n Idézem.
"MEGHÍV". Az Ifjúsági- és Sportbizottság a Képviselői Irodaház I. emelet III. számú tanácstermében 2004. február 10-én (kedd) 12.00 órakor ülést tart. Napirendi javaslat: 1. Tájékoztató a MOL Rt. sportszponzorációs tevékenységéről. 2. Egyebek. Budapest, 2004. február 5."
Tetszenek érteni? A Magyar Köztársaság Országgyűlésének egyik bizottsága, az ifjúsági és sportügyekre szakosodott, felséges színe elé idéz egy vállalatot, a Magyar Olaj- és Gázipari Rt.-t, hogy az adna számot arról, hogy kit és kit nem, miért és miért nem szponzorál.
Ha ez így megy, akkor az olvasó jól teszi, ha szép lassan átnézi a családi bété szerződésállományát.
H
A Mol Rt. marketingtevékeny-sége az utóbbi hetekben főleg a Horvát Labdarúgó Szövetséggel (HNS) kötött szerződés miatt került előtérbe. (Meg a Baumgartner-ügy miatt, lásd: Kifutó széria, Magyar Narancs, 2004. január 22.) A cég január közepén jelentette be, hogy 2004. február 1. és 2005. december 31. között meghatározó marketingfinanszírozói szerepet vállal a horvát labdarúgásban. E döntés heves vitákat váltott ki Magyarországon, aminek kritikai vonulata a "magyar Mol, magyar sportadomány" és "ha a velünk egy vb-selejtező csoportban szereplőt, akkor minket is" láncra fűzte fel magát.
A Mol kétségkívül a magyar olaj- és gázipar majdnem monopolszereplője: ennyiben valóban magyar. Egyébként tulajdonosi szerkezetében a külföldi intézményi befektetők, az ÖMV, a Slovintegra és a Slovbena részesedése meghaladja a hazai befektetők arányát, beleértve a magyar állam 23 százaléknyi részvénycsomagját is. Utóbbit amúgy a magyar kormány mihamarabb értékesíteni kívánja (lehet, hogy a kormány se magyar?). A vállalat jelentős érdekeltséggel bír Szlovákiában, tavaly 505 millió dollárért 25 százalékos részesedést vásárolt a horvát olajtársaságban, az INA-ban, együttműködik a Jukosszal. Magyar cégként nőtt naggyá, Közép-Európa regionális vállalatává, akár büszkék is lehetnénk rá, sőt, mondatja velem a rossz májam: tagadhatatlan országimázs-építő tevékenységéért biztos még állami támogatásra is jogosult lehetne.
A horvát futballal kötött akármekkora, de bizonyosan nagy összegű - a kétmilliárdos becslések érzésem szerint egy nullával többet gondolnak a valóságosnál - szerződés minden ésszerű mérlegelés szerint: befektetés. Még akkor is, sőt annál inkább, ha van igazságalapjuk azoknak a híreknek, miszerint a szerződés megkötését jelentősen katalizálták a horvát választási eredmények. Az ellenzéki pozíciót kormányzóra váltó Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) köreiben felvetődött az ötlet, miszerint felül kellene vizsgálni az INA privatizációs folyamatát. Jobb az ilyesmit megelőzni. A horvátok két szerelme a tenger és a futball: a delfinkutató központ már megvolt a Molnak, jöhetett a foci.
H
Nekünk meg nem marad más választásunk, mint megbarátkozni a gondolattal, hogy a jövőben remélhetőleg a területileg is mind dinamikusabban terjeszkedő, eredetileg honfitársaink tőkéjéből alapított (magyar) vállalkozások máshol teremtenek munkát, biztosítanak megélhetést, hoznak kedvező helyzetbe külföldi székhelyű, tulajdonú vállalkozásokat, társadalmi szervezeteket. Ugyanez a helyzet Magyarországon is: számos hazánkban tevékenykedő, jelentős külföldi befektetők által tulajdonolt cég - például telefontársaságok, bankok - használják reklámeszközként a magyar sportot. A magyar futball sem utasította vissza - helyesen - az Interbrew által tulajdonolt Borsodi Sörgyár Rt. támogatását (Borsodi Liga), annak ellenére, hogy az Interbrew Horvátországban és Bulgáriában is reklámoz a futballon keresztül, így közvetve és közvetlenül támogatja a vb-ellenfeleinket. Azt meg talán - hogy más területről vegyünk példát - mégsem kéne mondjuk egy likőrgyártól vagyútépítő cégtől elvárni, hogy ha történetesen támogat egy politikai pártot, akkor a demokrácia szellemében támogassa az összes többit is (úgyis ezt fogja tenni, ha érdekei ezt kívánják).
