Mérő Vera válaszol: Azért, hogy ne legyünk hülyék

  • Mérő Vera
  • 2015. szeptember 3.

Publicisztika

Legutóbbi írásom után kaptam hideget-meleget, ami rendben van, azért van az embernek bőre, hogy az ilyesmit elviselje, meg hát a céltábla nem lő vissza. Az viszont nincs rendben, hogy a legtöbb hideg azért ért, mert ,,nagyapáink egyes csoportjának” bűneit hasonlítottam napjaink eseményeihez. Ez ugyanis a magyar felelősséghárítás esszenciája.

(Mérő Vera előző írása, a 71 itt olvasható.)

Kamaszkoromban, amikor már megittuk a magunkét, sokszor előfordult, hogy korombeli németekkel a kollektív német bűntudatra terelődött a szó. Számos havernak, cserediáknak, szigetes ivócimborának magyaráztam nagy hévvel, hogy ne már, jó, akkor én a felmenőim nevében megbocsátok a felmenőidnek, csak te ne érezd már ilyen szarul magad olyasmiért, ami akkor történt, amikor még a szüleink sem éltek. A válasz mindig, egységesen ugyanaz volt.

Te csak hagyjad békén a mi bűntudatunkat. Azért ragaszkodunk hozzá, mert ez a garancia arra, hogy soha többet ne legyünk ilyen hülyék. Így, ,,hülyék.” Annyira így, hogy egy-két éve, amikor már megértettem, miért ne firtassam ezeket a dolgokat, újra előjött ez a megfogalmazás, történetesen a milyenek a magyarok német szemmel témára. Egy erasmusos csoporttársammal dumáltunk a buszon hazafelé, a szülei magyarok voltak, de ő már Németországban született és nőtt föl. Mókás gyereknyelven – utoljára gyerekként tanult magyarul – fejtette ki, hogy ,,Mi németek nagyon megtanultuk, hogy mit csinál az, amikor valaki hülye.” Bólogattam, mert tény, hogy ezt nekünk még nem sikerült megértenünk.

Nem véletlen persze, hogy sokan sebzett vadként hördültek fel, amiért a hetvenegy évvel ezelőtti felelősséget napjaink felelősségével említettem egy lapon. Volt, aki kegyeletsértőnek nevezett, volt, aki liberálisozott egy jót, volt, aki egyszerűen beteg lelkűnek titulált. Mert az ő nagyapja nem tett semmit, vagy mert őt meg a malenkij robot tette szerencsétlenné.

Nem szabad ezen felhördülni, sem ujjal mutogatni, ugyanis a németek sem úgy születnek, hogy tudják, miért fontosak ezek a dolgok. De mire az általános iskola első osztályában beülnek a padba, pontosan tisztában vannak vele. Nekünk ez nem természetes, nincs róla társadalmi konszenzusunk, csak szekértáboraink vannak. Nincs se gyászkultúránk, se edzettségünk a felelősségvállalásban, ugyanis a rendszerváltásig mifelénk ez finoman szólva nem volt divat, azóta pedig az a minoritás, aki erről beszélni próbál, rögtön megkapja, hogy libsi, esetleg bibsi. Pedig csak hazaszerető magyar emberi lény.

Állítom, hogy most, ezekben a napokban-hetekben a magyarok új, történemi esélyt kaptak arra, hogy úgy viselkedjenek, hogy ne kelljen szégyenkezniük újabb hetvenegy év múlva. Nem a kormányunk miatt, azon már nem lehet segíteni, hanem azért, ahogyan a szociális kérdésekben jobbára tökéletesen passzív ismerőseimben is kezd ébredezni az emberség és a becsület, sőt a tettvágy. Sokaknál maga a tett. Ahogy hetvenegy éve, most is rengetegen vannak az emberséges emberek, kérdés, hogy ezúttal felülkerekednek-e. Örömmel látom, hogy egyre hangosabbak. Mert lassan hangosabbak, mint azok, akiknek a hangosság a természetes alapállása. Mert ha Orbán Viktor már nem lesz, tükreink még lesznek akkor is.

Figyelmébe ajánljuk

Gombaszezon

Michelle a magányos vidéki nénik eseménytelen, szomorú életét éli. Egyetlen barátnőjével jár gombászni, vagy viszi őt a börtönbe, meglátogatni annak fiát, Vincent-t.

Világító árnyak

A klasszikus balett alapdarabját annak leghíresebb koreográfiájában, az 1877-es Marius Petipa-féle változatában vitte színre Albert Mirzojan, Ludwig Minkus zenéjére.

Huszein imám mártíromsága

Az Izrael és Irán között lezajlott tizenkét napos háború újra rádöbbentette a régió népeit: új közel-keleti hatalmi rend van kialakulóban. Az egyre élesebben körvonalazódó kép azonban egyre többeket tölt el félelemmel.

„A lehetőségek léteznek”

Úgy tűnik, hogy az emberi történelem és politika soha nem fog megváltozni. Kőbalta, máglyán égő „eretnekek”, százéves háborúk, gulágok… Vagy­is mi sohasem fogunk megváltozni. Reménytelen.

Taxival Auschwitzba

Idén áprilistól a francia közszolgálati televízió közel kilenc­órányi dokumentumfilm-folyamban mutatta be azt a három történelmi pert, amelyek során 1987 és 1998 között a náci kollaboráns Vichy-rezsim egykori kiszolgálóinak kellett számot adniuk bűneikről. A három film mindegyike más-más oldalról mutatja be a megszállás időszakát. A YouTube-on is hozzáférhető harmadiknak van talán a leginkább megszívlelendő tanulsága.

Lábujjhegyen

A hízelgéseknek, a geopolitikai realitásoknak és a szerencsének köszönhetően jól zárult a hágai NATO-csúcs. Azonban az, hogy a tagállamok vezetői jól tudják kezelni az Egyesült Államok elnökének egóját, nem a transzatlanti kapcsolatok legszilárdabb alapja.

Milliókat érő repedések

Évekig kell még nézniük a tátongó repedéseket és leváló csempéket azoknak a lakóknak, akik 2016-ban költöztek egy budafoki új építésű társasházba. A problémák hamar felszínre kerültek, most pedig a tulaj­donosok perben állnak a beruházóval.

Egyenlőbbek

Nyilvánosan megrótta Szeged polgármestere azokat a képviselőket – köztük saját szövetségének tagjait –, akik nem szavazták meg, hogy a júliustól érvényes fizetésemelésük inkább a szociális alapba kerüljön. E képviselők viszont azt szerették volna, hogy a polgármester és az alpolgármesterek bérnövekménye is közcélra menjen.

Pillanatnyi nehézségek

Gyors viták, vetélkedő erős emberek, ügynöközés és fele-fele arányban megosztott tagság: megpróbáltuk összerakni a szép reményekkel indult, de a 2026-os választáson a távolmaradás mellett döntő liberális párt történetét.