A készülő Trianon emlékműnél hívebben semmi nem mutatja meg az Orbán-rendszer valódi természetét

  • Haskó László
  • 2019. április 20.

Publicisztika

És mindenki beletörődött mindenbe.

Még manapság is van olyan, magát Orbán ellenzékének gondoló polgártárs, aki nem biztos benne, hogy immár diktatúrában él. És, mint a mesebeli béka, lassan fő a fazékban, már minden fehérjéje kicsapódott, izmai nem működnek, ki sem tudna ugrani a fazékból, de már nem is akar.

A készülő Trianon emlékmű ügye egyértelmű bizonyíték minden kétkedőnek. Ilyen tartalmat, ilyen körülmények között, ilyen módszerekkel csak diktatúrában jelenítenek meg. Nehéz szóhoz jutni az ellentmondások bőségének zavarában. Kezdjük a tartalommal.

Az emlékmű üzenete egyértelműen revizionista.

Az 1913-as állapotot kívánja vissza, amikor az osztrák elnyomást nyögő Magyarország még keményebb elnyomás alatt tartotta a Bécs kegyelméből magyar közigazgatás alá kényszerített környező nemzeteket. Valamint további országok és nemzetek ellen készült háborúra. És ez a háború nem maradt el. Közel egymillió magyar embert küldtek a halálba Tiszáék, a semmiért, és csaknem ugyanannyian lettek miattuk hadirokkanttá. (Köztük volt nagyapám és egyik nagybátyám.) Ez volt Nagy-Magyarország. Egy képzeletben létező birodalom, ahol a valóságban a magyarul beszélők aránya nem érte el az 50 százalékot, a Trianonban később „elcsatolt” területeken olykor még a 20-at is alig. Tisza István döntő

politikai erőfeszítései a választójogi reform ellen irányultak.

Attól tartott, hogy fair körülmények között a nemzetiségeké lesz a parlamenti többség.  Aggodalma nem volt alaptalan.

A Trianon aláírása révén induló soviniszta, revizionista antiszemita Horthy világ, csekélyke 5 év regnálás után megindította bosszúhadjáratát Európa ellen: jött a frankhamisítási botrány. Aztán a szövetség Mussolinivel és Hitlerrel. Ismét háború, ismét vereség. Ismét egymillió halott, ismét ugyanannyi rokkant. Ismét kisöprűzés a Felvidékről és Erdélyből. Ezúttal Trianontól 30 kilométerre, Párizsban kellett megfogadnunk, hogy a jövőben nix ugribugri. Nem is volt, amíg felügyelet alatt voltunk, csak 56-ban, szűk tíz napig. Aztán – szabadon – újra kezdtük. 2020-ban fog ugyanott tartani Orbán, ahol Horthy tíz év kormányzóság után.

A tartalomhoz (Zsdanov elvtárs tanítása szerint) igazodik a forma. Az előkészítés alattomos. Tisza és Horthy – rettenetes bűneik ismeretében is – formátumos személyiségek voltak. Nem hazudoztak, nem féltek. Orbán másmilyen. Ő a Kossuth teret erőddé alakítja át. A Trianon emlékmű lesz a bunker.

És mindenki mindenbe bele van törődve.

Úgy érvelnek a demokraták, mintha csak az „előzetes társadalmi vita” zajlana. Ne olyan legyen, hanem ilyen.  A kevésbé demokraták is megszólalnak: ne helységnevek, hanem családnevek legyenek a faliújságon. Én is mondok valamit: a kétmillió halott nevét véssék kőbe – és az emlékezetükbe! Kezdhetik az enyémmel. Első háborús rokkant, második háborús halott nagybátyámat is Haskó Lászlónak hívták.

A szerző sebész.

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult. 

Mozaik

Öt nő gyümölcsök, öt férfi színek nevét viseli, ám Áfonya, Barack, vagy éppen Fekete, Zöld és Vörös frappáns elnevezése mögött nem mindig bontakozik ki valódi, érvényes figura. Pedig a történetek, még ha töredékesek is, adnának alkalmat rá: szerelem, féltékenység, árulás és titkok mozgatják a szereplőket.