Kálmán László: Maguknak építik le(A Draskovics-csomag és az Akadémia)

  • 2004. február 12.

Publicisztika

Kormányok jönnek, kormányok mennek, és egyik se bírja megérteni, hogyan működik egy állami emlőkön csüggő intézmény. Mindegyik azt hiszi, hogy ezek úgy pazarolnak és lopnak, hogy közben ezt gondolják: ,,Most van pénz, most pazaroljunk és lopjunk!" Ha így volna, elég lenne elvenni tőlük valamennyit, és akkor ezt mondanák: ,,Most nincs pénzünk, pazaroljunk és lopjunk egy kicsit kevesebbet!"

Kormányok jönnek, kormányok mennek, és egyik se bírja megérteni, hogyan működik egy állami emlőkön csüggő intézmény. Mindegyik azt hiszi, hogy ezek úgy pazarolnak és lopnak, hogy közben ezt gondolják: ,,Most van pénz, most pazaroljunk és lopjunk!" Ha így volna, elég lenne elvenni tőlük valamennyit, és akkor ezt mondanák: ,,Most nincs pénzünk, pazaroljunk és lopjunk egy kicsit kevesebbet!"

De nem így van.

H

Ezeknek az intézményeknek, kórházaknak, egyetemeknek, az Akadémiának a legszentebb célkitűzéseik vannak, és a lehető legtörvényesebben működnek. Nem gyengeségük, hanem legbenső lényegük a pazarlás és lopás, és nemhogy eszük ágában sincs ezzel felhagyni, de a legdurvább sértésnek veszik, ha ilyesmivel vádolják őket, és működésük "ellehetetlenítéséről" siránkoznak, ha valaki komolyabban ,,racizásra" akarja kényszeríteni őket. Az eddigi szabadon választott kormányok nem értették meg vagy nem merték megérteni, hogy is megy ez. Ha nem értették, az nagy baj, de ha nem merték megérteni, mert rettegni méltóztattak, az még sokkal nagyobb baj.

Az állam így okoskodik: persze hogy a tudomány, az egészségügy, az oktatás nagyon fontos a jövő miatt, soha nem mászunk ki a gizmóból, ha ezeket ,,ellehetetlenítjük''. Sőt, javítani kéne őket. De mindenütt vannak felesleges emberek, beruházások, tevékenységek, amik éppen hogy hátráltatják ezt. Tudja mindenki, hogy vannak fantom- és zombioktatók a tanszékeken; egyesek a pozíciójukból, nem pedig a munkakörükből kifolyólag kapnak szolgálati kocsit, laptopot, palmtopot, külföldi utazást; a méregdrága számítógépes rendszerek mellett mindent papíron is adminisztrálnak, tehát duplán, pedig a nyilvántartott adatok felére eleve nem lenne szükség; olyan tevékenységeket folytatnak, melyeket magántőkéből kellene, mert úgy még talán jövedelmező is lehetne, és így tovább. Jót akar tehát állam bácsi is mindenkinek.

És akiktől pénzt akar elvenni? Nehéz helyzetben vannak, de őket is meg kell értenünk. Közalkalmazottakat foglalkoztatnak, akik legtöbbjének az elbocsátásáról nem is álmodhatnak, hiszen honnan szednék azt a sok végkielégítést? Ha már muszáj valakit elküldeni, akkor a fiatalokat lehet, akiknek határozott időre szóló szerződése lerohad magától, csak nem kell meghoszszabbítani. 'k is tudják, hogy ezek a fiatalok a legaktívabbak, a legokosabbak, ők maguk a jövő, de nincs más választásuk. Lemondanak továbbá a felújításokról (ezt is a közönséges dolgozók szívják a legjobban, járhatnak továbbra is az udvari budiba), lemondják a folyóiratokat, könyveket (ezeket úgyis a kirúgott fiatalok olvasták a legmohóbban). Megszabadulnak egy-két rendszergazdától, amitől még rosszabb lesz a számítógépes adminisztráció, de Gizi néni a munkaügyről közalkalmazott, a rendszergazda Norbi pedig csak egy külsős nyikhaj. Végül pedig azokról a tevékenységekről fog lemondani, amelyek amúgy is csak a kirúgott fiatalokat érdekelték, amelyek a legújabb technológiákhoz és forradalmi gondolatokhoz kapcsolódnak. A Tetőtudományi Intézet biztos, hogy nem Ernő bácsit fogja lapátra tenni, aki harminc éve kutatja a zsúpoláshoz kapcsolódó népszokásokat (az különben is ellenkezést váltana ki a nép-nemzeti tetőkutatók körében), hanem a biotetőkkel meg a tetődinamika játékelméleti modelljeivel foglalkozó ifjú titánokat.

