Publicisztika

Hogy hogyan ment a dolog, azt feltálaljuk lapunk beltestében, de itt kénytelenek vagyunk valamivel elemistább hangot megütni, csak hogy teljesen világos legyen, mi folyik az orrunk előtt. Tehát.

A párduc sem változtathatja el a foltosságát, miként a házmester sem a pizsamája csíkjait, midőn a hajnali órán a hazatérő részegeket engedi be káromkodva, mondja az Írás, ámen.

Örömmel olvastam Böröcz István, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezérigazgatója hosszú és tárgyszerű olvasói levelét (Magyar Narancs, 2010. június 23.), melyben Rényi Pál Dániel szintén a Narancsban megjelent (Vezér-gyalog játék, 2010. június 2.) írására reagált: ritkán fordul elő, hogy az új médiarendszer meghatározó szereplője állításokat szegezzen szembe egy cikk állításaival, s ezt ne valami zárt fórumon, hanem a sajtóban tegye. Az alábbiakban három állításához fűzök kommentárt. Egy: a közmédia-rendszer agonizáló állapotban volt. Kettő: a közmédiarendszer átalakítása következtében csökkent a korrupciós kockázat. Három: Papp Dániel főszerkesztői kinevezéséről a vezérigazgató maga döntött, döntése helyes volt, s azért vállalja a felelősséget.

A manhattani bíróság múlt pénteken szabadlábra helyezte Dominique Strauss-Kahnt, a Nemzetközi Valutaalap volt vezérigazgatóját, a jövőre esedékes francia elnökválasztás legesélyesebb szocialista jelöltjét, akit május közepén nemi erőszak vádjával tartóztattak le New Yorkban. A fordulatot a feltételezett áldozat szavahihetőségének megingása okozta - de legalább ennyire megkérdőjeleződött a média hitelessége is.

Számos képtelen állítás fogalmazódott meg a magyar-kínai közeledést és üzletkötést kommentáló politikai elemzésekben, tekintet nélkül arra, hogy dicsérték-e vagy bírálták az Orbán-kormány Pekingre fókuszáló igyekezetét. Sokan olyan posztmodern gyarmatosításként állították be a kínaiak feltűnését, mint az orosz kormány azon ügyeskedéseit, melyekkel néhány éve megragadni próbálta a kínálkozó nemcsak gazdasági, de politikai lehetőségeket is Magyarországon. Mások úgy lelkendeztek, mintha világpolitikai eseményt illenék ünnepelnünk.

Ha tényleg van kémügy, miért tud róla a nagymamánk (is)? Ha nincs, mi folyik itt?

Elég simán megúsztuk kedd délelőtt az uniós elnökség értékelését Strasbourgban, szordínós volt csak a morgolódás, bár több képviselő is az orrunk alá dörgölte az Európa Tanács Velencei Bizottságának (VB) két héttel ezelőtti dokumentumát, ami könyörtelenül elmarasztalja az új magyar Alkotmányt. Tételesen számba véve mindent: az alaptörvény vihargyors, társadalmi egyeztetést nélkülöző keresztülhajtását, a több helyütt is kirekesztő tartalmakat, a túl sok és indokolatlan kétharmados törvényt, a családjogi, szociális és adózási törvények teljesen irreális kétharmadigényét, az Alkotmánybíróság jogkörének megcsonkítását, az igazságszolgáltatás átalakítása körüli sűrű homályt és a többit. Persze ezzel együtt sem lehetett különösebb feszültséget tapasztalni az ülésteremben, még Orbán Viktor sem érezte szükségesnek kiosztani az otthon külön erre az alkalomra becsomagolt sallerjait, kokijait, s még a tockosok is a tarsolyában maradtak. (De vigyázz, Nyugat! A nyilaink után itt az új magyar csodafegyver, a koki.)

Az, hogy milyen vidéket és milyen mezőgazdaságot szeretnénk, erősen függ ízlésünktől és értékválasztásunktól. A mérlegelés racionális alapjai ingoványosak, hisz tekintélyesnek tűnő szerzők is egymásnak gyökeresen ellentmondó adatokat kezelnek tényként. Ezen adatok jelentős részéről, arról, hogy kinek a számait hiszik el, még a szakértők nagy része is kénytelen jobbára bizalmi alapon dönteni. Az egyszeri újságolvasó pedig végképp nem tehet mást. Ha nem akarja maga lejárni a világ gazdaságait, és ellenőrizni, ki mennyi támogatást kap, hány embert foglalkoztat, ha nem vizsgálja önkezűleg a vegyszermaradványokat, a beltartalmat vagy az agráriumban dolgozók és vidéken élők életlehetőségeit, akkor választania kell. Kinek hisz azok közül, akik azt állítják magukról, hogy mindezt megtették? Ezért aztán óriási jelentősége van annak, hogy egy-egy tanulmányt vagy kutatást ki hitelesít.

