Publicisztika

A Légy stratéga! című, általam jegyzett írásban (Magyar Narancs, 2011. június 9.) az állt, hogy az előadó-művészeti törvény számos módosítása közt szerepelne valamiféle kulturális nemzetstratégia megalkotása is, amely a miniszter feladata lenne és befolyásolná a szubvenció mértékét.

Tavalyi kampányában Tarlós István rendrakó, kemény fiúként igyekezett előadni magát, ami nem is tűnt annyira merész elképzelésnek, miután a BKV majdnem teljes menedzsmentjét és a város korábbi főpolgármester-helyettesét is bilincsben vitték el. Tarlós hivatali ideje kezdetén e szellemben látott munkához, kirúgta a közüzemi cégek vezetőinek többségét, tető alá hozott két szuperközüzemet, a Budapesti Városüzemeltetési Központot és a Budapesti Közlekedési Központot. Arra is volt gondja, hogy az ellenzéknek hízelegjen kicsit, mondván, "nem söpri le úgy a javaslatait, ahogyan a korábbi vezetés a korábbi ellenzékkel tette". Ám a legfontosabb üzenete mégiscsak ez volt: "Nekem Orbán Viktor miniszterelnök úr szabad kezet adott Budapest irányítására."

Hagyjuk most, hogy magánpénz volt-e az, amit a pénztártagok a tavaly kinyiffantott magánnyugdíjpénztárakba befizettek, és amit a kormány a gondjaiba vett. Ha úgy nézzük, nem. Hisz a bruttó fizetés, vagy inkább a szuperbruttó, azaz a munkaadó által a munkavállalóra költött teljes összeg, ami magába foglalja nemcsak a (nettó) munkabért, de az összes járulékot is, az a pénz tehát, amit a munkaadó a munkavállaló munkájáért fizet, fiktív összeg. Egyetlen, filozófiailag megfoghatatlanul rövid pillanatig létezik csupán, amely a szuperbruttó kiszámolásának pillanatától a közterhek levonásának pillanatáig tart. Ez a talán nem is létező kis idő az, amikor nem fizetünk semmilyen adót és járulékot, amikor nem kell jövendő betegségünkre meg öregkorunkra pénzt félretenni, amikor nem szorulunk rá mások védelmére, és mi sem költünk másra, amikor egyedül vagyunk az univerzumban, erősek vagyunk, egészségesek, és soha nem öregszünk meg. Ennyit kerestünk - volna, ha nem kéne már most félretennünk pénzt saját későbbi betegségeinkre és öregkorunkra, meg másokéra, és nem kéne hozzájárulnunk a társas élet bizonyos közös költségeihez. De kell, és lapunk ezt helyesli. És mivel e hozzájárulások mértékét kötelező érvénnyel állapítja meg a közösség, azok valójában nem is állnak a mi tulajdonunkban, még átmenetileg és elvben sem. Ha így nézzük tehát, nem a mi pénzünket vette el az állam, hisz az a pénz sose volt a miénk.

"A mezőgazdaság maga a táj: falusi turistaként sem nehéz eldönteni, hogy óriás kukoricatáblák és éjjel-nappal megvilágított csirkegyárak hangárjai között vagy változatos, szántóföldek, gyümölcsösök, legelők által tarkított tájban lófrálunk szívesebben."

Kevés honfitársunk munkahelyváltását kíséri olyan közérdeklődés, mint Dzsudzsák Balázsét. A 24 éves nyírlugosi születésű labdarúgó munkáltatója az elmúlt napokig a PSV Eindhoven futballklub volt. Ám Dzsudzsák most úgy határozott, hogy az orosz bajnokságban szereplő Anzsi Mahacskalához teszi át munkahelyét. E döntése súlyosan megosztotta a magyar sportközvéleményt.

Szászfalvi László egyházügyi államtitkár hiába állítja, hogy az egyházi státussal való visszaélés, a "bizniszegyházak" virágzása szükségessé teszi a lelkiismereti és vallásszabadságról szóló törvény revízióját. Nem az 1990. IV. tc. hordozta magában a visszaélést, hanem az azzal szembemenő és azt alattomosan erodáló egyház-finanszírozási gyakorlatok. Nem a vallás gyakorlásának teljes szabadságát deklaráló 1990. évi IV. tc., hanem a köztársasági ethoszt arcul csapó gazdasági előjogok tették príma bolttá az egyházalapítást.