H

Hogy nem a levegőbe beszélek, azt igazolja, ahogy az Akadémia reagált a Draskovics-csomagra: lefaragják az OTKA-támogatásokat (ez az alapkutatásokat, tehát elvileg az újító kutatási témákat támogató alap), csökkentik az ún. fiatalkutatói pályázatokat, sőt a már futó fiatal kutatói szerződések némelyikét is felbontják.

Köszi.

Pedig a fiatal kutatókra amúgy is mindössze 1,2 milliárd költségvetési forint volt előirányozva. Összehasonlításképpen: az Akadémia titkárságának 1 milliárd, a Doktori Tanácsnak 3 milliárd, az akadémikusoknak 2 milliárd, míg a könyvtárnak csak félmilliárd megy. A "kutatások kiszolgálására" további 1,3 milliárd (ez az intézethálózatra jutó pénzen felül értendő!), és a szintén rejtélyes ,,szakmai feladatok" rovatra is félmilliárd jár. Bizony, ez a sok léhűtésre szánt pénz több, mint amennyit a legnagyobb tudományterületek, a matematika és a természettudományok kapnak.

Ehhez képest az Akadémia vezetői most a 1,2 milliárdos, fiatalokra szánt pénzt célozzák be. Nem nyúlnának például a "támogatott kutatóhelyek irodájának" kétmilliárdjához - ez a pénz arra való, hogy az akadémikusok Akadémián kívüli (általában egyetemeken működő) kutatócsoportjait valamiféle "pályázati" rendszerben finanszírozzák. Így kell az akadémikusoknak külön a hónuk alá nyúlni, nehogy felkopjon az álluk. A "pályázati rendszerről" pedig annyit, hogy az Akadémia azon kevés állami pénzen működő szervezet egyike, amelyik nem ismeri az összeférhetetlenség fogalmát, így képzeljük el azt, ahogy az akadémikusok az OTKA-t meg a "támogatott kutatásokat" elosztják (a "stratégiai kutatásokról" nem is beszélve, bár az csak 100 milliót kap).

H

Az akadémiai törvény úgy lett kitalálva, hogy konzerválja a rendszerváltás előtti állapotokat. Kivéve, hogy most már nagyon "autonómak" ezek az intézmények. Az autonómia viszont nem azt jelenti, hogy egyszerűen megszabadulhatnának a felesleges emberektől (hisz azok közalkalmazottak), hanem csupán azt, hogy az állam nem csak az általuk képviselt eszmékbe nem szól bele (ami elvileg helyes), de abba se, hogy ésszerűen működnek-e az ő pénzéből. Az Akadémia elnöke évente egyszer beszámol az Országgyűlésnek (ez egy olyan ünnepélyes beszéd, amit illik nagyon megtapsolni), de azt, hogy hogyan osztja el az intézményen belül a költségvetési pénzeket, még csak nyilvánosságra se hozza. Az egyetemeken is, az Akadémián is az van, hogy hacsak egy tudományág a saját ambíciói (értsd: a főnökök ambíciói) miatt nem forszírozza a nemzetközi színvonalat és kontrollt, akkor nyugodtan lehetnek akármilyen provinciális, korrupt, sarlatán vagy egyszerűen teljesen tétlen kutatói és oktatói, az autonómia miatt elműködhetnek akármeddig. A saját főnökeiknek se érdekük, hogy túladjanak rajtuk, meg nem is nagyon tudnának. Sőt, ha valamelyik főnöknek jut eszébe, hogy elindítson valami hagymázos projektet, abban sem tudja és akarja megakadályozni senki.

