A nagy terv

  • - albertgyörgyi -
  • 2005. június 30.

Publicisztika

Ujjonghatunk, elkészült végre a Szent István-terv, a Professzorok Batthyány Körének alkotása.
A cél azonos azzal, amit még a nemtelen utódokról mit sem tudó névadó is kitűzött - az erkölcsi rend megteremtése/helyreállítása, természetesen az ország krisztianizációja útján. Az alkotás spontán folyamatát persze nagyban befolyásolta a megrendelő. Orbán ex-miniszterelnök majd három évvel ezelőtt "iránytűt és zsinórmértéket" szeretett volna, lehetőség szerint egyszerre, ami ugye a dimenziók radikális összekeverése, de az autochton polgári ideológia nyelvi alkotmánya amúgy is képzavarokból, mondókákból és népies adomákól áll. Értjük tehát a szándékot, ha helyreállnak a megbomlott erkölcsi kötelékek, magyarnak magyar lesz az ellenzéke is - s többé nem kell tartani az undok váltógazdálkodástól.

A társadalomkép mondhatni tradicionális, eszerint a magyarság olyan értékközösség, amelyben átmenetileg meglazultak az eresztékek, az ország a gyökértelenség állapotába került. Elidegenedés és anómia ellen persze van orvosság: közös erkölcsi elveket valló, egymásban bízó, együtt munkálkodó kis közösségek, melyek között a legnagyobb szerepet a vallási csoportok játszhatják, elvégre ott az emberek toleránsabbak, együttműködőbbek és kevésbé gyűlölködők - ahogy azt nap mint nap tapasztaljuk. Az is helyes, hogy kijelölik az ellenséget: a liberalizmus, amely a szabad döntést tette meg a - nyilvánvalóan amorális - gazdasági viselkedés alapjául, ezért azután a jövő felelőssége kizárólag a nemzeti kormányokra hárul. Az államot meg erősíteni kell - ami nyilván egybevág megrendelő friss adócsökkentési erőfeszítéseivel. De a polgároknak is van tennivalójuk bőven: részt vehetnek azokon a fórumokon, amelyek a társadalom ítélőszékének szerepét játsszák - ha már egyszer nem lehet minden b. kommunistát hűvösre tenni. Ez így épp egy teokratikus rezsim képe, mely csak kicsit durvább, mint az iráni alváltozat - utóbbi legalább nem ily hangsúlyosan szocialista (már ha a szót a pártkötődéstől elvonatkoztatott, eredeti jelentésében használjuk) - viszont jelentős részben egybevág azzal, amit a vezető ellenzéki párt káderei nap nap után szajkóznak. Annyit emlegették már kárörömmel, milyen nagy ívben tesz O.V. a professzorok véleményére - hát most tessék, rögvest konkrét (havi bontású) akciótervet is szeretne tőlük, arról nem is szólva, hogy meglebegtette előttük: szívesebben vezetne egy nemzeti egységkormányt (ebben a régi haverok helyett nyilván az értékközpontú professzorok bólogatnának szorgalmasan). Nincs is semmi gond, a magyar "konzervatív gondolat" szokás szerint már megest egy kicsit vörösbarnára sikeredett - de miért kellettek ehhez a professzorok? A terméket bármely érettségizett civil össze tudta volna hozni, ha hozzávágják az utolsó pár hét Magyar Nemzetjeit - a szinte neurotikus háziasszonyokat idéző rendmánia pedig azt sejteti: nem csak a felhasznált nyersanyagokkal, de a mentálhigiénével is gond lehet tisztelt szerzőknél és megrendelőknél.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.