A harag meg a rossz tanácsadó

  • 2001. november 22.

Publicisztika

Régi szabály: ha egy párt néhány hónappal a választások előtt a friss közvélemény-kutatásokra kezd el panaszkodni (ez eddig hagyományosan a jobboldal beteges hülyesége volt), akkor közel a vég. Márpedig a szocialisták közvetlenül a Fideszt (a mérsékelten alapos gyanú szerint ő manipulál), közvetve meg a Gallup közvélemény-kutatót (merthogy az ő kutatási eredményeikkel teszik) vádolták meg: merő kampánycélokból fals adatokkal operálnak. A múlt héten publikált eredmény első pillantásra tényleg megdöbbentő: a legnagyobb és a legkisebb kormánypárt érdekszövetsége immáron átlépte volna az 50 százalékos álomhatárt, a szocik meg csak a `94-es eredményt ismételnék, ami akkor mindenre elég volt, ma semmire. Mármost egy darab közvélemény-kutatási eredmény még semmi (négy-öt cég is publikál ilyeneket, akár hetente is), és ott vannak a beépített hibafaktorok is (minden huszadik felmérés balul sikerül).

n Régi szabály: ha egy párt néhány hónappal a választások előtt a friss közvélemény-kutatásokra kezd el panaszkodni (ez eddig hagyományosan a jobboldal beteges hülyesége volt), akkor közel a vég. Márpedig a szocialisták közvetlenül a Fideszt (a mérsékelten alapos gyanú szerint ő manipulál), közvetve meg a Gallup közvélemény-kutatót (merthogy az ő kutatási eredményeikkel teszik) vádolták meg: merő kampánycélokból fals adatokkal operálnak. A múlt héten publikált eredmény első pillantásra tényleg megdöbbentő: a legnagyobb és a legkisebb kormánypárt érdekszövetsége immáron átlépte volna az 50 százalékos álomhatárt, a szocik meg csak a `94-es eredményt ismételnék, ami akkor mindenre elég volt, ma semmire. Mármost egy darab közvélemény-kutatási eredmény még semmi (négy-öt cég is publikál ilyeneket, akár hetente is), és ott vannak a beépített hibafaktorok is (minden huszadik felmérés balul sikerül).

De az már feltűnőbb, ha valaki ugrik mindenre, vádaskodni kezd, különösen egy ilyen abszurd szituációban. Tán valami más is táplálja az indulatokat, vélnénk: a párt mélységesen zavaros mélyén s csacsogó felszínén egyként növekvő kételyek. Vajh jól választott-e a párt miniszterelnök-jelöltet? Egyre zavarosabb dolgok kerülnek elő, és meglehet, mind piti ügy, apránként tán fel sem figyelnének rájuk, de így együtt határozottan elgondolkodtatják a választópolgárokat. És most nem azokról van szó, akik tudatában már eddig is légmentesen kapcsolódott össze a kommunista és a bankár árnyképe. Mert tisztességesnek lenni meg látszani két dolog, az meg a harmadik, hogy a mind határozatlanabbnak tűnő bázis és a lassan kormányméretűvé duzzadó háttérstáb kissé zavartan válaszolgat az elegyes vádakra. Persze egy magáncég annak ad tanácsot, akinek akar (mondjuk O. V.-nek és kormányának), és attól vesz fel lobbipénzt, akitől nem szégyell - legfeljebb a választó jön zavarba, hogy akkor most mi is fog változni, ha ti jöttök, meg hogy mi is a baj ezzel a mostani rezsimmel, ha nem az, ami. Nem értik a drága szavazók, hogy mér´ kell a szociknak ennyit hibázni, beleszaladni mindenféle, képernyőn is előnytelenül mutató szardobálásba, amikor a történelem átmitologizálásához nem értenek (azok sem, de hangosabban ordítanak), az ügynökvád ellen meg nem lehet ilyen bénán védekezni (csakugyan, párttag nem lehetett ügynök, de hát M. P.-t nem is azzal vádolták, hogy mezei besúgó volt, hanem hogy operatív tiszt, aki komcsi is lehetett, a párttagok egyébként sokszor hivatalból is leadták a drótot, és a többi). Itt egyébként is az a fő kérdés, hogy mindenféle szélsőjobboldali uszítók honnan jutnak hozzá olyan iratokhoz, melyekhez egy kutató, de még egy egykori megfigyelt sem, de soha?

A választópolgár azt is felfogja, hogy most valakik (azok) tán szemétkednek valakikkel (ezekkel), de a részvétnél mindig erősebb lesz benne a meggyőződés, hogy nem érdemes olyan lúzerekre feltenni a pénzét, akik mostanság leginkább a söröspult mellől hirdetik az igét. Az említett szavazói csoport tán sajnálja egy kicsit a kivörösödő arccal erőlködő ellenzéki jelölteket, de látja azt is, hogy egyre jobban lemaradnak a hitegetési versenyben, hogy csak utánalőni bírnak a témáknak és az ígéreteknek, hogy a kormánynak (megrendült többség ide vagy oda) a legkisebb mértékben sem képesek betartani; és ezer helyről hallja azt is, hogy lám, ezek nélkül is megy a szekér. Már szignifikánsan többen vannak azok, akik a mostani kormánykoalíció győzelmére fogadnának (ezt olyan cégek adatsorában is megtaláljuk, akik egyébiránt nem jeleznek orvul utcahossznyi Fidesz-előnyt). Ezt pedig nem szabad lebecsülni: tudjuk, sokan szeretnek felugrálni a mozgó szerelvényre, és még többen gondolják, egybehangzóan az egykori klasszis úszónővel, hogy sírni csak a győztesnek szabad.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.