Elkerülhetetlen konzekvenciák

  • 2003. május 8.

Publicisztika

Amit a magyar rendőrség a gyülekezési törvény alkalmazása terén művel, az több mint hozzá nem értés, gyalázat. Nem volt az olyan rég, amikor azon kellett háborognunk, hogy a policáj a törvény általuk rugalmasan kezelhetőnek (nincs mit szépíteni: kényük, kedvük szerint felhasználhatónak) vélt szavaira, fordulataira (az utcák forgalmának erőteljes zavarása, ilyenek) hivatkozva tiltott be igazából teljesen szabályszerűnek tervezett megmozdulásokat. S tette ezt a magyar rendőrség az akkor éppen esedékes nyalásiránynak ugyancsak vélt helyessége szerint.

n Amit a magyar rendőrség a gyülekezési törvény alkalmazása terén művel, az több mint hozzá nem értés, gyalázat. Nem volt az olyan rég, amikor azon kellett háborognunk, hogy a policáj a törvény általuk rugalmasan kezelhetőnek (nincs mit szépíteni: kényük, kedvük szerint felhasználhatónak) vélt szavaira, fordulataira (az utcák forgalmának erőteljes zavarása, ilyenek) hivatkozva tiltott be igazából teljesen szabályszerűnek tervezett megmozdulásokat. S tette ezt a magyar rendőrség az akkor éppen esedékes nyalásiránynak ugyancsak vélt helyessége szerint.

Most ennél is tovább mentek: nem tiltottak, engedélyeztek (nekünk biztos semmi se jó). Engedélyeztek oda, ahová már jóval előbb bejelentettek egy rendezvényt, igen, pont oda, ugyanakkorra egy másikat. Egy olyat, ami közérthetően deklarálta "ellentüntetés" voltát. "Nyugi, nem lesz semmi baj, majd fenntartjuk a rendet, ez a szakmánk. Virágozzék minden virág." Persze, egy helyen és egy időben. Mert természetesen nem arról van szó, hogy ne tüntethetne vasárnap délután valami ellen határozottan föllépni szándékozó, az Erzsébet hídról ismert népség. Csinálhatják: egészen addig, míg amit művelnek, nem ütközik törvénybe. Amit biztosítandó, ott van ugye a magyar rendőrség.

De a magyar rendőrség vasárnap nem védelmezte a törvényt, nem biztosított a Vörösmarty téren semmit, viszont teljességgel alkalmatlannak bizonyult - nota bene: törvényben előírt - feladatainak ellátására. A magyar rendőrség tétlenül nézte végig, hogy a csőcselék - a "polgári körös" rohamcsapatok, amelyeket, gyanítjuk, épp az ilyesfajta célokra igyekszik rendszeresíteni a volt kormányfő - megfélemlítse, megalázza és bántalmazza alapvető alkotmányos jogával élni kívánó polgárok egy csoportját. Az ellentüntetők a tavalyi két forduló közötti fideszes rágalomkampány egyik motívumát ("a komcsik meg a zsidók kábszerrel tömnék gyermekeinket") bontották ki egyfajta action directe formájában.

A megfelelő rendőri vezetőknek már ezért is röpülniük kéne. De mindezeknél jóval sötétebb disznóság részesei is voltak.

A rendőrség hét végi működése konkrétan azt a célt szolgálta, hogy a magyar nyilvánosság továbbra is hermetikusan elzárva maradjon az érvényben lévő drogszabályozás esetleges hibáinak megvitathatóságától.

Mert csak a hülyék hihetik el azt, hogy a vasárnapi purparlé ott a téren a kábítószer-fogyasztás ellenzői és a kábítószer-fogyasztók közt zajlott. Akik ezt a látszatot akarják kelteni, azt merő egyéni vagy politikai céloktól hajtva teszik. Vagy csupán azért, mert így kényelmesebb. Azt állítani, hogy a magyar társadalom még "éretlen" e probléma feldolgozására. Behajtani a kendermagosokat abba a zsákutcába, hogy a legalizáció szimpla képviselőiként aposztrofálhatókként váljanak ismertté, nem pedig azért, mert esetleg azt akarják, hogy a nyilvánosság vitassa meg végre, tényleg börtönbe kell-e azért zárni valakit, mert egyszer kipróbált egy marihuánás cigarettát.

Ugyanakkor a mondott rendőri hozzáállás nem kelthetett senkiben meglepetést, ezért az érintetteknek kétségtelenül el kell gondolkodniuk azon, hogy céljaik eléréséhez pillanatnyilag nem kellene-e a nyilvánosság rendőrmentes - tehát garantálhatóan törvényes - eszközeit választaniuk. De igen. Ám ezzel együtt a rendőri önkényt tudomásul venni vétkes könnyelműség.

Még akkor is, ha tudjuk, hogy a rossz drogszabályozás megvitatása elől azok is folyamatosan menekülnek, akiknek nem kéne. Akik változtathatnak rajta.

Figyelmébe ajánljuk

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.

Eli Sarabi kiszabadult izraeli túsz: Az antiszemitizmus most még erősebb, mint az elmúlt évtizedek alatt bármikor

2023. október 7-i elrablása, majd másfél évvel későbbi kiszabadulása után Eli Sarabi Túsz című könyvében írta le az átélt megpróbáltatásokat. Most bátyja kíséretében a világot járja, hogy elmondja, mi segítette át a fogság napjain, milyen tapasztalatokat szerzett a fogva tartóiról, és hogyan hozott döntést arról, hogy nem szenvedéstörténet lesz mindez, hanem mentális küzdelem az életért.