A létra bosszúja

  • 2003. június 19.

Publicisztika

Interjút adott a minap (egészen pontosan június 16-án - az időpont fontos, hiszen semmi sem véletlen) Gyurcsány miniszter az Indexnek, s kifejtette, hogy szerinte az MSZP a konzervatív párt, hiszen védeni próbálja mindazt, ami az elmúlt ötven évben organikussá vált. Mielőtt értekezni kezdenénk e problémáról, gondoljuk csak végig, mintegy kapva az alkalmon, mi is az, ami úgymond szervesült ez országban az elmúlt ötven évben. Rögzítsük: a nulla év az ugye 1953, Sztálin halála, 6:3, meg mondjuk Nagy Imre, aki napra pontosan 45 éve szervesül az emlékeinkben. Nos, hogy miért pont éppen ezen fél évszázad alatt, azt kérdezzék nyugodtan az érdemdús minisztertől. Amúgy tényleg, mi a fene is: tán a csodacsapat, a tévémaci, a Mese sajt, a kolhozrendszer, a Fradi-Újpest, Pozsgay Imre, Korda György? Vagy egyenesen a nagy büdös semmi, amiben már időtlen idők óta benne rohadunk mindannyian egy szerencsétlen banánköztársaság polgáraiként? Ne legyünk igazságtalanok: a morális szétesés a honi történeti jobboldal folyamatos, ámde oktalan siránkozása ellenére csak részben a kommunizmus következménye, sokkal inkább szükséges előfeltétele volt: tessenek csak Bibót, Márait olvasni. Azt, hogy érdemes és lehetséges a máséra apellálni, azt kedvező körülmények között elvenni, mondjuk, míg a gazdáját deportálják és mesemmisítik, jobb esetben csak kitelepítik, még szerencsésebb esetben (vagy ki tudja) csak néhány megyével odébb akolbólítják. Próbáljuk megérteni a minisztert is, még ha nehezünkre esik is: számára a szocializmus évtizedei plusz az utóbi szűk másfél évtizednyi kapitalista demokrácia a folyamatos gyarapodásról szóltak mind testben, mind lélekben, továbbá anyagiakban és szellemiekben. Ebből az ötvenből az első harmincöt év ki nem kerülhető, el nem dobható, mintegy szükséges előfeltétele a későbbieknek - hiába, ami eredmény, azt ne szégyelljük. Az ember nem is érti, hogy a reformszocialisták az egyre gyérebb hatékonyságú Engels (tört. mat.) helyére miért nem találták még meg a sokkal korszerűbb s már régen szervesült Wittgensteint meg az ő létráját, melyen magasra hágunk, majd ha már nem kell, ellökjük - de azért meg nem tagadjuk, elvégre, ahogy Rod Stewart, egy másik jelentős dialektikus (korábban sírásó) fogalmazott, a leopárd sohasem felejtheti a pöttyeit. Az pedig, ha lehet, még szebb, hogy az újdonsült szocialista nagypolgárság lassan úgy beszél magáról, mint egykoron gróf Bethlen István a történelmi arisztokráciáról, mely ugye akkor is organikus, ha napjában kétszer szúrja magát, akár az egykori nagy hatalmú miniszterelnök (s megannyi parvenü - lásd: Kosztolányi). Egyébiránt nem korrekt dolog folyton (az amúgy Lukács által hiposztazált) osztálytudat felbukkanását számon kérni a miniszteren - ő a régi misztikusok módjára látja azt is, amit mi többnyire nem: ahogy életünk kicsiny, értelmetlen darabkái szépen összekapcsolódnak, s egy magasabb szempontból egyszerre minden értelmet nyer, amelyet persze a kiválasztottakon kívül mások (kellő mozgalmi tapasztalat nélkül) nem is foghatnak fel.

