Úgy tűnik, a kormányátalakítás legnagyobb vesztese a Miniszterelnöki Hivatal. Ha emlékszünk még rá, tavaly májusban az MSZP befolyásos vezetői, a Horn-korszak húzóágazatai - úgymint Baja Ferenc, Nagy Sándor, Baráth Etele, Szekeres Imre - államtitkári posztot karmoltak a MEH-ben, akkor nagyon úgy tűnt, valamely miniszteri tárca helyett. A miniszterelnök és az őt jelölő párt nem szokványos viszonyának egyenes következménye volt ez a leosztás. A kormányfő jórészt saját kádereit vitte a kormányba, a párt meghatározó emberei pedig saját birtokot kaptak, meg valami kis elkölthető pénzt is, igaz, úgy, hogy a miniszterelnöknek és csapatának azért meglegyen a rálátása e férfiakra. Adminisztratív értelemben a MEH-nek úgy istenigazából ezután sem lett sok értelme, ha abból a - kétségkívül abszurd - feltételezésből indulunk ki, hogy egy hivatal azért van, hogy elintézzen valamit, úgy a MEH, finoman fogalmazva, a kormányváltás után is kereste a helyét. Igazából az ellenkezője lett volna a furcsa: emlékezzünk csak, az Orbán-kormány első időszakában micsoda - jogos - felhördülés kísérte a hivatali túlburjánzást, a "tükörreferatúrák" ideáját. (Bár akkor inkább azért volt szükség a MEH-re, hogy Orbánék féken tudják tartani a kisgazdákat - az eredmények közismertek, Torgyánt és társait végül a titkosrendőrség meg az ügyészség tette hidegre.) Most viszont Baja, Nagy és Baráth a szocialista párthoz lazán vagy inkább sehogy sem kötődő Lévai Katalin esélyegyenlőség-ügyi miniszter asszony beosztottai lesznek, ami pártszociodinamikai szempontból kétségkívül merész húzás, és jelentheti akár azt is, hogy Medgyessy - és kabinetfőnöke, Draskovits Tibor - nagyon nyeregben érzi magát. (Erre utal a szintén pártkáder Jánosi György menesztése is.) De miért is ne érezné magát nyeregben, ha egyszer kormányzásának első éve után az MSZP fölényesen vezet, és a frakció ebben az egy évben mindvégig (nyilvános) vita nélkül volt hozzá lojális?
