Publicisztika

Miután az Országgyűlés egy létező alkotmánybírósági határozat nem létező megfogalmazására hivatkozva, és fittyet hányva a legfőbb ügyész félreérthetetlen állásfoglalásának, csonka médiakuratóriumokat választott, azt mondta Isépy Tamás, a Fidesz - MPP frakcióvezető-helyettese a Népszabadság tudósítójának, hogy őszintén irigyli Tölgyessy Pétert, amiért az következetesen nemmel szavazott. Sőt még azokat a képviselőtársait is irigyli - Dávid Ibolyára, Csapody Miklósra és ´ry Csabára célozhatott -, akik tartózkodtak a gombok nyomogatásától. De vajon miért irigyli őket? Az ő szavazómasinájáról talán hiányzik a "nem" gomb? Az ő ujja talán úgy van beprogramozva, hogy feltétlenül gombot kell nyomogatnia, ha frakciójának többi tagja ezt teszi?

A legfrissebb közvéleménykutatási adatok szerint Kövér László népszerűsége az elmúlt két hónapban megnövekedett az alacsony iskolázottságú, idősebb, elsősorban vidéki lakosság körében. A Fidesz ama számítása tehát, miszerint Kövér majd kibeszéli a kisgazda szavazókat Torgyán, és a szélsőjobboldaliakat Csurka mögül, nem légbőlkapott. Ezen még csudálkoznunk sem kéne: annak a politikának, amely a "vörös veszedelemmel" indokolja az egyéni és politikai szabadságokat korlátozó irányvonalát, hosszú hagyománya van Magyarországon. A gyűlöletkeltő beszéd, ha korlátozottan is, de piacképes áru minálunk, használójának csak ügyesen kell forgatnia a szót, hogy csöndesen megzendüljön egy húr a lakossági lélek mélyén. Kövér e tekintetben nem tud meglepetést okozni - hozza a saját, Csurka és a két háború közti jobboldal formáját.

Nincs semmi baj ezzel a szlogennel, mi szurkolunk és nem háborúzunk. Persze felmerül a kérdés, hogy azokat a forintokat, amelyekből telirakták a médiát az így végződő hirdetésekkel, mi minden szépre és jóra lehetne fordítani. Pillanatnyilag azonban úgy tűnik, mégse lehetne, hiszen a reklám is falra kent borsónak tűnik a hétvégi újpesti események árnyékában. El kell-e fogadnunk azt a kétségtelenül igaznak hangzó vélekedést, miszerint a magyar labdarúgás olyan szar, hogy csak vérontani érdemes a pályára járni?

Írisz-per, ORTT, rádiófrekvenciák, miegyebek

A győri alpolgármester annak a szemétégető kft.-nek a fizetett felügyelőbizottsági tagja vagy mije, amelyik az elmúlt hetekben a megengedett értéknél 55-ször nagyobb mennyiségű, agresszívan rákkeltő anyaggal küldte meg Győr egyik külvárosát.

Függetlenül attól, hogy Pepó Pál egymaga hívta-e fel nyolcezerszer vasárnap a TV 2 telefonos szavazógépét, vagy voltak társai, és függetlenül attól is, hogy az ötlet neki magának vagy a kormány valamelyik PR-zsenijének jutott az eszébe, és függetlenül attól is, hogy Pepó megengedne-e magának egy ilyen trükköt 2002 tavaszán, a választási bizottság számítógépei előtt is, a környezetvédelmi miniszter maga a szakmai és államigazgatási nonszensz, akit már réges-rég úgy kellett volna kivágni nem a kormányból, de a kormányzati negyedből, mint pöcsöt a lagziban. Igazából már senki nem érti, hogy mi tartja Pepót a miniszteri székben: mintha Orbán kormányfő és Torgyán pártelnök nem tudná, hogy a debreceni búzanemesítőt széles körben a kormány leggyengébben teljesítő tagjának tartják.

Sally Humphreyszel beszélgetek. Sally ókortudós és antropológus. Azt mondja, mindenki meglepően ideges errefelé, amikor a nemzeti örökség szó felemlítődik, pedig neki erre kéne konferenciát szerveznie. Vagy nacionalista gonoszságra gondolnak rögtön, vagy nemzetietlen gonoszságra. Sóhajt. Nemzeti, hát nemzeti. Mit kell úgy odalenni egy szótól? Mennyivel érdekesebb lenne egy konfúzabb, életközelibb kultúrafelfogás, amely számol az értelmezés és végső soron a történeti tudat erotikus vonásaival! Mennyivel érdekesebb lenne azoknak a metaforáknak és kódoknak a felnyitása, amelyekben magától értetődőnek hitt alapelveket adnak át jelenlegi professzorok jövendő professzoroknak a módszertani kurzuson! Rugalmas, anyagközeli interdiszciplinaritást! Vissza a dolgokhoz és a sztorikhoz! Le a konzervatív purizmussal és a fantáziátlan mítoszutánnyomásokkal! Le a műemlékvédelem lírai szlogenjeivel és brutálisan unalmas praxisával! Ne üljünk romjainkon, beszélgessünk róluk! Halljuk ki az összes hangot a káoszból!

Az első és az utolsó könnyen abszolválható: néhány másodpercnyi erőlködés egyfelől, egy lendkerekes rendőrautó a kölöknek másfelől, és már pipálhatunk is két tételt. Pár hete a középsővel sincs gond: a kormány takaros lakástámogatási konstrukciót hozott tető alá, a lapok alig is győznek beszámolni arról, mint szállnak be újabb és újabb bankok a hitelezésbe; "Hogy lehet felvenni nyolcmilliót?", hirdeti diadallal a hiteles polgári napilap. És tényleg: ezer kíváncsiskodóból már vagy ötvenen kaptak is kölcsönt, nem csoda, ha magyar hág magyar tyúkszemére.

