szeme ég, lángot szór, a pupillája meg akkora, mint egy zsebóra, és gyanúsan szipog. Elszabadult a pokol, állandó fenekedés, kiszámítható indulatok, kigyúrt cserkészek lovalják befelé magukat végtelenül sivár gyermekkoruk által indukált hőbörgésekbe, háromnyílású, nyolcéves lányok színesítik a lehangoló palettát, és mindenütt zsír, jéghideg, emészthetetlen sertésdarabok a tányérokon, lehetőleg krumplival. Nincs könyörület, Hollywood, holocaust, tűzfalak, gladiátorkutyák és szobanövények, mint egy Daciákkal újrajátszott L. A. ´92, kedveseim, forduljatok meg, könyörgöm, forduljatok meg, beep, beep.
Ez persze csupán a kezdet, a vihar előtti sajtótájékoztató, mert a java csak ezután jön. Itt vannak például ezek a furcsa pöttyök az arcomon, ilyen kis sárgásfehér kitüremkedések, kozmetikai szaknyelven grízek. Eleinte nem igazán aggasztottak, de aztán már mások is kezdtek érdeklődni, úgyhogy rászántam magam, és leműttettem. Szerencsére akadt szakember a családban, steril tű, narancssárga, garantáltan gyulladásgátló zselé, ilyeténképpen altatás nélkül szabadultam meg a cuccoktól.
Ráadásul a világ végét is mostanára prognosztizálják a jól értesültek, legutóbb például a kék metrón bombázott meg egy feltűnően jól öltözött elmebeteg annak a telefonbeszélgetésnek a szövegével, amit néhány perccel ezelőtt folytatott le Jézussal, aki határozottan állította, hogy hamarosan újra szétválik a tűz és a víz, valamint a föld és az ég, aztán csak nézhetünk hülyén, mint humánerőforrás-menedzser a bolhapiacon. Addig is romlani fog a közbiztonság, eltűnik a só és a gyufa a boltokból, baromságokat kell kiabálni kórusban, zárlatos lesz az elektromos kés, és Bossányi Katalin tényekkel igazolja, hogy semmi sem volt igaz.
Turcsányi Sándor
Láthatás
Kezdetét vette (a Mejnlinél, darabját forint húszért) a második felvonás, melyben Bornemissza Sándor, Csupaháj megformálója indult volna szerencsét próbálni.
De nem indult, mert a színpad sötét maradt, a nézőkben csak Kovácsné Margitka ügyelő érchangja - az MSZP helyi szervezetének tavaly karácsonykor szétküldött házi áldásából olvasott föl csattanóra végződő betéteket Bodri macskának - tartotta a lelket. Valahogy a nézőtérre sikerült kihangosítani, van ilyen. Végül világosság gyúlt, ami az egyik tűzoltó főhadnagy (vagy készülék?) meghibásodásából eredt. Csupaháj e pisla fényben is nekiindult.
Találkozott egy emberrel, akinek éretlen tafotából volt a feje (Rottenbiller játszotta, hátán egy Pobeda- ablaktörlővel). Beállt hozzá dolgozni. Április 4-i ünnepi beszédeket írt egy teljes álló évig. Nehéz időszak volt, abban az évben 41 április 4-ét rendeztek, és mindegyik délutánra esett. Miután lehúzta penzumát (alig ment le, kefélni is kellett), fizetségül egy kecskét kapott. - Pottyants, pottyants kecskécském! - ordította Rottenbiller, a tafotafejű. - Figyelj, barom! Ha a bal fülit csavarod meg, hideg vizet fúj az orrlikán, ha a jobbot, meleget! Bírsz zuhanyozni. Ha éhes vagy, húzd meg a farkát, potyognak az almák.
Csupaháj megörült, kocsmába ment.
A kocsmáros (Rottenbiller játszotta, fején egy almával, amit a negyedik sor hetes székben guggoló Jenő bácsi próbált meg, a szép este folyamán többször is, nyilával lelőni) megkérdezte, mit enne.
- Semmit - mondta Bornemissza, és meghúzta Pottyants Kecske farkát, majd almába harapott.
- Mit inna?
- Két fél barackot!
- Milyen szobát méltóztatik? Fürdőszobásat? Zuhanyozósat?
- Tengerre nézőt, zuhany nem kell - mondta Csupaháj, és megmutatta, mit tud a kecskéje száz háton.
