n A csecsen történet és annak jóhiszemű értelmezése szokásosan két fő szálon fut. Az egyik szerint a 90-es évek eleje óta Moszkva, a meggyengült birodalmi központ gyarmati utóvédháborút vív Csecsenföld birtoklásáért a szabadságáért küzdő, bátor kis csecsen nemzet ellen. Módszerei az állami erőszak és a represszió teljes skáláját kimerítik, a szőnyegbombázástól kezdve a reguláris hadsereg civilek elleni bevetésén és az emberi jogok mindennapos sárba tiprásán át az ellenállók vagy az annak vélt személyek elrablásáig, kínzásáig, kivégzéséig. Motivációiban a rasszizmus, a geopolitikai érdekek sajátos felfogása, a militarizmus és az elnyomásra való, veleszületett hajlam keverednek egymással. Mindezek miatt a "békés, tárgyalásos rendezés" lehetőségeit az orosz föderáció kormánya hosszú évek óta, tudatosan, előre megfontoltan elszabotálja.
Nem vitás, hogy ezt az érvelést súlyos tények támasztják alá. Az orosz hadsereg nem cukorkát oszt Groznijban, és nincs az a metrórobbantás, amely ezredakkora pusztítást képes Moszkvában véghezvinni, mint az orosz légierő Csecsenföldön. A múlt heti, negyven áldozatot követelő merényletre adott orosz válasz is nyilván olyan lesz, amilyen: dühödt, erőszakos, és teljesen céltévesztett.
De a terror semmivel nem igazolható, és a terroristáknak semmiképpen sem szabad engedni. Moszkvának már régóta nincs kivel tárgyalnia: ha akarna, sem tudna kivonulni Csecsenföldről. Még akkor sem, ha más "megoldása" a háborúnak nyilván nincs. Ennek ellenére túl kell magunkat tennünk bizonyos kis-európai beidegződéseken: itt nem Dávid és Góliát párharca zajlik, nem az orosz medve fojtogatja a nemzet legjobbjait. 1956-ban se magyarok, se lengyelek nem robbantottak Moszkvában metrót. Csehek és szlovákok 1968-ban nem ejtettek túszul fekvő betegeket és színházi publikumot. A Szolidaritás aktivistái nem rabolták el, zsíros váltságdíjat remélve, a hozzájuk érkező külföldi jószolgálati aktivistákat, és pláne nem fordulhatott elő, hogy megalázzák, kínozzák, netán megcsonkítsák őket. A szabadságért küzdő, bátor kicsi nemzetek nem nyitnak tüzet a hozzájuk érkező diplomaták autóira. Gondosan ügyelnek arra, hogy ne keveredjenek nemzetközi terrorista- és csempészhálózatokba. Nem űzik el a saját vallási vezetőiket. Nem küldenek szabadcsapatokat szomszédos területekre.
A csecsen kommandók annak a nemzetközi iszlám fundamentalista hálózatnak a tagjai, amely ellen világméretű hadjárat folyik. És aki a csecsenföldi terrort nemzeti felszabadító küzdelemnek tartja, az az Al-Káida, a tálibok, a Mozlim Testvérek, a Hamász, az Iszlám Dzsihád igazságaival is egyet kell értsen. Ha ezt a merényletet Londonban, Madridban, New Yorkban, Jeruzsálemben követik el, csak a nyugati demokráciák legfanatikusabb gyűlölőinek jutna eszébe felmentést keresni rá az északír katolikusok, a baszkok, az "arabok", a palesztinok sérelmeiben.