A P&B Média Rt, a Magyar Nemzet és a Mahir Lapkiadó Kft, a Napi Magyarország kiadója egyesíteni fogja a két - nevezzük így, a vicc kedvéért: - konzervatív lapot. E hír kettő kivételével minden hétvégi napilapban megjelent. A két újság, amely erről nem számolt be, a Napi Mao és a Magyar Nemzet volt: előbbi tán szeméremből, utóbbi vezetőinek gyávasága miatt. Az "egyesülésnek" nevezett operáció ugyanis a Magyar Nemzet megszűnését jelenti, akár Napi Magyarországnak, akár Magyar Nemzetnek hívják majd a két lap bagzatása utáni hibridet. Annak az újságnak legfeljebb betűtípusa emlékeztet majd a magyar sajtó- és kultúrtörténet egyik, hol fényes, hol szomorú napokat látott, de mégiscsak: jelentős fejezetére.

Magyarország már soha többé nem lesz ugyanaz, mint ami még csak néhány nappal ezelőtt is volt. A mulandóságnak ennél hatalmasabb bizonyítékát bajos lett volna kitalálni. Úgy sújtott le a Tiszára a Gonosz, mint Hirosimára és Nagaszakira. Ami a Duna esetében Szlovákiának mégiscsak sok fáradságába került, azt Románia és Ausztrália (vagy ha fejet akarunk hajtani a vállalkozás szabadsága előtt: az állami tulajdonban levő Remin bányavállalat és az Esmeralda Exploration - székhelye a nyugat-ausztráliai Perth) egy csapásra megoldották. A Duna elterelése óta nem érte Magyarországot ahhoz hasonló természeti és nemzeti csapás, mint amilyen ma a Tisza apokaliptikus megmérgezése. A Szigetköz kiszáradóban, a Tisza élővilága megsemmisült (95 százalékról beszélni gúnyolódás): az a két folyó, amely egykor Magyarország jelképe volt, haldoklik vagy halott.

A hétfőn véget ért vasutassztrájkot a szakszervezetek vezetői ugyan sikeresnek minősítették - sorolták is lelkesen, mi mindent értek el -, azt azonban aligha bírják megmakkolni, hogy a MÁV vezetése feltörölte velük a várótermet. Az érdekvédelmi főembereket nem egyszerűen visszakozásra kényszerítette a vasúttársaság, hanem agyon is alázta őket.

Semmi nem ment meg minket attól, hogy az "ügynöktörvény" néven közismert, elhúzódó betegség újabb, akut fázisába lépjen. A törvény hatályát kiterjeszteni kívánó kisgazda javaslatot támogatja a Fidesz is, és - mivel a törvény feles, és nem kétharmados - ez akár elég is lehet a sikeréhez.

Mit ugrál egy portugál? - pukkadozott az osztrák politikai elit és a közvélemény, amikor napvilágot látott az Európai Unió többi tagállamának Ausztria elszigetelésével fenyegetőző nyilatkozata, melyhez az Egyesült Államok is csatlakozott. Hogy jönnek ezek ahhoz, hogy az egyik leggazdagabb és legnyugisabb európai országot diszkriminálják? Mi, kérem, nem vagyunk fejlődő ország valahol a dzsungel szélén! Pedig Ausztria már a választások másnapján, tavaly október 4-én címlapsztorivá vált szerte a világon: a Hitler-utód (Guardian), neonáci (The Times), szélsőjobboldali (Le Monde, La Stampa) Jörg Haider pártja, az FPÖ második helyével nemcsak országát, hanem egész Európát veszélybe sodorhatja. Azt is elfeledték azóta a most sértettséget és megrökönyödést tettető osztrák politikusok, hogy a hisztérikus sajtóvisszhang után mindegyikük megszaladta a saját körét, hogy elmagyarázza odakint, nem eszik olyan forrón a kását, errefelé a másodiknak befutóból nem lesz feltétlenül kormányerő. A szocialisták és a köztársasági elnök talán el is hitték, marad a régi rendszer, csak most többe fog kerülni a vörösöknek, mint korábban. A konzervatív feketék pedig arra játszhattak, hogy nemcsak a szocikat, hanem a Nyugatot is kifárasztották: az ÖVP-FPÖ- koalíció történelmi szükségszerűség, ha nem mennek bele, jő majd helyette a kékek, magyarul Haider egyeduralma. Különben is, ők majd megszelídítik a karintiai fenevadat.

"Az, amit >>konzervatív jobboldalkéntA korszerű jobboldalt (jelentsen a jobboldal hangsor a mai magyar politikában bármit is) célozza az a formálódó összefogás is, amit az MDF Békejobb 2000 munkacím alatt hozna tető alá. Az elképzeléssel nincs is baj: a Fidesz-kormányzással való elegedetlenség miatt elbitangolni kész hívek kormányoldalon tartására alkalmas lehetne a megerősödő MDF, miáltal a jelenlegi koalíció a jobbos voksok viszonylatában akár nullszaldóval is zárhatná a ciklust. Ezt kapisgálja a Fidesz is: noha láthatóan sértődött (a fehérgyarmati időközi választáson az előzetes ígéret ellenére nem az MDF-et, hanem a kisgazdákat támogatja), már nem anyázza direktbe a Fórumot, ellentétben a stratégiai kérdésekben kissé lassúbb felfogású kisgazdákkal.