A kormány "sikertörténetnek" minősítette a személyi jövedelemadó egykulcsos rendszerének meghonosítását, és az illetékes miniszter már azt is bejelentette: kezdeményezni fogja, hogy a 16 százalékos személyi jövedelemadó-kulcsot kétharmados törvény rögzítse. A miniszterelnök maga 40 évre betonozná be a gazdasági törvényeket.

Nem sok jóra számíthatnak a bíróságok az Alaptörvény elfogadása után, és a rájuk vonatkozó sarkalatos törvények megalkotása előtt. A Velencei Bizottság jelentése nagy terjedelemben (a 150 pont közül 9 pontban - 102-110. pontok) foglalkozik az igazságszolgáltatást érintő alkotmányos rendelkezésekkel és a lehetséges reformmal. A jelentés erős aggodalommal szól ezekről a kérdésekről. A tények ismeretében nem indokolatlan a bizottság azon nyomatékos kívánsága, hogy a készülő reform során a magyar kormányzat biztosítsa a hatalmi ágak elválasztását, a jogállamiságot, a bíróságok pártatlanságát és függetlenségét, valamint a kormányzati befolyás lehetőségének megakadályozását.

Emlékszik még itt valaki Erdő Péter főpap azon intelmére, mely szerint a katolikus egyház ne erőltesse ott az iskolák átvételét, ahol nincsen arra társadalmi igény? Mindezt annak kapcsán mondotta a magas beosztású egyházi dolgozó, hogy a kormány egyik korai intézkedése nyomán az önkormányzatok minden anyagi következmény nélkül passzolhatják le az iskolákat a papságnak. Kell? Nesze! És máris puszira megszabadultak az iskola fenntartásának oly magasztos kötelezettségeitől, ideértve leginkább az anyagi terheket.

A Józsefvárosi Önkormányzat 2011. január elsejei hatállyal szabálysértéssé nyilvánította a guberálást: a VIII. kerületben - számos vidéki településhez hasonlóan - tilos a kukákból "hulladékot kivenni". Ötvenezer forintig terjedő bírsággal sújtható, aki a rendeletet megszegi. Azoknak, akik arra kényszerülnek, hogy kukázzanak, sokkal kevesebből kell megélniük: a rendelet végrehajtása tehát azt jelentené, hogy a magyar állam bebörtönözné azon legszegényebb állampolgárait, akik kukázással próbálnák biztosítani maguknak (esetleg családjuknak) legalább a létminimum töredékét. A józsefvárosi rendeletnek méltó párja Tarlós István főpolgármester előterjesztése, amit április végén fogadott el a Fővárosi Közgyűlés. Eszerint szabálysértést követ el és szintén ötvenezer forintig terjedő bírsággal sújtható az, aki "a közterületet életvitelszerű lakhatás céljára használja", illetve "életvitelszerű lakhatás céljára használt ingóságait a közterületen tárolja". Erre erősít majd rá a szabálysértési törvény módosítása, amit Kocsis Máté és a már évekkel ezelőtt a hajléktalanok elleni fellépéssel kampányoló Rogán Antal, illetve képviselőtársaik nyújtottak be a múlt héten, és elzárással vagy százötvenezer forintig terjedő pénzbírsággal sújtana mindenkit, aki hat hónapon belül kétszer "valósítja meg" a fenti tényállást. Az indokolás szerint azért, mert a pénzbüntetés "az érintett elkövetői kör (értsd: a hajléktalan emberek - M. B.) esetében általában nehezen hajtható végre, kevés a visszatartó hatása az ismételt elkövetés szempontjából". Nyilvánvaló, hogy a legerősebb "visszatartó hatás" az lenne, ha a hajléktalan embereknek is elérhető lakhatási lehetőségek kínálkoznának - ez azonban nem merül fel az előterjesztésben.