Publicisztika

A vezért látni, hallani

Vasárnap a Felvonulási téren Orbán Viktor, a Fidesz elnöke úgymond összegezte a "nemzeti konzultáció" tapasztalatait. A hónapokig tartó akció - melynek során válogatott erők szondázták a közvéleményt - az elhangzottak szerint vajmi kevés eredménnyel járt.

Három az egyben

Képzeljük el, mi történik Irakban, ha az alkotmányról szóló népszavazás során nem amerikai meg egyéb szövetséges katonák, illetve az amerikaiak irányításával és felügyelete alatt toborzott és úgy-ahogy, de kiképzett iraki erők őrködnek a szavazóhelyiségek biztonsága fölött.

Grand slum

Kezdetben voltak a "szanálások". Ez azt jelentette, hogy az 1970-es, 1980-as években egy-egy budapesti városrészt eltöröltek a föld színéről, és helyükre "korszerű, új lakótelepeket" építettek. Ennek esett áldozatául például Óbuda, Józsefváros, Csepel, Újpest, Kispest, Angyalföld, Kőbánya, Pesterzsébet egy-egy vagy akár több része.
  • Ladányi János
  • 2005. október 13.

Élet és mellébeszélés - Az abortuszügy mint platformfelirat

A magyar politikai pártok és más csoportok a sajtó tanácstalan munkatársaival együtt szeptemberben "belengették" az abortusz témáját. Csak éppen a gyermeket vállaló vagy nem vállaló nőkről meg magáról az abortuszról nem volt szó - identitásmeghatározó lózungokról viszont annál inkább.
  • Sándor Bea
  • 2005. október 13.

Hit

Érte-e kár az államot (a liftből, medencéből kifolyólag)? - kérdezte Szijjártó Péter Gyurcsány Ferencet a lapzártánk idején folytatott vizsgálóbizottsági meghallgatáson.

Jómadarak - A turulemlékműről

Politikai vihart kavart, hogy Mitnyan György, a XII. kerület fideszes polgármestere a főváros jóváhagyása nélkül is ragaszkodik ahhoz, hogy turulmadaras emlékművet állítson kerülete polgári áldozatainak. A sajnos immár szokásos politikai játszma szerint csak a liberálisok tiltakoztak a szoborállítás ellen. Az MSZP hallgat, a jobboldali netes fórumokon pedig az ügyet újabb bizonyítéknak tartják az SZDSZ nemzetellenes tevékenységére.
  • Ungváry Krisztián
  • 2005. október 13.

Művészet

Demokratikus közéletünk kiválóságai között nagy számban fordulnak elő olyanok, akiket a haza szolgálata valamely magasabb rendű alkotói, művészi pályától térített el.

Égszakadás, földindulás - A lengyelországi választásokról

Másfél héttel ezelőtt, vasárnap este lengyelek milliói tapadtak a televíziók képernyőire. Vélnénk, többségük az egyes csatorna választási műsorát nézte. De nem: a röplabda Európa-bajnokság ezzel egy időben zajló döntője miatt izgultak, ahol a lengyel lányok 3-1-re felülmúlták az olaszok legjobbjait. A választási műsor éjjel negyed 12 után kezdődő második része pedig már szinte a kutyát sem érdekelte: csupán 944 ezren kívántak maguknak ilyen szellemi izgalmakat.
  • Tischler János
  • 2005. október 6.

Az etnikai diktatúrától az etnikai anarchiáig - Szerbia

Doris Pack arról beszélt, hogy a rendőrségben és az igazságszolgáltatásban arányos képviselethez kell juttatni a vajdasági kisebbségeket, szükség van az oktatás és nevelés területén a toleranciát elősegítő lépésekre, a menekülteket be kell vonni a vajdasági kulturális folyamatokba és javítani kell a kisebbségek foglalkoztatásán.
  • Végel László
  • 2005. október 6.

Szélső értékek

Lassan ideje felülvizsgálni a mitikus közép fogalom mibenlétét. Tudják, ez az, ami néha kiürül, és akkor a vákuumba betör valamelyik párt.

Eurósirató

Csibészekkel boltolni nem egy életbiztosítás, az üzleti élet egyik axiómája ez, amit a tudomány legfrissebb erdményei szerint először az altamirai barlangrajzok egyik ismeretlen alkotója fogalmazott meg, midőn a telephely falára felvéste a 3 mamut = 3 mamut védőszabályt és erkölcsi kategorikus imperatívuszt.

Illéri, nem illéri - A török EU-csatlakozás

Gyakorlatilag biztosnak tűnik, hogy október 3-án, mintegy harminc év dörömbölés után Törökország végre megkezdi a csatlakozási tárgyalásokat az Európai Unióval. Az euró bevezetése óta ez a legmerészebb sakkhúzás, amit a közösség vállalt. Új lendületet, dimenziót adhat a mostanában kissé döcögősre váltott projektnek; de alighanem ahhoz is, hogy az egész ambiciózus vállalkozásnak - mai formájában legalábbis - véget vessen.
  • Szlankó Bálint
  • 2005. szeptember 29.

A sztráda ára

Kanyarodjunk vissza most egy rövid észrevételezés erejéig a múlt, sőt a múlt előtti hét végképp távolba vesző, ködképes tájai felé, melyeket ezen a héten immár csak a leghosszabb emlékezettel bíró, az elmúlt korok kudarcain és diadalain merengő aggok idéznek fel, midőn ujjuk a lant húrjaiba csap, s felsír bánatos hangjuk: hogy a toszba' is van ez a dolog az autópálya-építéssel meg a hiánnyal?