Orcsik Roland

A migráns

Látogatóban Márai Sándor szelleménél

  • Orcsik Roland
  • 2025. május 28.

Publicisztika

Nemrég Kassán jártunk a családdal. Az első napon a Szent Erzsébet-székesegyház felé vettük az irányt. A szigetalakú főtéren úgy magasodott elő, mint egy metafizikus űrhajó, melynek gyomrában ott lapul a Rákóczi fejedelem.

Kassáról nekem elsősorban nem a székesegyház, Rákóczi, nem is a II. világháborús magyar casus belli, hanem Márai jut eszembe. Nem is volt kérdés, a székesegyház után megkerestük a Márai-múzeumot. Könnyen rátaláltunk a Mészáros (Mäsiarska) utcára. A Márai-ház előtt fiammal betértem egy közeli óráshoz, hogy vegyek egy bújtatót a karórám szíjához. Az alig egy-két négyzetméteres helyiségben szlovákul és magyarul köszöntem, és miután az órás néni szlovákul válaszolt, angolul mondtam el a kérésemet. Az idős, szemüveges nő elkérte az órámat, pár másodperc alatt rá is varázsolta a bújtatót. Amikor megkérdeztem, mennyivel tartozom, derűsen legyintett. Ahogy kiléptem az utcára, első gondolatom az volt, hogy igen, itthon vagyok – az apró gesztusok univerzumában.

Haza és értelem

Hasonló kedvességgel, és immár magyarul köszöntve fogadtak minket a Márai-házban. Az emlékkiállítás jó ütemben és dramaturgiával idézte meg a szerző életének főbb állomásait, gondolkodásmódját. Volt idő, amikor faltam a Márai-könyveket. Élveztem és élvezem az igényes, mégsem mesterkélten szép mondatait, világosak, könnyen lehet lépést tartani velük, akárcsak a többszörösen összetett történetfonatokkal.

Márai polgársága, műveltségeszménye idealizált, nosztalgiája nem pusztán megidézi, olykor meg is szépíti a múltat. Ugyanakkor Márai polgárság tapasztalata ambivalens, ő maga többször jelezte, még a teljes felbomlás előtti, utolsó utáni pillanatot kapta lencsevégre. Ennek a polgárságnak a nyomait őrzi a kiállítás. Amikor a Grosschmid család egykori szobáiban a régi fényképek, kéziratok másolatát, illetve a festményeket néztem, olyan érzésem támadt, mintha a fikció erdejében sétálnék, az élet inkább rajz, mint táblázat. A Márai-kutató Fried István szerint Márai Monarchia-képe az utókor, a jelen szempontjából idealisztikus, főleg a Horthy-korszak, illetve a második világháború utáni álkommunista rendszerhez képest: „Nem a Monarchia fényesedik ki, hanem a Monarchiát követő korszakok marasztaltatnak el” (Író esőköpenyben. Márai Sándor pályaképe).

Mint a századfordulón oly sok európai író, Márai is a liberális konzervativizmust emelte piedesztálra. Könyveit olvasva, különösen a Kassával kapcsolatosakat, rendre Stefan Zweig A tegnap világa című műve jut az eszembe. Ám Zweighez képest Máraiban több az irónia, a Krúdy-féle játék: nemcsak nosztalgia, hanem annak paródiája is. Legalábbis hozzám nem a didaktikus, hanem a játékos Márai áll közel.

A posztmonarchiai magyar irónia mintha fűszeresebb lenne a közép-európai népek cirkuszában. Sokkal jobban mar, és a nemzeti öngyűlöletünk is kíméletlenebb, mintha azt sugallaná, magyarnak lenni szinte már öngyilkosság. Ugyanakkor magyarnak lenni kifinomult játék is, amilyen egy Márai-mondat is – ez a kettőség adja a magyar szellem feszültségét.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Újabb mérföldkő

  • Harci Andor

Mi lett volna, ha 1969-ben, az amougies-i fesztiválon Frank Zappa épp másfelé bolyong, s nem jelentkezik be fellépőnek a színpadon tartózkodó Pink Floyd tagjai mellé?

Vándormozi

  • - turcsányi -

John Maclean nem kapkodja el, az előző filmje, a Slow West (A nyugat útján) 2015-ben jött ki.

Mi, angyalok

Egyesével bukkannak elő a lelátó hátsó részét határoló cserjésből a zenekar tagjai (Tara Khozein – ének, Bartek Zsolt klarinét, szaxofon, Darázs Ádám – gitár, Kertész Endre – cselló) és a táncos pár (Juhász Kata és Déri András).

Új válaszok

A művészet nem verseny, de mégiscsak biennálék, pályázatok, díjak és elismerések rendezik a sorokat. Minden országnak van egy-egy rangos, referenciaként szolgáló díja.

Mintha a földön állva…

Összegyűjtött és új verseket tartalmazó kötete, a 2018-ban megjelent A Vak Remény a költő teljes életművét átfogó könyv volt, ám az új versek jelenlétét is kiemelő alcím a lírai opus folyamatosan „történő” állapotára mutat, arra, hogy még korántsem egy megállapodott vagy kevésbé dinamikus költői nyelvről van szó.

Egyetemes gyávaság

A gyermekvédelminek csúfolt törvény utóhatása borzolta a kedélyeket az elmúlt hetekben a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen. Június közepén, még a Pride – azóta tudjuk: több százezres – vonulása előtt cikket jegyzett a Hvg360 felületén az egyetem Pszichológiai Intézetének három oktatója.

Vegetál, bezárt, költözik

Az elmúlt másfél évtizedben szétfeslett a magyar múzeumi rendszer szövete. Bizonyára vannak olyan intézmények, amelyek érintetlenek maradtak a 2010 óta zajló átalakulásoktól: vidéken egy-egy helytörténeti gyűjtemény, vagy Budapesten a Bélyegmúzeum – de a rendszer a politikai, s ezzel összefüggő gazdasági szándékokból, érdekekből kifolyólag jelentősen átrajzolódott.