Eddigi tapasztalataink szerint a küzdelem a legtöbbször a periférián dől el: a parlamenti küszöb tájékán egyensúlyozó erők alkotta mezőben. Pél-dául a jobboldal (az MDF) képtelen volt megszervezni a maga perifériáját 1994-ben, és a vége totális kudarc lett. Orbán ellenben ügyesen húzogatott 1998-ban a jobb félen, míg Horn Gyula ugyanakkor úgy gondolta, az SZDSZ nélkül is képes lesz újra kormányt alakítani, ezért partnere gyengítésére nagyobb energiákat szentelt, s nem figyelt az ellenzék megerősödésére. A szabaddemokraták 600 ezer szavazót elvesztettek, míg a Kisgazdapárt és a MIÉP a lehető legtöbbet hozta ki magából, s így az ellenzék győzni tudott a második fordulóban.
Van tehát tétje annak, ami a periférián mostanság történik. A Fidesz végleg le akarja törölni az MDF-et a színről, s fellépésük módja azt sugallja, hogy (korábbi álláspontjuktól eltérően) e megoldásnak nem látják alternatíváját. A szocialisták, bár az utóbbi időben ők is kóstolgatták szövetségesüket (helyi szinten nekimentek a szabaddemokrata pártelnöknek is), úgy tűnik, a minél jobb megállapodásban és az SZDSZ önállóan elért jó eredményében látják a további kormányzás zálogát.
Ám más frontokon is zajlik a küzdelem, ugyanis a szavazatmaximalizálás mellett a másik oldal bázisának bármily mértékű erodálása is döntő jelentőségű lehet a végelszámolásnál. Az ellentábor szavazóinak elbizonytalanítása az egyik eszköz (cég-, bánya-, szőlőügyek, uszodák, liftek stb.), pszeudopártok indítása (vagy indulásának bátorí-tása) a másik. Emlékezetes kudarc volt a jobboldal által felkarolt "igazi" Új Baloldal szereplése: Szűrös Mátyás csak 361 db voksot szerzett a körzetében (kevesebbet a minimálisan szükséges kopogtatócédula-mennyiség felénél). Polgári oldalon pedig a Centrumot tartották komcsi kreálmánynak, mondván, sok jobboldali szavazatot vitt el, és az MSZP ezért győzhetett. Az MSZP is próbálkozik, legfeljebb a metódus más: csodálkoznánk például, ha a párt nem használná ki a MIÉP és a Jobbik 2006-os közös választásipárt-indításában rejlő kampánylehetőséget. Például úgy, hogy Csurkáékat igazi ellenfélnek tekintik, olyannak, amely tényleg képviseli azokat, akik per pillanat a legjobban mozgósítható Fidesz-hardcore közönség tagjai. Orbánék nyilván igyekeznek nem tudomást venni az új szélsőjobb alakulatról addig, ameddig lehet. Kérdés, miként kezelik a helyzetet, ha már muszáj lesz valamit mondaniuk.
Ellenkező előjellel hasonló pályát futhat be a (héten zászlót bontó) Élő Lánc Mozgalom, amely a védegyletes vezető, Lányi András vállalkozása, illetve a belső megosztottsággal küszködő Munkáspárt. Utóbbi elnökének MSZP-ellenes retorikáját a Fidesz a saját jól felfogott érdekében idővel mind jobban kaserolja. Persze nem közvetlenül, ha-nem az irányítása alatt lévő médián keresztül. Az SZDSZ leszalámizásához (túl sok szelet nincs már) pedig Lányi jöhet kapóra Orbánéknak. Az önmagát pártoktól független alakulatként definiáló Védegylet néhány ügyben (Zengő, államfőválasztás) látványos értelmiségi összeborulást prezentált, kirakatba tehető támogatókat verbuválva az ún. liberális körökből; pedig e civilnek mondott szerveződés MSZP-SZDSZ kormány idején egy kicsit mindig jobban aggódik a fákért. Nem kizárt tehát, hogy a Fideszhez számos informális szálon kötődő Lányi s induló pártja voltaképpen Csintalan Sándor folytatása más eszközökkel.