H

Tényleg nagyon fognak fájni a költségvetési elvonások, borzalmas hatásuk lesz, de ne Draskovicsra haragudjunk ezért, hanem az összes szabadon választott kormányunkra, akik semmit se tettek ez ellen a helyzet ellen, sőt, az Antall-kormány lelkén szárad a helyzet törvényes konzerválása. A leépített kutatók és oktatók sosem voltak politikailag fontosak, talán még a mezőgazdaságban dolgozók is többen vannak, de a Fradi-drukkerek mindenképpen. Viszont a főnökeik, úgy látszik, iszonyúan nagy tekintélyek a politika szemében, és ezért most mindannyian nagy árat fogunk fizetni. Úgy látszik, a konzervatív, nem radikális hozzáállást sokan összekeverik az opportunista, a megalkuvó hozzáállással. Pedig a konzervatív álláspont ebben az ügyben az, hogy az állam kevés dologért felelős, de amiért igen, azért valóban felelős, és nem járja, hogy csak úgy odaadja a pénzt. Mit szólnánk, ha az útépítéseket úgy intéznék, hogy egy-két nagyvállalat konzorciuma kapna minden évben egy összeget, aztán egyszer egy évben a parlament meghallgatná, mi jóra költötték, hogyan épül-szépül az ország.

H

Lehet, hogy az Akadémiát most ki kellene hagyni a racizásból, mert az a jelek szerint csak rosszat hozna. Viszont sürgősen hozzá kéne látni az átalakításához: a szovjet típusú intézményt visszacsinálni azzá, aminek Széchenyi szánta, egy-kétszáz tudósklubjává, akik mindent megkaphatnak, csak egyet nem: hatalmat. A volt akadémiai intézetek néhány fős állandó létszámmal (igazgató, technikai személyzet) működhetnének, akár függetlenül vagy az egyetemekhez hasonló szervezeti formában. Egy-egy projektre rövid ösztöndíjakat hirdethetnének meg, melyeket a tudósok egyforma eséllyel pályázhatnának meg. (Nyugdíjas állást más országokban is legfeljebb a professzorok kapnak. A kutatóintézetekben az ember maximum addig marad, ameddig a projektje pályázati pénzhez tud jutni.) Ahogy máshol is, a tudósok legyenek csak az egyetemeken, és kérjenek fizetés nélküli szabadságot ezekre az ösztöndíjas időszakokra. És persze az intézethálózatban is követeljék meg a nemzetközi kontrollt.

Nem azt követelem, hogy kevesebb menjen a költségvetésből a tudomány szent céljaira, mint eddig. A kutatás támogatásának is számos módja van (például a műszaki kutatást és fejlesztést részben most is másképpen támogatják, mint az akadémiait vagy az egyetemit). Létre lehet hozni egy nagy közalapítványt, mint Amerikában, vagy egy minisztériumot (Isten őrizz!), mindegy, a fő, hogy a játékszabályokat jól kell megszabni, hogy a pályázó intézmények ne élhessenek vissza hatalmi vagy komasági pozícióikkal. Az Akadémia 37 milliárdjából is sokkal többre telne, még úgy is, ha az akadémikusok megkapnák a maguk 2 milliárdját (sőt, hogy csöndben maradjanak, kaphatnának még többet).

Ki van ez már találva sok helyen, és ha mégis vannak lukak minden rendszerben, még mindig jobb sok apró luk, mint az az egyetlen nagy, tátongó szakadék vagy még inkább az a miazmás mocsár, amelyikbe most hülyén bámulunk, és csodálkozva nézzük, hogy maradhatott itt a nyakunkon.

A szerző nyelvész.

Neked ajánljuk