A sztráda ára

Publicisztika

Kanyarodjunk vissza most egy rövid észrevételezés erejéig a múlt, sőt a múlt előtti hét végképp távolba vesző, ködképes tájai felé, melyeket ezen a héten immár csak a leghosszabb emlékezettel bíró, az elmúlt korok kudarcain és diadalain merengő aggok idéznek fel, midőn ujjuk a lant húrjaiba csap, s felsír bánatos hangjuk: hogy a toszba' is van ez a dolog az autópálya-építéssel meg a hiánnyal?

Kanyarodjunk vissza most egy rövid észrevételezés erejéig a múlt, sőt a múlt előtti hét végképp távolba vesző, ködképes tájai felé, melyeket ezen a héten immár csak a leghosszabb emlékezettel bíró, az elmúlt korok kudarcain és diadalain merengő aggok idéznek fel, midőn ujjuk a lant húrjaiba csap, s felsír bánatos hangjuk: hogy a toszba' is van ez a dolog az autópálya-építéssel meg a hiánnyal?

A kormány sunnyogott, megpróbált ügyeskedni, de lebukott, és a kormány ne csináljon ilyet, mert igazat mondani sokkal derekabb dolog, mint nem igazat, punktum. Ezt - többek között - ez a lap is megírta, sőt, beloldalainkon még írja is, nem mulasztva el hozzátenni, hogy az autópálya-beruházásokat nem Gyurcsányék varázsolták ki először a költségvetési körből, láttunk már olyat, hogy egy párt komplett egzisztenciát alapoz ilyen kivarázslásokra.

De nehogy már ezen a ponton be is rekesszük a pedagógiát.

Az ugyanis faktum, hogy autópályák épülnek Magyarországon. Van, amelyiket az előző kormány alatt kezdték, és a mostani alatt fejezik be, aztán olyan, amit a mostani kezdett el, és a mostani alatt adják át, és lesz olyan is, amit a következő kormány avat majd fel, bár ez fogott építésébe. És tényleg rohadjon meg az egész világ, de ez akkor is pénzbe kerül. Mivel a tudomány mai állása szerint belátható időn belül nem várható, hogy az ufók idejöjjenek és kifizessék nekünk az összes nyomorult autópályánkat innen oda és onnan amoda és amonnan vissza ide, az autópályákért mi fizetünk. A költségvetés. (Ha valódi PPP-konstrukcióban épülnének, akkor is lenne bennük költségvetési pénz.) Az viszont, amit autópályára költünk, az el van költve. Az a továbbiakban nincs. Azt nem lehet már másra költeni. Miért? Azért, mert el van a rohadék költve. (Jelen szempontunkból egyébként mindegy, hogy drágán vagy korrupt módon vagy olcsón vagy épp árban épülnek az autópályák: ha az utóbbi is az igaz, az is pénz. Sok pénz.)

Mármost az sztrádaépítések ügyét, ha még emlékszünk rá, legalább két választás előtt és után kardinális kérdésként állította be legalább két ellenzéki és legalább ugyanannyi kormányerő. Ebben vagy igazuk volt, vagy nem, vagy tényleg ennyire szükségünk van az autópályákra, vagy nem, az mindenesetre egyetlen ízben sem lett kontemplálva, illetőleg a választókkal közölve, hogy ha ezek a beruházások megvalósulnak, akkor mások nem fognak, hogy ha a nemzeti jövedelem ennyi meg ennyi százalékát költjük erre, akkor nem marad arra meg amarra: hogy gondolkodni kell, meg választani. Mint otthon, amikor a fizetést porciózza kifele az ember. Az autópályákról mindenki csak úgy beszélt, hogy ó, azok vannak. Lesznek. Járnak. Hogy a pénz rá ott folyik a kert végében, csak ki kell menni a vödörrel és kimerni. Sőt, úgy is viselkedett mindenki.

A nép meg elhitte. Miért is ne hitte volna el, ha ezt mondták neki? Ha az iskolában nem tanítják meg neki, hogy a magyar költségvetés ennyi és ennyi ezer milliárd forint évente, akkor ebből erre futja, de arra már nem, hogy a pénz az nem olyan, hogy van, vanik tetszőleges mennyiségben?

Minek következtében a következő idétlen helyzet állott elő.

Nép: Hol a pénz, debilek?

Kormány: Itt van ni, vak vagy? Látod, milyen kicsi a hiányom? Ja, és még itt van egy kis autópálya is, nesze. Hú, de szeretlek téged én. Te is engem?

Nép (felteszi az olvasószemüvegét, krákog): Aszongya, hogy...

Kormány: ...izé... hagyjad már eztet, autózzunk inkább...

Nép (kisvártatva, bőszülten): A nagyanyád ne sirasson, itt az van, hogy nincs is pénz! Hol a pénz?

Kormány (zavartan): Van pénz, hogyne lenne, vagyis hogy lesz, csak... mindjárt... Nem megyünk kirándulni? Vezetek én! Szegedre, vagy Miskolcra is akár, az unokahúgom pörköltöt...

Nép: Micsoda?!

Kormány (elveszti a türelmét): Hol a pénz, az autópályában van a pénz, abban, te gyökér! Nem azt mondtad, hogy építsek autópályát? Akkor meg mi a bajod mostan? Nesze, furikázzál!

Nép (nem lát a pipától): Éééén? Én mondtam, hogy építsél autópályát? Te mondtad, hogy építesz, kell a francnak, bérlettel közlekedek Angyalföldre én, és a kuplungról legfeljebb Maugli jut eszembe! Kisdedóvót építettél volna, vagy lókórházat, hülye marha...

Kormány (lila fejjel): Tudod, mit: anyádat... izé... anyádat is kérdezzük majd meg, hova építené a lókórházat ő...

Hogy az uniót megpróbálta a kormány átvágni, azt az unió túl fogja élni. Sőt, mi is. Nagyobb baj, ha egymást nézzük hülyének: akkor ugyanis előbb-utóbb mindegyikünknek igaza lesz.

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.

Aktuális értékén

Apám, a 100 évvel ezelőtt született Liska Tibor közgazdász konzisztens vízióval bírt arról, hogyan lehetne a társadalmat önszabályozó módon működtetni. Ez a koncepció általános elveken alapszik – ezen elvekből én próbáltam konkrét játékszabályokat, modelleket farigcsálni, amelyek alapján kísérletek folytak és folynak. Mik ezek az elvek, és mi a modell két pillére?

Támogatott biznisz

Hogyan lehet minimális befektetéssel, nulla kockázattal virágzó üzletet csinálni és közben elkölteni 1,3 milliárd forintot? A válasz: jó időben jó ötletekkel be kell szállni egy hagyomány­őrző egyesületbe. És nyilván némi hátszél sem árt.

Ha berobban a szesz

Vegyész szakértő vizsgálja a nyomokat a Csongrád-Csanád megyei Apátfalva porrá égett kocsmájánál, ahol az utóbbi években a vendégkör ötöde általában fizetésnapon rendezte a számlát. Az eset után sokan ajánlkoztak, hogy segítenek az újjáépítésben. A tulajdonos és családja hezitál, megvan rá az okuk.