A hárommillió igen országa

  • 1997. november 20.

Publicisztika

Magyarországon nagyon sok, őszintén demokrata meggyőződésű ember gondolta úgy az elmúlt hónapokban, hogy a NATO-kérdésről rendezendő népszavazás fölösleges, demagóg, és túl nagy kockázattal jár - a negatív döntés esélye túl nagy ahhoz, hogy a dolgot a népre lehessen bízni, a nép rendes gyerek, de soha nem tudni pontosan, mit forgat az alacsony homloka mögött, még a végén elcseszi a háztól az amerikai szenátust, a geopolitikai izéket, mindent, amire az elmúlt pár ezer évben a jövőnket bazírozni szerettük volna. Ahhoz, hogy a népnek jó legyen, a népnek most inkább kussolnia kéne kissé. Majd a politikusok elintézik a jódolgát, joguk van hozzá.

Magyarországon nagyon sok, őszintén demokrata meggyőződésű ember gondolta úgy az elmúlt hónapokban, hogy a NATO-kérdésről rendezendő népszavazás fölösleges, demagóg, és túl nagy kockázattal jár - a negatív döntés esélye túl nagy ahhoz, hogy a dolgot a népre lehessen bízni, a nép rendes gyerek, de soha nem tudni pontosan, mit forgat az alacsony homloka mögött, még a végén elcseszi a háztól az amerikai szenátust, a geopolitikai izéket, mindent, amire az elmúlt pár ezer évben a jövőnket bazírozni szerettük volna. Ahhoz, hogy a népnek jó legyen, a népnek most inkább kussolnia kéne kissé. Majd a politikusok elintézik a jódolgát, joguk van hozzá.

Horn Gyula nem tartozik azon honfitársaink közé, akik őszinte demokratikus meggyőződésükkel vívták ki a nagyközönség rokonszenvét. Õt másért szereti a magyar, hogy miért, tán maga sem tudja.

Viszont.

Horn és az MSZP, amikor végül is elfogadták a Fidesz - egyébiránt merőben demagóg indíttatású - nyári javaslatát arról, hogy a NATO-népszavazás ügydöntő legyen, demokratikusabban gondolkodott, és jobban bízott a magyar választókban, mint sok, náluk őszintébben demokratikus meggyőződésű és felvilágosultabb honfitársunk. Ez még akkor is igaz sajnos, ha Horn Gyula júliusban pontos (a múlt hétvégén pontosnak bizonyult) közvélemény-kutatásokkal rendelkezett az (akkor még: várható) eredményről, és ha a döntés mögött ott volt az is, hogy a Fideszt kéne valahogy olyan helyzetbe hozni, amikor csak hülyén kancsalít, és maga sem érti, amit mond; körülbelül úgy, ahogy vasárnap Orbán Viktor kijött a szavazófülkéből, és azt motyogta, hogy a népnek most nagyon rossz lehet, mert a kormányt kell támogatnia. Horn Gyula azt is mondta még júliusban, hogy a pozitív döntés nagy lökést ad majd a tagországokban és főként az Egyesült Államokban a csatlakozási folyamatnak.

Szépen be is jött mind a kettő. Az Egyesült Államokban, úgy hírlik, utcai örömtáncokat lejt a lakosság, a magyarok bekerülésének hírére emelkedtek a NATO-részvények a Kuala Lumpur-i tőzsde mögött, a nemzetközi diplomácia halkan bravózik; a lengyelek elismerően csettintenek, a cseheket a sárga irigység eszi, a gagauzokat leköröztük. A magyar ellenzék egymás fogát csikorgatja, és megpróbál mosolyogni. Közben Horn kezét a nép buksi fején nyugtatja; a nép csillogó tekintetét reá függeszti.

Értünk ikszeltettél, Gyula, nem ellenünk.

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.

Aktuális értékén

Apám, a 100 évvel ezelőtt született Liska Tibor közgazdász konzisztens vízióval bírt arról, hogyan lehetne a társadalmat önszabályozó módon működtetni. Ez a koncepció általános elveken alapszik – ezen elvekből én próbáltam konkrét játékszabályokat, modelleket farigcsálni, amelyek alapján kísérletek folytak és folynak. Mik ezek az elvek, és mi a modell két pillére?

Támogatott biznisz

Hogyan lehet minimális befektetéssel, nulla kockázattal virágzó üzletet csinálni és közben elkölteni 1,3 milliárd forintot? A válasz: jó időben jó ötletekkel be kell szállni egy hagyomány­őrző egyesületbe. És nyilván némi hátszél sem árt.

Ha berobban a szesz

Vegyész szakértő vizsgálja a nyomokat a Csongrád-Csanád megyei Apátfalva porrá égett kocsmájánál, ahol az utóbbi években a vendégkör ötöde általában fizetésnapon rendezte a számlát. Az eset után sokan ajánlkoztak, hogy segítenek az újjáépítésben. A tulajdonos és családja hezitál, megvan rá az okuk.