Publicisztika

Február elején Berlinben találkozott az Európai Unió három meghatározó országának vezetője, Jacques Chirac, Tony Blair és Gerhard Schröder. Megbeszélésük középpontjában a gazdaság élénkítése és a versenyképesség fokozása állt. Választ próbáltak keresni az évtized elején megfogalmazott lisszaboni program sikertelenségére. Mint ismeretes, e program szerint kellene Európának 2010-re a világ legversenyképesebb, tudásalapú gazdasági térségévé válnia. Ám eddig kevés konkrét lépés történt e célkitűzések gyakorlatba ültetésére, megvalósulásuk az évtized végére immáron valószínűtlen, sőt egyre nő a lemaradás az Egyesült Államoktól. A triumvírek javaslatot tettek 1500 fős, gyorsreagálású minihadtestek felállítására. Ez a kezdeményezés az európai "védelmi kemény mag" megteremtésének irányába mutat, amelyhez minden tagállam szabadon csatlakozhat.

Azután, hogy egy rakás érv elhangzott és megjelent a nyilvánosságban - többek közt: ebben a lapban Karsai László, a Népszabadságban Ungváry Krisztián tollából - arról, hogy miért ne legyen szobra a fővárosban Teleki Pálnak, meg azután, hogy a fővárosi önkormányzat illetékesei magukhoz kaptak, az öngyilkos miniszterelnök történelmi szerepe körüli vita bizarr fordulatot vett. Kiderült, hogy a szoborállítást pártolók legfeljebb félszívvel cáfolják a szoborállítást ellenzők érveit, vagy inkább az általuk eme érvek alátámasztására felsorakoztatott tényeket (hogy tudniillik Teleki nagyon nem szerette a zsidókat), s ez többé-kevésbé igaz vice versa is (azaz a szoborállítás ellenzői sem vitatják azt, hogy Teleki a németeket sem szerette). Mindenki tud mindent, és mindenki többé-kevésbé ugyanazt tudja Telekiről. Ennek ellenére, ahogy mondani szokták, a felek álláspontja egy fikarcnyit sem közeledett.

A lapzártakor érkezett hír szerint újabb elemmel gazdagodott a már korábban is zömmel vudujellegű magyar politikai kultúra: egy kicsi s szinte már teljesen elfeledett párt jövő keddi nagygyűlésére úgynevezett felismerhető szalmabábut készít a jelenlegi kormány minden egyes tagjáról - ezeket azután kigúnyolják, megalázzák, sőt el is égetik. Az ötlet konkrétan Cs. István egykori novellista, tárca- és drámaíró munkásságának egyik, vélhetően utolsó terméke, ám a regresszív, gyermeki szadizmus és a pirománia újabb kombinált manifesztálódása általános tapasztalatok levonására is ürügyet kínál. Nem új a felismerés, mely szerint a magyar politikai elit analízisére sokkal inkább alkalmas egy pszichopatológus, mint egy ún. politológus - a politikai elitről terjedő populista rágalmakkal szemben a szó szerint kiválasztottak eme gyülekezete kiváló reprezentatív mintát kínál arról a társadalmi csoportról, melyből vétetett, s mint tudjuk, az ún. nemzeti (értsd: hazai) középosztályban nyüzsögnek a bolondok. Az még rendben is volna, hogy ezentúl a politikai elemzők helyett inkább pszichopata

Teleki Pálnak van már szobra Budapesten. Csak mellszobor, és az egyik pesti egyetem aulájában található. Ha kicsit jobbra fordítanák, éppen Marx szobrát láthatná. Most meg köztéri szobrát akarják egyesek fölállítani. Remélem, a szobor felirata néhány fontos információt tartalmaz majd. Ilyen szövegre gondolok: "Teleki Pál (1879. november 1. - 1941. április 3.) jogász, világhírű földrajztudós, rasszista antiszemita politikus. Miniszterelnök (1920. július 19. - 1921. április 14. és 1939. február 16. - 1941. április 3.). Első miniszterelnöksége idején fogadta el a Nemzetgyűlés az első világháború utáni Európa első antiszemita törvényét, a zsidó vallásúak egyetemi továbbtanulását korlátozó numerus clausust. Az Imrédy-kormány vallás- és közoktatásügyi minisztereként javarészt ő fogalmazta a II. zsidótörvény (1939. IV. tc.) indoklását, és előkészítette a III., "fajvédelmi" zsidótörvényt (1941. XV. tc.). 1939 márciusában Németországgal összefogva részt vett Csehszlovákia feldarabolásában, ekkor csatolják vissza Magyarországhoz Kárpátalját. 1939 szeptemberében nem engedélyezte, hogy a Lengyelország ellen támadó német csapatoknak Magyarország területén át szállítsanak utánpótlást. 1941 tavaszán, amikor megtudta, hogy Nagy-Britannia háborús oknak tekinti, ha részt veszünk a Jugoszlávia ellen tervezett német hadjáratban, öngyilkos lett."

Hogy az ún. országértékelő miniszterelnöki beszéd minden irodalmi műfajok legmagasabbika, és felette áll nemcsak mindenféle lírai klapanciának, de az epikai műnemnek is, afelől kevés kétségünk lehet. Arisztotelész is valószínűleg csak azért helyezte a tragédiát a hierarchia csúcsára, mert elfelejtett kimerítő tájékoztatást kérni a honoráriumtáblázatról. Ha időben értesül arról, hogy a miniszterelnöki beszédeket másodlagos felhasználásra is 18 millió forintért, azaz 68 420 euróért és 25 eurócentért veszik át, akkor bizonyára ő is elgondolkodik egy kicsit. De az országértékelő beszéd nem csak a piszkos anyagiak felől nézve magasztos műfaj. Bár perspektívája kiterjed múltra, jelenre, jövőre, vizsgálódásának tárgya nem csupán a történelembe, az időbe helyezett s avval hősies, bár eleve kudarcos küzdelmet vívó ember, hanem maga a lét, a condition humaine. Magyarország művészetkedvelő lakossága kivételes szerencsében részesült, amikor rövid időn belül két ilyen igényű felszólalást is meghallgathatott.

