Kormányfőnk, nemzetünk hülyítésének bajnoka, valószínűleg örökre szakítani készül a józansággal. Minden jel arra utal, hogy a továbbiakban kizárólag a saját fejében rögzült téves eszmék és gondolatok alkotják majd politikai krédóját. Köznyelven – vagyis az ő magas tisztségét illető köteles udvariaskodást mellőzve – ez úgy hangzana, hogy a miniszterelnök úr irdatlan hülyeségeket beszél.
Az utóbbi idők nyilatkozatai az erkölcsi alapokat reprezentáló idegrendszeri központok rohamos sejtpusztulására is utalnak. Mintha Döbrögi uraság, alfelének Lúdas Matyi általi első eldöngetése után megköszönné a verést, azt állítaná, hogy ő maga szorgalmazta azt, majd figyelmeztetné Matyit, hogy a jövőben is keményen lépjen fel az önkény és a gazság ellen, benne harcostársként bízhat, már ha többet nem veri meg, de még akkor is, ha – pusztán a látszat kedvéért – kicsit újra fölfekszik a deresre. Nagyjából ezt mondta, amikor felfüggesztette pártja néppárti tagságát. Bár szilvafa korától ismerjük a vezér szellemi vesszőfutásait és az azt feledtetni kívánó pajkosságait, EP kampányát indító hét pontjával – Fidesz szakkifejezést használva – alighanem a pofátlanság csúcsára ért.
A baj az, hogy Orbán bázis-közönségét (örökös szavazóit) rég nem foglalkoztatja, hogy mekkora emeletes pogány aljasságokat hord össze a vezénylő tábornok a harc hevében. Biztosak benne, hogy azt kell mondani, amit ő mond, és az, amit mond, nyilván a létező mondások legjobbika. Bármennyire szeretnénk tisztelettel illetni Orbánra szavazó és őt szolgáló, magukat talán kereszténynek érző honfitársainkat, azt azért ki kell mondani, hogy erkölcsi alapállásuk nem elegendő egy élhető ország kialakításához. Talán hallgassanak minden idők legkitűnőbb filozófusára, akit ők – állítólag – Isten fiaként szeretnek és tisztelnek, csak éppen nem tartják be a legfontosabb ajánlását: folyvást olyat tesznek embertársaikkal, amit nagyon nem szeretnének elszenvedni tőlük. Viszont ez a Hegyi beszéd és a kereszténység fő igazsága. Aki a keresztényi szeretetet emlegeti, erről beszél. És aki azt nem tartja be, az bizony gyűlölködik!
Ellenségeket nevez ki, arcukat céltáblaként plakátra teszi, vesztüket óhajtja.
S ezek után magáról állítja, hogy védelmezi a kereszténységet. Aki ilyet tesz – népiesen kifejezve – bohócot csinál Krisztusból. Ám, hogy ezt lehet, az már az ország szomorú helyzetét mutatja: törvényben kegyelt keresztény egyházaink főpapjai nemcsak szó nélkül tűrik a szentírás csúffá tételét, hanem buzgón csatlakoznak a hit hiteltelenítéséhez. És erre mindössze egyetlen, viszont annál szégyenletesebb okuk van: ők a kufárok. Pénzért és hatalomért árulják el a hit igazságát. Sajnos ez a magyar „történelmi” keresztény egyházak levetkőzhetetlen hagyománya. Ha a trón fizetett, az oltár parancsszóra gyűlölködött, még a szószékekről is. A hatalom kívánságára rendszeresen megáldotta a patás ördögöt. És nem szégyellte magát. Most sem, ájtatosan és büszkén megy minden tovább, azt hazudva, hogy in nomine Patris et Filii. Nagyszerű! Laudetur!
A szerző sebész.
