Az ember ki se látszik a munkából

Publicisztika

"Nézze, én emlékszem, hogy átvettem a kormányt 98-ban egy 58 százalékos államadóssági mutatóval. Mikor a lantot letettem 2002-ben, elvesztettem a választást, akkor volt 52-53 százalék. Én nem mondom, hogy szeretett akkor a nyugati média, de azt mondták, hogy ez egy teljesítmény. (...) Mi még Kínával is versenyképesek leszünk, ha végig tudjuk, ha végig tudom csinálni azt a gazdaságpolitikát, amit elindítottam. Ezért jönnek ide a beruházások, ezért lesz munkahely, ezért lesz egy vonzó adórendszer."

"Csak egy ponton terjesztem ki a kétharmados törvények körét: a gazdasági törvények terén. És nem is csinálok titkot belőle, hogy e tekintetben meg akarom kötni a jövendő kormányok kezét. És nem is csak a következőét, hanem a következő tíz kormányét!"

"Sokan az ellenzéki sajtóból a legdurvább szidalmakkal illettek, ducénak, Hitlernek neveztek, amikor műteni kezdtem. De tavaly áprilisban mire kaptam a kétharmados felhatalmazást, ha nem a várólisták csökkentésére?"

"Én azt gondolom, hogy a jegybank fölötti felelősséget a parlamentnek kell viselnie. A jegybank függetlensége a kormánnyal szemben kell, hogy fönnálljon, és ezt én garantálom."

"A magyar tudósok idézettségi indexe az egyik legalacsonyabb a világon. Két dolgot tudtam tenni ebben az ügyben. Az egyik, hogy naponta egy, de inkább két tudományos publikációt tettem közzé rangos nemzetközi folyóiratokban, a másik, hogy ezekben sűrűn hivatkoztam magyar tudósok cikkeire, köztük az általam írottakra is."

"A magyar főtisztek angoltudása kritikán aluli. Ez még a kommunizmus öröksége. Ebben egy dolgot tudtam tenni: a személyes korrepetálást. Az angoltudásuk 35-ről 171,5 százalékra emelkedett. A NATO-ban először nem is értették, hogy' lehet egy angoltudás pont 171,5 százalékos, de kétszer is utánaszámoltak, és kijött. Ekkor adtak ajándékba két Gripent, és felvonták a magyar lobogót."

"Magyarországnak két nagy ellensége van: a munkanélküliség és az államadósság. A gazdaságpolitikám e két pontban akar áttörést elérni. Ezért a foglalkoztatási arányt a jelenlegi 55 százalékról a 65 százalékos európai átlagra akarom emelni, és aztán esetleg az amerikai szintre. Nekem az a dolgom, hogy ezt a munkát irányítsam, és ezt nevezem én Magyarország alkotmányos átszervezésének."

"Magyarország újjászervezése keretében egyszerre oldom meg a munkanélküliség és az államadósság problémáját. Az új Széll-terv keretén belül júliustól közmunkások tömegei ássák el az államadósságot, ha az mégis kidugja a fejét a gödörből, személyesen csapok rá az ásóval. Ha én nem érek rá, akkor Répássy."

"Megfeszített, közös munkával egy hónap leforgása alatt körülbelül 34 500 minisztériumi végrehajtási rendeletet írtam meg. Utána felporszívóztam, felmostam. Reggelig még maradt egy kis időm, írtam egy Btk.-t."

"Ezt a zászlót most én viszem. Szeretném meggyőzni a nyugat-európai polgárokat, hogy veszély fenyeget, ha nem bővítjük az EU-t."

"Kampányolni fogok az európai gondolat mellett, szeretném elérni, hogy az EU közel kerüljön az emberek szívéhez."

"Az európai városokban lámpaoltás után levettem a háztetőket, bemásztam és meggyőztem mindenkit, hogy építsünk egy nagy gázcsövet, ami az égből jön, és amiben mindig meleg van, és köré tudunk gyűlni mindahányan. Egy kezemen meg tudom számolni, hogy az ötszázmillió uniós polgárból hányan mondták, hogy nem érnek rá."

"Szerettem volna elérni, hogy Bulgária és Románia megkapja a hozzájárulást a schengeni csatlakozáshoz, de itt nagyon erős ellenerőkkel kell számolni."

"Én, aki részt vettem a kommunizmus megbuktatásában, kénytelen vagyok megállapítani, hogy a romák foglalkoztatásában és képzésében a diktatúra hatékonyabb volt. Ez tűrhetetlen: ezért vagyok eltökélt, hogy bebizonyítsam, a demokrácia ezen a területen is nemesebb rendszer."

"Építettem egy nagy stadiont, és megvertem a románokat három-nullra. Azt mondták, ha lövök még egyet, visszaadják Kolozsvárt. Na, az anyád ne sirasson, gondoltam, és a hosszabbításban bevarrtam a vinklibe. De ezt a negyedik gólomat les miatt nem adta meg a bíró, és az edző hiába reklamált, mert az is én voltam."

"Karácsonykor betlehemezni mentem, Szájerrel, Áderrel és Rogánnal. Jönnek a háromkirályok! Mindenkinek vittünk egy olyan nejlonzacskót, amiből sose fogy ki a gáz. Hiába tiltakozott Putyin, az a zacskó sose szakadt el! De aztán megbékélt ő is, metrót épített széltibe-hosszába."

"Teremthettem volna elnöki rendszert francia mintára, de nem tettem."

Figyelmébe ajánljuk

Grúzia nem Belarusz, de a helyzet eldurvulhat

Egyáltalán nem reménytelen a grúziai Európa-párti ellenzék törekvése, hogy kiszabadítsák az országot Putyin karmai közül, írja Bernard Guetta. A francia EP-képviselő a múlt héten egy néppárti-szociáldemokrata-liberális-zöldpárti küldöttség tagjaként a kaukázusi országba utazott, hogy tüntetőkkel, Európa- és oroszpárti politikusokkal és civil szervezetekkel találkozzon.