n Interjút adott a minap (egészen pontosan június 16-án - az időpont fontos, hiszen semmi sem véletlen) Gyurcsány miniszter az Indexnek, s kifejtette, hogy szerinte az MSZP a konzervatív párt, hiszen védeni próbálja mindazt, ami az elmúlt ötven évben organikussá vált. Mielőtt értekezni kezdenénk e problémáról, gondoljuk csak végig, mintegy kapva az alkalmon, mi is az, ami úgymond szervesült ez országban az elmúlt ötven évben. Rögzítsük: a nulla év az ugye 1953, Sztálin halála, 6:3, meg mondjuk Nagy Imre, aki napra pontosan 45 éve szervesül az emlékeinkben. Nos, hogy miért pont éppen ezen fél évszázad alatt, azt kérdezzék nyugodtan az érdemdús minisztertől. Amúgy tényleg, mi a fene is: tán a csodacsapat, a tévémaci, a Mese sajt, a kolhozrendszer, a Fradi-Újpest, Pozsgay Imre, Korda György? Vagy egyenesen a nagy büdös semmi, amiben már időtlen idők óta benne rohadunk mindannyian egy szerencsétlen banánköztársaság polgáraiként? Ne legyünk igazságtalanok: a morális szétesés a honi történeti jobboldal folyamatos, ámde oktalan siránkozása ellenére csak részben a kommunizmus következménye, sokkal inkább szükséges előfeltétele volt: tessenek csak Bibót, Márait olvasni. Azt, hogy érdemes és lehetséges a máséra apellálni, azt kedvező körülmények között elvenni, mondjuk, míg a gazdáját deportálják és mesemmisítik, jobb esetben csak kitelepítik, még szerencsésebb esetben (vagy ki tudja) csak néhány megyével odébb akolbólítják. Próbáljuk megérteni a minisztert is, még ha nehezünkre esik is: számára a szocializmus évtizedei plusz az utóbi szűk másfél évtizednyi kapitalista demokrácia a folyamatos gyarapodásról szóltak mind testben, mind lélekben, továbbá anyagiakban és szellemiekben. Ebből az ötvenből az első harmincöt év ki nem kerülhető, el nem dobható, mintegy szükséges előfeltétele a későbbieknek - hiába, ami eredmény, azt ne szégyelljük. Az ember nem is érti, hogy a reformszocialisták az egyre gyérebb hatékonyságú Engels (tört. mat.) helyére miért nem találták még meg a sokkal korszerűbb s már régen szervesült Wittgensteint meg az ő létráját, melyen magasra hágunk, majd ha már nem kell, ellökjük - de azért meg nem tagadjuk, elvégre, ahogy Rod Stewart, egy másik jelentős dialektikus (korábban sírásó) fogalmazott, a leopárd sohasem felejtheti a pöttyeit. Az pedig, ha lehet, még szebb, hogy az újdonsült szocialista nagypolgárság lassan úgy beszél magáról, mint egykoron gróf Bethlen István a történelmi arisztokráciáról, mely ugye akkor is organikus, ha napjában kétszer szúrja magát, akár az egykori nagy hatalmú miniszterelnök (s megannyi parvenü - lásd: Kosztolányi). Egyébiránt nem korrekt dolog folyton (az amúgy Lukács által hiposztazált) osztálytudat felbukkanását számon kérni a miniszteren - ő a régi misztikusok módjára látja azt is, amit mi többnyire nem: ahogy életünk kicsiny, értelmetlen darabkái szépen összekapcsolódnak, s egy magasabb szempontból egyszerre minden értelmet nyer, amelyet persze a kiválasztottakon kívül mások (kellő mozgalmi tapasztalat nélkül) nem is foghatnak fel.

Amúgy a minisztertől azt is megtudhattuk, hogy momentán a Fidesz (szemben a konzervatív MSZP-vel) a tüchtig radikális rendszerkritikus párt - ennek, s ezt már mi tesszük hozzá, egyik szép megnyilvánulása, amikor azért támad kormánytagokat, mert azok véletlenül milliomosok is egyben.

Figyelmébe ajánljuk

Vörösben

Bohumil Hrabal novelláit Balassa Eszter, a társulattal sokat dolgozó dramaturg az Európa Kiadónál nemrégiben újra megjelent Véres történetek és legendák című gyűjteményes kötet alapján dolgozta át. Vörös a zokni, a nyakkendő, de még a hajszalag is – véres drámára jöttünk –, mégsem sorolható a horror műfajába Soós Attila rendezése. Fekete humorban gazdag sztorik elevenednek meg, groteszk stílusban feltárva a kisemberek mindennapos küzdelmeit.