Idézem."MEGHÍV". Az Ifjúsági- és Sportbizottság a Képviselői Irodaház I. emelet III. számú tanácstermében 2004. február 10-én (kedd) 12.00 órakor ülést tart. Napirendi javaslat: 1. Tájékoztató a MOL Rt. sportszponzorációs tevékenységéről. 2. Egyebek. Budapest, 2004. február 5."

A Károli Gáspár Református Egyetem (KGRE) Hittudományi Karának tanácsa által közzétett Tanulmányi anyag a homoszexualitásról című állásfoglalása, valamint az egyetem melegekkel kapcsolatos konkrét döntései a január végén életbe lépett esélyegyenlőségi törvény működőképességének próbáját jelenthetik - írtuk két hete (lásd: A szeretet parancsa, Magyar Narancs, 2004. január 22.). Születőben a négy történelmi felekezet alkotmánybírósági beadványa, amely mentesítené az egyházakat és intézményeiket az esélyegyenlőségi törvény hatálya alól; a Háttér Társaság a Melegekért (HTM) pedig épp az új jogszabály alapján perli a KGRE-t a Tanulmányi anyag kitételei miatt. Indulatos vita folyik a közéletben az egyház államhoz fűződő viszonyáról.

Kormányok jönnek, kormányok mennek, és egyik se bírja megérteni, hogyan működik egy állami emlőkön csüggő intézmény. Mindegyik azt hiszi, hogy ezek úgy pazarolnak és lopnak, hogy közben ezt gondolják: ,,Most van pénz, most pazaroljunk és lopjunk!" Ha így volna, elég lenne elvenni tőlük valamennyit, és akkor ezt mondanák: ,,Most nincs pénzünk, pazaroljunk és lopjunk egy kicsit kevesebbet!"

A csecsen történet és annak jóhiszemű értelmezése szokásosan két fő szálon fut. Az egyik szerint a 90-es évek eleje óta Moszkva, a meggyengült birodalmi központ gyarmati utóvédháborút vív Csecsenföld birtoklásáért a szabadságáért küzdő, bátor kis csecsen nemzet ellen. Módszerei az állami erőszak és a represszió teljes skáláját kimerítik, a szőnyegbombázástól kezdve a reguláris hadsereg civilek elleni bevetésén és az emberi jogok mindennapos sárba tiprásán át az ellenállók vagy az annak vélt személyek elrablásáig, kínzásáig, kivégzéséig. Motivációiban a rasszizmus, a geopolitikai érdekek sajátos felfogása, a militarizmus és az elnyomásra való, veleszületett hajlam keverednek egymással. Mindezek miatt a "békés, tárgyalásos rendezés" lehetőségeit az orosz föderáció kormánya hosszú évek óta, tudatosan, előre megfontoltan elszabotálja.

Mindig rosszat jelent, ha a szakemberek szűk körén túl a közvéleménynek is állandó beszédtémájává válik a gazdaság állapota. (Az értelmiség, különösen itt, Kelet-Európában, szívesebben vitatkozik a társadalompolitika, a nagypolitika, a kultúra kérdéseiről.) Most sincs ez másképp. 2000 nyarán még a magyar csoda, "az egyensúly is, növekedés is" önbizalmat növelő szlogenjét hangoztatta számos politikus, s azt, hogy nyugodtan sutba dobhatjuk a feleslegesen aggodalmaskodó, elavult közgazdasági tankönyveket. Ma viszont mintha a "sem egyensúly, sem növekedés" hangulata lenne jellemző.

n Hetek óta mást se hallani: az adófizetők ismét elkölthetnek úgy hetven-százmilliárd forintot egy közérzetjavító projektre, pontosabban egy tíz év alatt szorgos munkával elkefélt beruházás többé-kevésbé fogyasztóbarát átalakítására: kedd délben úgy áll a dolog, hogy - a Levélkézbesítő Állami Vállalattal vívott öldöklő küzdelemben felülkerekedő - Állami Autópálya Kezelő (ÁAK) Rt. kisebbségi részesedést szerez az Alföld Koncessziós Autópálya Rt.-ben (AKA).

A múlt héten, Nagykőrösön tartott önálló estjén Lovas azt találta mondani, hogy "nagyon szívesen kilyukasztaná az ő bőrüket", csak hát a fegyverek nem az ő (ti. a Lovasok) kezében vannak, és forradalmat sem lehet csinálni a csekély érdeklődés miatt. (Nem önálló volt egyébként, a bolond a hóna alá csapta a Jobbik egyik vezetőjét is, azt a fiatalembert, akit - annak balszerencséjére - pót-Orbánnak, csere-Orbánnak, sőt az igazi Orbánnak szemelt ki.) A korai Seselj vajda stand-up comedy-jeit idéző jelenet (bár tény, hogy Lovas revolverrel nem hadonászott) kontextusát az elkövetők vitatják (ők csak csillapítottak), annyi mindenesetre tény, hogy Lovast ezek után lapátra tették a Vasárnapi újságnál.

A nagyvilágot mostanában a Mars-expedíció tartja izgalomban, a magyar közönséget pedig az orvosi hálapénzek körüli botrány. Könnyű és hálás feladat lenne arról értekezni, hogy lám, egy fél világegyetem választja el a premodern magyar glóbuszt a modernitás túlsó határait feszegető világfalutól - éppen ezért nem is ezt fogom tenni. Sőt.