"Visszavezetni valakit a munka világába" - nem hiába vártunk, nem hiába viseltük el hoszszú időn keresztül, hogy ezek a szavak semmit sem jelentenek, most mindjárt minden más lesz: napjaink tán legfényesebbre koptatott politikai toposza hamarosan megtelik tartalommal; természetesen a Széll Kálmán Terv idevágó útmutatásai szerint.
Nagy s még nagyobb közmunkaprogramok indulnak, a munka világába visszavezetendő "segélyen élők" (a romák egyik gyakran használatos kódneve a magyar jobboldal tolvajnyelvében) kiemelt állami beruházásokon bizonyíthatnak, gátak, vízművek és stadionok építésén - a nagyerdei stadion Debrecenben lesz a próbaüzem, aztán jöhet az igazi nagy kihívás, a Népstadion újjáépítése - úgyszólván kézi erővel. Naná, a visszavezetés első lépcsőfoka nyilván a segédmunka világába vezet.
A kormány rendvédelmi dolgozókkal folytatott tárgyalásain - Kónya Péter szakszervezeti vezető szerint - az is felmerült, hogy a visszafoglalkoztatott rendészeti munkaerő jó része (több ezer fő) láthatna el egyenruhás és fegyveres szolgálatot e beruházásokon, mint közmunka-felügyelő. Mire tetszettek gondolni, Pintér úr? Bikacsökre?
Visszavezetni a munka világába, fegyverrel - hát persze, különben biztos nem menne a megátalkodott munkakerülője. S ha már visszavezették, akkor is biztos azon töri majd a fejét, hogyan pucolhatna el a munka elől, tehát hamar kerítsük is körül, az építési területeket amúgy is muszáj körülkeríteni - erre a célra pedig nincsen is alkalmasabb eszköz a szögesdrótnál.
Tehát kedves segélyből élő polgártársaink, ti, akik nyilvánvalóan azért éltek segélyből, mert büdös a munka, parancsoljatok hát visszafáradni a munka világába, mert különben éhen haltok. S építsetek szép nagy stadiont a derék debreceni és fővárosi polgároknak a két kezetekkel, mert azok nagyon fognak majd örülni ezeknek a stadionoknak, s így a társadalmi megbékélés nemes ügye is jó nagyot lép előre. Persze, hogy a két kezetekkel, ki az a hülye, aki modern és bonyolult gépeket bízna rátok, illetve nincs is annyi pénz a dologra, hogy ilyeneket beállítsunk, jószerivel csak annyi van, amit a ti munkaerőtök ér, ti meg úgyis felnyaltátok már a segélyeteket, úgyhogy az tökéletesen ingyen van. Belőletek meg annyi van, kedves munkakerülő polgártársaink, mint a pelyva, kötényetekben összehordjátok majd semmi perc alatt azt a pár stadiont, mint Nagy Péter muzsikjai anno Szentpétervárt. Hogy a piramisokat már ne is említsük - pedig még ma is állnak. Oda talán nem kellett őrség? Hidraulikus emelő viszont biztosan nem.
Előbb százezer, aztán, ha a program már olajozottan működik, 300 ezer ember építheti ezzel a módszerrel, jaj, majdnem azt mondtuk, a kommunizmust, de az már elmúlt, azt az előző rendszerben építették ugyancsak közmunkások, ugyancsak a Népstadion köveiből. Csakhogy e híres stadion környéke momentán elég beépített, ezért a munkálatok idejére a Városligetet és a Felvonulási teret kicsit le kell zárni, s dettó jól elkeríteni, hogy villámgyorsan felhúzhassuk a szükséges számú barakkot, ahol a mondott 300 ezer közmunkás álomra hajtja majd a munka világába visszavezetett fejét. Hogy reggelente kipihenten, szép, rendezett sorokban a nyugállományukból visszatérő rendészeti erők vigyázó tekintete mellett, s szuronyai közt kivonulhassanak a terepre, s építhessenek végül egy akkora stadiont, aminek az egész világ a csodájára jár. Ebben a szép arénában aztán lehet majd szpartakiádot, budapesti olimpiát, nagy állami ünnepélyeket tartani, élőképekkel, tornadresszben gyakorlatozó iskolásokkal, hosszú-hosszú egyenes sorokkal, sok vigyázzállással, gyönyörű, nevelő hatású jelszavakkal, pattogó indulókkal, ég felé egyszerre felreppenő békegalambok tömegével.
S az lenne a legszebb, ha ez a stadion elkészülne Orbán Viktor születésnapjára.