Reggelre a gonosz kocsmáros kicserélte Pottyants Kecskét egy lepattant fakutyával. Bornemissza hazacsúszkált a fakutyán, és családja jelenlétében megcsavarta a bal fülét. A kezében maradt. Megcsavarta a fakutya jobb fülét, mire az sípoló hangokat hallatott. Az ötödik sípszó után a végsőkig elkeseredett Csupaháj meghúzta a farkát. Egész addig húzogatta, míg családtagjai a kellemes együttlét jegyében félholtra nem verték.
A csihipuhinak a függöny vetett véget. Lement a sarokra püréért.
Kovács Kristóf
7, hó
Szpartakiád: sportesemény, más néven tánc, vigasság, hejehuja, tivornya. Korábban meghatározott időközönként rendezték Kelet-Európa egyes vidékein abból a célból, hogy a régió fiatal élsportolói összemérjék erejüket. Később, ahogy a régióban kiterebélyesedett (más források szerint elharapózott) a népuralom, minden állampolgár elnyerte a jogot arra - sőt egyes helyeken kötelességévé vált -, hogy az egyébként is folyamatosan indított versenyszámokra benevezzen. Vagy legalább fogadásokat kössön rájuk és később elveszítse őket.
Legismertebb számai a moldáv rulett és a 400 gát. Az előbbin többé-kevésbé aleatorikusan pályára lépő virtuális kecsöpösflakonok, intendánsok, családtagok kerülnek a résztvevők útjába, eszmélnek TNT-tartalmukra, komolyodnak meg, ébrednek rá többségi őslakos mivoltukra, vagyis viselkednek pontosan úgy, ahogyan várható volt tőlük, és ahogy az ember valahogy mégse várná. Holott, ha komolyan venné a szabályokat, eljuthatna a döntőbe, amelyben egy hatlövetű revolver dobtárába hat golyót helyeznek, a tárat megpörgetik, majd a fegyvert maguk ellen fordítják a versenyzők. A nyertes az, akinek olyan pisztoly jutott, ami - mivel a régióban ez előfordul - nem működik: ő hazaviheti a pisztolyt is, nézheti élte fogytáig.
A 400 gát valódi távja természetesen nem 400 méter. Az adat inkább az akadályok műfajának számára vonatkozik, bár alábecsüli azt. Van köztük lift, elbitangolt kutyáját könnyek közt kereső Lolita (ha látta a versenyző a kutyát, akkor már meg is nyerte, kiszállhat, de persze nem látta), önérzetes arcú lejmoló törpe, piros lámpa, ahol a versenyzők között előttük álló járműveket és sofőröket - köztisztviselőket Skodában vagy kutyás nagycsaládokat automata dízelgolfban, továbbá motoros pizzákat - sorsolnak ki. Jól rendezett futam esetén az ember sose tudhatja biztosan, hogy akikkel találkozik, akadályok-e, vagy versenytársak (különösen a motoros pizzákkal van így: elüt egyet az ember, amivel pluszpontokat nyer, aztán kiderül, hogy ő rendelte), mint ahogy önmagát illetően sem lehet bizonyos semmiben. Rutinos versenyzőt ez nem zavarhat meg - ám ilyen nincs. Mire rutint szerezhetne az ember, már vége is, neki vagy a versenynek (utóbbi aztán kezdődik elölről), vagy mindkettőnek.
A táv végét a - többnyire azért még mindig a tömegsportban használatos maratoni majd felét kitevő - célegyenes jelzi, ahol a még talpon lévő versenyzők valóságos szárnyakra kapnak mintegy, maradék erejüket megsokszorozzák az előttük délibábozó remények, és - bár torkukat a légszomj mellett férfidac és honszeretet is szorítja, agyukban összekeverednek Kölcsey veretes sorai és a Hatikva édesbús harmóniái, a pálya szélén ráadásul a nézők házi főzésű frissítőket és kedvezményes nyelvtanfolyamokat hirdető szórólapokat nyomnak a kezükbe - fékezhetetlen iramban törnek a cél felé, ám a célszalagot a rendezőség gyakran helyettesíti gumikötéllel, ami visszaparittyázza a versenyzőket a pálya letudott szakaszaira. Ebben az esetben a győztes az, akit eltalál a startpisztolyból útjára bocsátott éleslövedék. A többieket a stadion hátsóudvarában kóbor ebek tépik, ímmel-ámmal bár, de szét.
