A múlttal a jövőbe

  • A szerk.
  • 2008.06.26 00:00

Publicisztika

A hétvégén eldőlt: a Szerbiai Szocialista Párt (SPS) a Demokrata Pártot (DS) választotta, azaz a Milosevic-rezsimet 2000 őszén előbb a szavazóurnáknál, majd az utcán megdöntő demokratikus erők - illetve azok nyugatos, európai orientációjú része - a Milosevic-rezsim után megmaradt zaccal fognak együtt kormányozni. Borislav Tadic Ivica Dacictyal, a Milosevic-párt egykori szóvivőjével és frontharcosával. (És micsoda idők voltak azok, 1992 és 2000 között, amikor Dacic vitte a szót, és micsoda szók, a gyilkos, cinikus hazugságok minő parttalan áradása!) Zoran Djindjic párttársai azzal a párttal, amely a miniszterelnök gyilkosait elindította pályájukon! A május 11-i választások után, mint emlékezetes, a 20 képviselőt a Skupstinába juttató, s alig 300 000 szavazót megmozdító szocialisták lettek a mérleg nyelve (az erőviszonyokról lásd cikkünket: Orrhossz és Pürrhosz, 2008. május 15.). Az SPS és a DS parlamenti többségéhez szükség lesz még a négy magyar képviselőre; s ezt a szövetséget jóváhagyólag, bár kívülről támogatják Cedo Jovanovic liberálisai is.

A hétvégén eldőlt: a Szerbiai Szocialista Párt (SPS) a Demokrata Pártot (DS) választotta, azaz a Milosevic-rezsimet 2000 őszén előbb a szavazóurnáknál, majd az utcán megdöntő demokratikus erők - illetve azok nyugatos, európai orientációjú része - a Milosevic-rezsim után megmaradt zaccal fognak együtt kormányozni. Borislav Tadic Ivica Dacictyal, a Milosevic-párt egykori szóvivőjével és frontharcosával. (És micsoda idők voltak azok, 1992 és 2000 között, amikor Dacic vitte a szót, és micsoda szók, a gyilkos, cinikus hazugságok minő parttalan áradása!) Zoran Djindjic párttársai azzal a párttal, amely a miniszterelnök gyilkosait elindította pályájukon! A május 11-i választások után, mint emlékezetes, a 20 képviselőt a Skupstinába juttató, s alig 300 000 szavazót megmozdító szocialisták lettek a mérleg nyelve (az erőviszonyokról lásd cikkünket: Orrhossz és Pürrhosz, 2008. május 15.). Az SPS és a DS parlamenti többségéhez szükség lesz még a négy magyar képviselőre; s ezt a szövetséget jóváhagyólag, bár kívülről támogatják Cedo Jovanovic liberálisai is.

Tadicot és e kormányszövetség egyéb demokrata bábáit a szerb progresszív értelmiség érzékenyebb lelkű része avval vádolja, hogy csak a hatalom és az annak birtoklásából fakadó javak megszerzése vezeti. Elvégre az SPS bálványa még mindig a jugoszláviai apokalipszis főlovasa, a hágai fővádlott, akit csak sajnálatos elhalálozása gátolt meg abban, hogy földi bíróság mérje ki rá megérdemelt, súlyos büntetését. Inkább hagyni kéne a kormányzást a radikálisoknak meg régi szövetségesüknek, a szocialistáknak, hadd vezessék egy-két év alatt falnak Szerbiát: és akkor el lehet őket küldeni végleg.

A dolog kétségkívül randán fest. Mégis tartózkodnánk további morális és esztétikai fenntartásaink hangoztatásától. Fogadjuk el most és egyelőre, hogy a szépészetin túl létezhet egy nagyobb felelősség is. A DS (amely formálisan Az Európai Szerbiáért elnevezésű lista vezérereje) abban egyezett meg a szocialistákkal, hogy az új kormánytöbbség (meg persze a liberálisok) ratifikálni fogják Szerbia és az Európai Unió társulási szerződését, azaz Szerbia akár hónapokon belül az unió tagjelöltje lehet, és hozzáláthat a pepecseléshez az adoptálásra váró joganyaggal, az acquis communautaire-rel. Ezt adták a szocialisták; a DS pedig azt ígérte meg, hogy észvesztő szociális érzékenységet tanúsít majd (de semmiképpen nem kúrogatja az SPS bázisának számító nyugdíjasokat, sőt, olyan nagylelkű lesz, hogy dinárral fognak a kisnyugdíjasok szivarra gyújtani a kaszinókban). Mi más választásunk lett volna - tárja szét kezét a Tadic-párt -, ha engedjük a szocialistákat az uniós tagságot immár nyíltan tagadó radikálisok és nacionalisták karjába futni, Szerbia még évekig kifelé tart majd Európából, s nem befelé; hogy az e kormány alatti tisztogatásokról, meg az állam lerablásáról és kifosztásáról már szó se essék. Erre Szerbiának nincs ideje: az utolsó pillanatban vagyunk, hogy a Nyugatra tartó utolsó vonatot elkapjuk. (És különben is: ha a DS esetleg felőrlődik e koalícióban, csalódott szavazóit a következő alkalommal még mindig összeszedhetik a szocialistáktól nem beszennyezett liberálisok.)

Az SPS számítása a következő. Jelenleg Szerbiában nincs számottevő, szervezett baloldal, a DS pedig nem tudja eldönteni, hogy ő most mérsékelten konzervatív és modern jobboldali, avagy épp ellenkezőleg, modern szociáldemokrata párt-e. Bennünk viszont nincs kétely: mi leszünk a szociáldemokraták. Mossuk magunkat szép, egészséges rózsaszínűre az európai koalícióban! Ha ez sikerült majd' mindegyik ká-európai utódpártnak, a 10-15 százalék nekünk miért ne jönne össze? Mostantól jók leszünk, már kérjük is felvételünket a Szocialista Internacionáléba!

Ezek kétségkívül jó és erős érvek; és a demokratikus, európai Szerbia barátainak aligha van más választásuk, mint szorítani az új kormány sikeréért. A szűk többség ugyanis instabilitást, veszekedős, teszetosza kormányzást és rossz alkukat vetít előre. Az SPS-szavazók többsége - a falusi, alacsonyan képzett, idősebb népesség, a hajdani jugoszláv szocializmus hívei, nyugállományú katonatisztek, meg az 1991-95 közti háborúk haszonélvezői - közelebb éreznek a radikális-nacionalista oldalhoz, mint a DS-hez. Ez a szövetség az ő akaratuk ellenére jött létre, s így a DS és az SPS politikai alkujáért nem szavatol stabil választói többség, tapintható társadalmi támogatás. A kormány minden bizonytalansága és apró kudarca a radikális ellenzéket fogja erősíteni: idő előtti bukása pedig az európai Szerbia táborának politikai megsemmisüléséhez vezetne.

Szorítsunk erősen.

Neked ajánljuk