"Nézze, én emlékszem, hogy átvettem a kormányt 98-ban egy 58 százalékos államadóssági mutatóval. Mikor a lantot letettem 2002-ben, elvesztettem a választást, akkor volt 52-53 százalék. Én nem mondom, hogy szeretett akkor a nyugati média, de azt mondták, hogy ez egy teljesítmény. (...) Mi még Kínával is versenyképesek leszünk, ha végig tudjuk, ha végig tudom csinálni azt a gazdaságpolitikát, amit elindítottam. Ezért jönnek ide a beruházások, ezért lesz munkahely, ezért lesz egy vonzó adórendszer."

Mindenfelé furcsa dolgok zajlanak. Spanyolországban például mindjárt megverik a kormányzó szocpártot, ami csak összehozott valamiféle kiadáscsökkentést, hátha mégsem dől össze az ország: ez ellen ketten hőbörögnek, a PS legnagyobb politikai riválisa, a csutkáig jobboldali, ultramontán, hardcore kapitalista Néppárt, valamint a spanyol köztereken tábort ütő, távolról kissé trockistának tűnő ifjúság. Közös bennük, hogy utálják a szocialistákat és a megszorító csomagjukat - amúgy távolabb nem is állhatnának egymástól. Portugáliában a helyzet hasonló, a szocialistákat most vágták ki a kormányzásból, és jön az a jobboldal, amely népszerűségét nagyrészt a reformcsomag elutálásának köszönheti. (Miközben persze ők is aláírtak az IMF-nek.) Közben Németországban a konzervatív CDU betiltja az atomerőműveket: ez körülbelül olyan, mintha a Kereszténydemokrata Ifjak Szövetsége Ságvári Endre-emléktáblát koszorúzna november 7-én. Ja, ha elfogy a pénz, az emberek hajlamosak furcsán viselkedni, és kormányfő legyen a talpán, aki érti, hogy mi folyik itt, ott, vagy ahol épp van, hogy merre van a jobb és merre a bal, és akkor ő ahhoz képest most merre kolbászol.

"Visszavezetni valakit a munka világába" - nem hiába vártunk, nem hiába viseltük el hoszszú időn keresztül, hogy ezek a szavak semmit sem jelentenek, most mindjárt minden más lesz: napjaink tán legfényesebbre koptatott politikai toposza hamarosan megtelik tartalommal; természetesen a Széll Kálmán Terv idevágó útmutatásai szerint.

A történelem csele, hogy a legnagyobb társadalmi támogatást élvező kormány, a legnépszerűbb miniszterelnök közel egyévi kormányzás után a társadalom felkészítése nélkül, rögtönözve, felkészületlenül fog hozzá azoknak a megkövesedett társadalmi normáknak a megváltoztatásához, amelyeknek az örökkévalóságig való megvédését maga ígérte.

Ahogy telnek a hetek a Valutaalap elnökének megvádolása óta, ahogy csökken a döbbenet és a konspirációs teóriák száma, úgy gondolkodnak el mind többen Franciaországban a történet társadalmi hatásairól. A következmények ugyanis nem csupán az IMF vezetésének utódlását és a francia Szocialista Párt (PS) elnökválasztási esélyeit befolyásolják.

A kormány - saját bevallása szerint - "az elszámoltatás részeként" immár hónapok óta vizsgálja azokat a beruházásokat, amelyek az elmúlt években az ún. Public Private Partnership, azaz PPP-konstrukcióban valósultak meg. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium azt is megfogadta, hogy "mindent megteszünk, hogy az állam számára előnytelen megállapodások a jelenlegi konstrukcióban ne valósulhassanak meg".

2011. május 19-én megjelent lapszámunkban a Fogat fogért című írásunkban tévesen állítottuk, hogy a miniszterelnök a költségvetési tartalékból egymilliárd forinttal támogatott egy magáncéget, saját fogorvosának érdekeltségét.