A Nobel-békedíj és az arab tavasz

  • Ara-Kovács Attila
  • 2015. október 13.

Publicisztika

Merkel és Ferenc pápa is megkaphatta volna, a tunéziai Nemzeti Párbeszéd Kvartettjének kitüntetése mégis több mint kézenfekvő.

Meglehetős meglepetéssel vette tudomásul a világ, hogy a tunéziai Nemzeti Párbeszéd Kvartett kapta idén a Nobel-békedíjat. Való igaz, 2015 nem szűkölködött olyan kezdeményezésekben, melyek az odaítélő bizottság figyelmét felkelthették. Az amerikai–iráni kiegyezésre törekvés mindenképp ilyennek számított, bár eléggé kétséges következményei továbbra is meglehetősen kockázatossá tettek volna egy olyan döntést, mely készpénznek veszi az ajatollahok jóhiszeműségét.

A versenyben valamelyest nagyobb eséllyel indulhatott volna Ferenc pápa; egyrészt azért, mert katolikus egyházfő még sohasem részesült ebben a kitüntetésben, másrészt mert az emberi lét és ezen belül a jogok tiszteletének az a hiteles felvállalása, mely a pápát jellemzi, igencsak kiérdemli mindenki – így a Nobel-bizottság – tiszteletét. Ám az a fordulat, mely a katolikus egyházban XXIII. Jánossal vette kezdetét (1958), majd töretlenül folytatódott VI. Pál, I. János Pál., II. János Pál és XVI. Benedek alatt, még csak most, Ferenccel (2013) van kibontakozóban.

Hasonlóképp indokolt lehetett volna Angela Merkel kitüntetése, hisz épp hetekkel a díj odaítélése előtt a kancellár – azzal, hogy megnyitotta országa kapuit a menekültek előtt – olyat tett, amit okkal lehet történelminek nevezni. Ám az is tény, hogy a gesztus élménye még túl friss ahhoz, hogy ne tűnt volna Merkel megjutalmazása a kelleténél kissé átpolitizáltabbnak.

A Kvartett

A Kvartett

 

Így visszatekintve a tunéziai Nemzeti Párbeszéd Kvartettjének kitüntetése mégis több mint kézenfekvőnek számít. Egyszerre honorálták ezzel egy ország bátorságát és egy társadalom igyekezetét, sőt példaként állíthatták számos más ország és társadalom elé, melyeknek bátorsága szintúgy nem megkérdőjelezhető, de képességük a demokratizálódásra annál inkább.

Tunézia volt az az állam, ahonnan 2011. január 14-én az „arab tavasz” elindult. Az egyetlen olyan állam észak-afrikai és közel-keleti viszonylatban, ahol tényleges forradalom zajlott le, s nem csak dühödt lázadás: létrejöttek a demokratikus intézmények, és ezek működőképesnek bizonyultak. A társadalmi szervezetek ma már képesek kielégíteni a társadalom elvárásait, és vannak olyan politikusaik, akik hitelesek tudtak maradni a választók jelentős többségének a szemében.

Tunéziában sem bizonyult persze minden egyszerűnek. A forradalmat követően a vallási vezetők és a Muszlim Testvériségben aktív politikusok követelték, hogy a sarija legyen minden jog – és természetesen az alkotmány – legfőbb forrása, ám ebbe még az a párt, az Ennahda Mozgalom sem egyezett bele, amely megnyerte az első szabad választást, és elkötelezett iszlamistának számított.

A tavaly lezajlott újabb parlamenti választás azonban, melyet a szekuláris, a liberális demokráciák mellett elkötelezett erők nyertek, eldöntötte a kérdést. Ám a választásokat megelőzően a társadalmi viták kiéleződtek, s bár a lakosság nagy többsége elutasította a vallási ideológia által vezetett állam gondolatát, a komoly konfliktusokat csak egy széles körű civil kezdeményezés és a szemben álló felek párbeszéde tudta megelőzni. Ekkor kapott történelmi szerepet a Kvartett, amely gyakorlatilag ma is lefedi a tunéziai civil társadalom szinte egészét.