A Mol sportmarketing-portfóliója gazdag: Szlovákiában jégkorong, Romániában rali, Horvátországban futball tartozik bele. Magyarországon a nagy világversenyek (atlétikai vb) mellett főleg a kajak-kenuhoz köti tevékenységét (szövetség, sportolók, események); de a technikai sportokban is nehéz olyan eredményes csapatot, versenyzőt találni, aki ne hatalmas Mol-logóval nyilatkozna kedvenc sportcsatornánknak. (Apropó logó: abban azért lehet valami, hogy az INA felirat jobban mutatna a horvát válogatott mezén.) Ezen üzleti típusú döntések meghozatala a vállalat joga és felelőssége.
De ezt elismerve: vajon a döntés érintettjeinek van-e jogalapjuk megszólalni, és megpróbálni érdekeiket érvényesíteni a vállalattal szemben? S hivatkozhatnak-e arra, hogy a nagyvállalatnak az üzleti racionalitáson túlmenően társadalmi felelőssége is van?
De még mennyire! Ha a magyar futballvezetők sérelmesnek találják a döntést, és kevésnek érzik a cég által vállalt társadalmi felelősséget, helyesen teszik, ha küzdenek ennek megváltoztatásáért. A Magyar Labdarúgó Szövetség például helyesen járt el, amikor Bozóky Imre lojálisan nyilatkozott a Mol-HNS szerződés megkötéséről, hangsúlyozva, hogy a magyar szövetség is tárgyal külföldi tulajdonú partnerekkel. Majd röviddel ezután rászabadították a magyar sajtóra a szövetségi kapitányt, Lothar Matthäust, aki messziről jött emberként kemény szavakkal kritizálta a szerződést. (Más kérdés, hogy a "kéttüdejűt" továbbra sem briliáns érvelési technikája miatt szereti, aki látta őt játszani.)
De önálló parlamenti bizottsági ülést tartani, raportra rendelni egy nagyvállalatot, ráadásul egy olyan testület elé, amely a legkevésbé sem hivatott a vállalat ügyeivel foglalkozni (még annyira sem, mint mondjuk a gazdasági bizottság) - nos, ez súlyos szereptévesztés. Ilyen alapon minden Magyarországon bejegyzett vállalkozás, szervezet előbb-utóbb deresre vonható, hogy miért támogat és kit, vagy kit miért nem. Miért vélik úgy a képviselők, hogy a napirenden szereplő "szponzorálás" témakörben nekik, politikusoknak, és nem a magánszféra érintettjeinek kell dűlőre jutniuk? Miért politikai kérdés a nem állami többségű vállalatok marketingbefektetéseinek elemzése? És nem álságos magatartás-e a bizottság tagjai részéről ezzel hergelni a nagyközönséget, amikor éppen most van megszűnőben az az állami vállalat, a Sportmarketing Kft., amely épp az állami többségű vállalatok sportcélú reklámtevékenységét lenne hivatott segíteni?
De lehet, hogy tévedek, s a bizottság tagjait egyáltalán nem fűtik ilyen félrecsúszott ambíciók. Csak egy kellemes matiné-előadáson szerettek volna részt venni, ahol a legnagyobb (magyar) vállalat szolgáltatja a muzsikát; s mozgatórugójuk is csak a szórakoztató keletnémet esztrádműsor iránti nosztalgia volt: Gyere velünk, csináld velünk!
A szerző sportközgazdász, az IÆúsági és Sportminisztérium korábbi helyettes államtitkára.