Magánügyek, közügyek

A félhomályos színpadon egy női alak ül az íróasztalnál, mögötte vörös fényben füst gomolyog. Létezik egy színházi mondás: ahol egy előadásban füstgép vagy stroboszkóp jelenik meg, ott véget ér a minőség. Ám ez az előadás egy holokauszthoz kapcsolódó történetet mond el, a felszálló füstnek így óhatatlanul pluszjelentése is van. Teátrálisnak teátrális, végül is színházban vagyunk.

Szintén zenész

  • - turcsányi -

Nyilván nincs új a nap alatt, mindenesetre a síkhülye gyerekrabló történetét láttuk már kétszer, s éppenséggel olvashattuk is volna, ha Evan Hunter (a számos álnéven alkotó Salvatore Albert Lombinót Ed McBainként ismerjük jobban) 1959-ben publikált regénye megjelenik magyarul, de nem jelent meg, noha a szerző távolról sem alulreprezentált alakja a magyar könyvkiadásnak, beleértve a komcsit is).

Patchwork művészportrékból

A Fuga leghátsó, ámde igen nagy méretű termében látható a művész 2012 óta futó sorozatának (Ember Embernek Embere) majdnem teljes összegzése. A magángyűjtőktől is visszakölcsönzött alkotásokkal együtt a kiállításon 34 mű szerepel – sajátos, „bogis” művészportrék a nemzetközi művészszcéna volt és jelenlegi nagyjairól. S bár G. Horváth mindenekelőtt festő, a művészi Pantheonjában szerepet kapnak szobrászok, fotósok, konceptuális alkotók és performerek is.

Delejező monstrum

Egy magyar regény, amelyben alig van valami magyar. Bartók Imre legújabb – nem is könnyű összeszámolni, hányadik – könyvének főszereplője a harmincas évei elején járó francia Damien Lazard, aki két év alatt szinte a semmiből robban be a nemzetközi profi sakkvilág szűk elitjébe, üstökösszerű felemelkedése már a világbajnok kihívóját sejteti.

Hatvanpuszta két hintája

Hatvanpuszta két hintáját nem Hatvanpusztán, hanem Budajenőn lengeti a szél egy takaros portán, vagyis egy takaros porta előtt, ez még nem eldöntött száz százalékig.

Két akol

Magyar Péter azt mondta a 444 élő műsorában, hogy egy válságban lévő országban a választási törvény módosítása nem fér bele az 50 legfontosabb kérdésbe. Amennyiben jövőre ők győznek, az éppen annak a bizonyítéka lesz, hogy még ebben az egyfordulós rendszerben, ilyen „gusztustalan állami propaganda” mellett is lehetséges felülmúlni az uralkodó pártot.

„Saját félelmeink rossz utakra visznek”

Kevés helye van kritikának Izraellel szemben a zsidó közösségben. De vajon mi történik a porba rombolt Gázában, és miben különbözik az arab kultúra az európaitól? A Hunyadi téri Ábrahám sátra zsinagóga vezetője egyenesen beszél ezekről a kérdésekről.

Szenes Zoltán volt vezérkari főnök: A NATO-nak át kell vennie a drónvédelemmel kapcsolatos ukrán tapasztalatokat

A NATO alapvetően jól reagált az orosz csali drónok lengyelországi berepülésére, de az eset rávilágít arra, hogy a szövetség még nem készült fel a dróntámadásokra. A NATO-t politikai széttagoltsága is hátrányba hozza az orosz hibrid hadviselés elleni védekezésben – erről is beszélt nekünk a védelmi szövetség déli parancsnokság volt logisztikai főnöke.

„Előbb lövetem le magam, mint hogy letérdeljek”

Az elmúlt fél évben háromszor is országos hír lett Szolnok ellenzéki – MSZP-s – polgármesterének fellépéséből, egy tömegverekedés után például Pintér Sándor belügyminisztertől kért rendőröket a közbiztonság javításáért. Fideszes elődje örökségéről, Szolnok helyzetéről és a nagypolitikáról kérdeztük a 43 éves városvezetőt.