Az egyik szereplője a Szakszervezeti Szövetség, amely a munkavállalókat, a másik az Ipari, Kereskedelmi és Kézműves Konföderáció, mely a munkaadókat képviseli. A harmadik az Emberi Jogi Liga, a negyedik pedig az Ügyvédi Kamara.

A testület olyan tekintélyre tett szert az elmúlt három év során, amely szinte példátlan, és jelzi: a rendszerváltás ebben az országban sok tekintetben hasonlít ahhoz, mely 1989-ben Kelet-Európában lezajlott.

A Nobel-bizottság ezt a történelmi szerepet honorálta most.

A szerző a DK elnökségi tagja.

Figyelmébe ajánljuk

Megjött Barba papa

A Kőszegi Várszínház méretes színpada, több száz fős nézőtere és a Rózsavölgyi Szalon intim kávéház-színháza között igen nagy a különbség. Mégis működni látszik az a modell, hogy a kőszegi nagyszínpadon nyáron bemutatott darabokat ősztől a pesti szalonban játsszák. 

Fűző nélkül

Berlin, Du bist so wunderbar – fogad a híres dal, amelynek a karrierje egy német sörreklámból indult. Nehéz is lenne másképpen összefoglalni a város hangulatát, amelyet az itthon alig ismert grafikus, illusztrátor és divatfotós Santhó Imre munkássága is visszatükröz.

Gyógyító morajlás

Noha a szerző hosszú évek óta publikál, a kötet harminckét, három ciklusba rendezett verse közül mindössze három – a Vénasszonyok nyara után, a Hidegűző és A madár mindig én voltam – jelent meg korábban. Maguk a szövegek egységes világot alkotnak. 

Elmondható

  • Pálos György

A dán szerzőnek ez a tizedik regénye, ám az első, amely magyarul is olvasható. Thorup írásainak fókuszában főként nők állnak, ez a műve is ezt a hagyományt követi. A történet 1942-ben, Dánia német megszállása után két évvel indul.

Gyulladáspont

Első ránézésre egy tipikus presztízskrimi jegyeit mutatja Dennis Lehane minisorozata: ellentétes temperamentumú nyomozópáros, sötétszürke tónusok, az Ügy, a magánélet és a lassacskán feltáruló múltbeli traumák kényelmetlen összefonódásai.

Londoni randevúk

„Ne ijedjetek meg, de azt hiszem, én vagyok a generációm hangja. Vagyis valamelyik generációé” – fogalmazott Hannah Horvath a Csajok első részében. A 2012–2017 között futó, hat évadot megélő sorozatban Lena Dunham pont így tett: hangot adott azoknak a fiataloknak, akiknek mindennél nagyobb szabadságot és jólétet ígértek, ám a világválság ennek az anyagi, az egzisztenciális szorongás pedig a lelki fedezetét egyszerűen felélte.

Mármint

A hullamosói szakma aránylag ritkán szerepel fiatalemberek vágyálmai közt. Először el is hányja magát Szofiane, a tanulmányait hanyagoló, ezért az idegenrendészet látókörébe kerülvén egy muszlim temetkezési cégnél munkát vállalni kénytelen arab aranyifjú.

Tíz vállalás

Bevált recept az ifjúsági regényekben, hogy a szerző a gyerekközösség fejlődésén keresztül fejti ki mondanivalóját. A nyári szünidőre a falusi nagymamához kitelepített nagyvárosi rosszcsontoknak az új környezetben kell rádöbbenniük arra, hogy vannak magasztosabb cselekedetek is a szomszéd bosszantásánál vagy az énekesmadár lecsúzlizásánál. Lehet tűzifát aprítani, visszavinni az üres üvegeket, és megmenteni a kocsiból kidobott kutyakölyköt. Ha mindez közösségben történik, még jobb.