A tavasszal megválasztott lengyel elnök, Andrzej Duda augusztusban kezdte meg azokat a külföldi látogatásait, melyek markánsan jellemzik a választási kampányban is egyértelművé tett külpolitikai nézeteit. Nehéz persze szétválasztani, mi is adja e látogatások valódi politikai súlypontját, a térségi ügyek és a geopolitikai helyzet rendezésének vágya, vagy az, hogy ősszel választások lesznek Lengyelországban, s Duda e vizitek révén is igyekszik a mögötte álló radikálisan jobboldali Jog és Igazságosság Pártját (PiS) „helyzetbe hozni”.
Első, augusztus 23-i útja Tallinnba vezetett, ahol kijelentette: Varsó számára prioritás a balti államok Moszkvával szembeni szuverenitásának megőrzése, s ezért a lengyelek szövetségeseket keresnek – főként Németország és Franciaország ellenében – annak a politikának, melyet Washington is támogat. Azaz, hogy a balti térségben mielőbb létrejöjjön „az orosz behatolást” ellensúlyozni képes NATO-támaszpont. A tallinni út arra is jó példa volt, hogy a rendkívül konzervatív Duda milyen könnyen szót tudott találni az észt liberális kormánykörökkel, sőt magával a szociáldemokrata államfővel, Toomas Hendrik Ilvesszel, mintegy átnyúlva a meglévő politikai nézetbeli különbségeket, ami jelzi az eddigi, rendkívül óvatos európai trendekkel szembeni komoly térségi fenntartásokat.
Mindez még inkább konkretizálódott az augusztus 28-i berlini út alkalmával. A megbeszélések homlokterében a következő témák álltak: a balti helyzet, Ukrajna kérdése, az orosz gázszállítások, és az a különbség, ami a lengyel szén-, illetve nukleáris alapú energiapolitika és a németeknek az orosz gázra és a megújuló energiákra épülő politikája között markánsan megmutatkozik. A németek továbbá elvárták Lengyelországtól, hogy kivegye részét a nagyszámú közel-keleti menekült arányos befogadásából és letelepítéséből is. Szóba került még a lengyel nacionalizmus örökzöld témája, hogy az egyre népesebb németországi lengyel közösség kapjon „nemzeti kisebbségi” státuszt, aminek Berlin következetesen ellenáll.
Több mint látványos volt, hogy míg lengyel részről igyekeztek a látogatást egyfajta nagypolitikai jelleggel felruházni, mely részben Európa sorsáról szólt, részben pedig a Moszkvával szembeni amerikai–európai geopolitikai szövetségi tengely megszilárdításáról, addig Berlin igyekezett a vizitet – mintegy lefokozva – olyan kétoldalú eszmecsereként feltüntetni, melyen szigorúan vett lengyel belpolitikai témák domináltak, nevezetesen az őszi parlamenti választás.
A német sajtó ritka összhangban – gyakorlatilag csak Orbán Viktor esetében szokott ilyen egységes elutasító médiavisszhang kialakulni Németországban – bírálta Andrzej Dudát, ami egyben az attól való egységes félelmet is jelzi, hogy mi lesz, ha a PiS az államelnöki pozíció után a kormánypozíciókat is meghódítja. Berlinben – és nem csak ott – komoly európai gazdasági recesszióval is számolnak, ha a 40 milliós Lengyelországban olyan kormánytöbbség alakulna ki, mely a magyarhoz hasonló nacionalista, külföldibefektető-ellenes politikát folytatna a jövőben.
A Duda által felrajzolt jövőkép azonban azt is egyértelműen jelzi, hogy egyre markánsabban kezd kialakulni egy kelet-európai északi tömb, melynek politikai szempontjai mindinkább egybevágnak a transzatlanti törekvésekkel, és amely élesen szemben áll azokkal a kelet-közép-európai országokkal, amelyek nemcsak osztják az európai nagyhatalmak óvatos oroszpolitikáját, hanem készséggel kiszolgálnak mindenféle nyugatellenes orosz érdeket is.
A szerző a DK elnökségi tagja.
