Tartalom

Narancs XVII. évf. 42. szám (2005-10-20)

Publicisztika

Publicisztika

A vezért látni, hallani

Vasárnap a Felvonulási téren Orbán Viktor, a Fidesz elnöke úgymond összegezte a "nemzeti konzultáció" tapasztalatait. A hónapokig tartó akció - melynek során válogatott erők szondázták a közvéleményt - az elhangzottak szerint vajmi kevés eredménnyel járt.

Publicisztika

Három az egyben

Képzeljük el, mi történik Irakban, ha az alkotmányról szóló népszavazás során nem amerikai meg egyéb szövetséges katonák, illetve az amerikaiak irányításával és felügyelete alatt toborzott és úgy-ahogy, de kiképzett iraki erők őrködnek a szavazóhelyiségek biztonsága fölött.

Egotrip
Belpol

Belpol

Bogi, Trabi, Zápor Jóska - Autós fanklubok a világhálón

A családi kedvencekkel kezdődött minden, még a régi, merkuros (= állami autókereskedelmi) időkben, amikor évekre foglaltak voltak a népszerűbb várólisták. Kapós volt a Zsiguli, a Skoda meg a Trabant - legkevésbé a Zaporozsec. Ekkor még minden család a saját kocsijának a fanklubja volt.

Belpol

Rázva és keverve - Hibridek

A kimerülőben lévő fosszilis üzemanyagforrásokkal működtetett járművek kora lassan lejár - egyelőre viszont csak öszvér megoldások léteznek, s látnivalóan azok sem tökéletesek.

Belpol

Kocsit a bazárból - Alku a szalonokban

Több márkakereskedésben is olyan érzésünk volt, mintha egy arab nagyváros piacán lennénk. A katalógusokban leírt autók a valóságban nem léteznek, semmi sem annyiba kerül, mint ami rá van írva, és szinte muszáj alkudni, még ha ezt a kereskedők kevésbé várják is el, mint mondjuk Kairóban.

Belpol

A kisszerű halál - Pártelmúlás

A Fővárosi Ítélőtábla szeptemberi jogerős ítélete, amely ér-vénytelenítette a MIÉP két évvel ezelőtti országos gyűlésének határozatait, kusza helyzetet teremtett a honi szélsőjobb háza táján. Habár a legitimációs válság végkimenetelét egyelőre nem könnyű megjósolni, néhány, a közelmúltban kivérzett párt haláltusája érdekes analógiákkal szolgál.

Belpol

Cseppben a tenger - Elhalasztott közszolgálati reform

Felmentését kérte Vadász János közszolgálati kormánymegbízott a miniszterelnöktől arra hivatkozva, hogy elkészült azzal, amit vállalt: az egységes közszolgálati törvény tervezetével. Gyurcsány Ferenc elfogadta érveit, de koncepcióját - legalábbis egyelőre - nem.

Belpol

Belülről nézve - Orvosi műhibaperek II.

Néhány héttel ezelőtt az orvosi műhibaesetek bizonyítási nehézségeiről és káros következményeiről írtunk. Most orvosok, jogászok, kutatók és szakmai vezetők mondják el véleményüket a jelenségről.

Belpol

Postakocsin érkezem - Magyar hőskor

Idén ünnepeltük a magyar autógyártás századik év-fordulóját. Az első hazai autó Csonka János csomagszállító járműve, amely a Magyar Posta nemzetközi pályázatára készült. De az autózás iránti rajongás ennél jóval korábban kezdődött Magyarországon.

Zene

Zene

Első látásra - Selmeczi György: A szirén (opera)

Ember legyen a talpán, aki nem zavarodott bele az egymásnak folyamatosan ellentmondó információk dömpingjébe. A Művészetek Palotájában meghirdetett előadások dátuma és címe még a legritkább esetben sem egyezett a különböző hírportálokon, szórólapokon, műsorfüzetekben lévőkkel.

Színház

Színház

Elkötelezett abszurd - Irodalmi Nobel-díj, 2005: Harold Pinter

A 2005. évi irodalmi Nobel-díjat elnyert angol színműíró, rendező, színész, költő, forgatókönyvíró és nem utolsósorban politikai aktivista Harold Pinter alighanem főként drámaírói minőségében, az ötvenes évek végén kezdődő, a hatvanas évek elejéig tartó első korszakának mára már klasszikussá vált darabjaiért kapta e kitüntetést.

Könyv

Könyv

Pista elment

Néhány hónapja futottunk össze, az angol nyelvű könyvesboltban; Shakespeare-t vásárolt rendelésre, nagy tételben, fordítás végett.

Trafik
Tudomány

Tudomány

Nem csak hírnév - Graffiti és street art

Amerre nézünk, graffiti, matrica és sablonfestmény borítja a várost. Szinte nincs szabad felület, sőt, a "street art" a galériákba is beköltözött. De mi a különbség a falfirka, a graffiti és a street art között?

Tranzit

Tranzit

Állomásról állomásra X.: Örökségből kirekesztett

A helybéliek előszeretettel idézett mondása szerint Isten jókedvében teremtette Tokajt. A vasútállomásra azonban mindebből vajmi kevés jutott, hisz az épületről is csak az mondható el, hogy amikor majd' 20 éve Tokaj visszakapta városi rangját, akkortájt felújították.