A sztráda ára

Publicisztika

Kanyarodjunk vissza most egy rövid észrevételezés erejéig a múlt, sőt a múlt előtti hét végképp távolba vesző, ködképes tájai felé, melyeket ezen a héten immár csak a leghosszabb emlékezettel bíró, az elmúlt korok kudarcain és diadalain merengő aggok idéznek fel, midőn ujjuk a lant húrjaiba csap, s felsír bánatos hangjuk: hogy a toszba' is van ez a dolog az autópálya-építéssel meg a hiánnyal?

Kanyarodjunk vissza most egy rövid észrevételezés erejéig a múlt, sőt a múlt előtti hét végképp távolba vesző, ködképes tájai felé, melyeket ezen a héten immár csak a leghosszabb emlékezettel bíró, az elmúlt korok kudarcain és diadalain merengő aggok idéznek fel, midőn ujjuk a lant húrjaiba csap, s felsír bánatos hangjuk: hogy a toszba' is van ez a dolog az autópálya-építéssel meg a hiánnyal?

A kormány sunnyogott, megpróbált ügyeskedni, de lebukott, és a kormány ne csináljon ilyet, mert igazat mondani sokkal derekabb dolog, mint nem igazat, punktum. Ezt - többek között - ez a lap is megírta, sőt, beloldalainkon még írja is, nem mulasztva el hozzátenni, hogy az autópálya-beruházásokat nem Gyurcsányék varázsolták ki először a költségvetési körből, láttunk már olyat, hogy egy párt komplett egzisztenciát alapoz ilyen kivarázslásokra.

De nehogy már ezen a ponton be is rekesszük a pedagógiát.

Az ugyanis faktum, hogy autópályák épülnek Magyarországon. Van, amelyiket az előző kormány alatt kezdték, és a mostani alatt fejezik be, aztán olyan, amit a mostani kezdett el, és a mostani alatt adják át, és lesz olyan is, amit a következő kormány avat majd fel, bár ez fogott építésébe. És tényleg rohadjon meg az egész világ, de ez akkor is pénzbe kerül. Mivel a tudomány mai állása szerint belátható időn belül nem várható, hogy az ufók idejöjjenek és kifizessék nekünk az összes nyomorult autópályánkat innen oda és onnan amoda és amonnan vissza ide, az autópályákért mi fizetünk. A költségvetés. (Ha valódi PPP-konstrukcióban épülnének, akkor is lenne bennük költségvetési pénz.) Az viszont, amit autópályára költünk, az el van költve. Az a továbbiakban nincs. Azt nem lehet már másra költeni. Miért? Azért, mert el van a rohadék költve. (Jelen szempontunkból egyébként mindegy, hogy drágán vagy korrupt módon vagy olcsón vagy épp árban épülnek az autópályák: ha az utóbbi is az igaz, az is pénz. Sok pénz.)

Mármost az sztrádaépítések ügyét, ha még emlékszünk rá, legalább két választás előtt és után kardinális kérdésként állította be legalább két ellenzéki és legalább ugyanannyi kormányerő. Ebben vagy igazuk volt, vagy nem, vagy tényleg ennyire szükségünk van az autópályákra, vagy nem, az mindenesetre egyetlen ízben sem lett kontemplálva, illetőleg a választókkal közölve, hogy ha ezek a beruházások megvalósulnak, akkor mások nem fognak, hogy ha a nemzeti jövedelem ennyi meg ennyi százalékát költjük erre, akkor nem marad arra meg amarra: hogy gondolkodni kell, meg választani. Mint otthon, amikor a fizetést porciózza kifele az ember. Az autópályákról mindenki csak úgy beszélt, hogy ó, azok vannak. Lesznek. Járnak. Hogy a pénz rá ott folyik a kert végében, csak ki kell menni a vödörrel és kimerni. Sőt, úgy is viselkedett mindenki.

A nép meg elhitte. Miért is ne hitte volna el, ha ezt mondták neki? Ha az iskolában nem tanítják meg neki, hogy a magyar költségvetés ennyi és ennyi ezer milliárd forint évente, akkor ebből erre futja, de arra már nem, hogy a pénz az nem olyan, hogy van, vanik tetszőleges mennyiségben?

Minek következtében a következő idétlen helyzet állott elő.

Nép: Hol a pénz, debilek?

Kormány: Itt van ni, vak vagy? Látod, milyen kicsi a hiányom? Ja, és még itt van egy kis autópálya is, nesze. Hú, de szeretlek téged én. Te is engem?

Nép (felteszi az olvasószemüvegét, krákog): Aszongya, hogy...

Kormány: ...izé... hagyjad már eztet, autózzunk inkább...

Nép (kisvártatva, bőszülten): A nagyanyád ne sirasson, itt az van, hogy nincs is pénz! Hol a pénz?

Kormány (zavartan): Van pénz, hogyne lenne, vagyis hogy lesz, csak... mindjárt... Nem megyünk kirándulni? Vezetek én! Szegedre, vagy Miskolcra is akár, az unokahúgom pörköltöt...

Nép: Micsoda?!

Kormány (elveszti a türelmét): Hol a pénz, az autópályában van a pénz, abban, te gyökér! Nem azt mondtad, hogy építsek autópályát? Akkor meg mi a bajod mostan? Nesze, furikázzál!

Nép (nem lát a pipától): Éééén? Én mondtam, hogy építsél autópályát? Te mondtad, hogy építesz, kell a francnak, bérlettel közlekedek Angyalföldre én, és a kuplungról legfeljebb Maugli jut eszembe! Kisdedóvót építettél volna, vagy lókórházat, hülye marha...

Kormány (lila fejjel): Tudod, mit: anyádat... izé... anyádat is kérdezzük majd meg, hova építené a lókórházat ő...

Hogy az uniót megpróbálta a kormány átvágni, azt az unió túl fogja élni. Sőt, mi is. Nagyobb baj, ha egymást nézzük hülyének: akkor ugyanis előbb-utóbb mindegyikünknek igaza lesz.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

A krétafelkelés

Valaki feljelentette Michal M.-et – az eset nem nálunk, hanem a távoli és egzotikus Szlovákiában történt. Nálunk ilyesmi nem fordulhat elő.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van. Az ő kegyei éltetik, ő mozgatja a vezető személyi állomány tagjait, mint sakktáblán szokás a bábukat.