Szurkolj, ne háborúzz!

  • 2000. március 9.

Publicisztika

Nincs semmi baj ezzel a szlogennel, mi szurkolunk és nem háborúzunk. Persze felmerül a kérdés, hogy azokat a forintokat, amelyekből telirakták a médiát az így végződő hirdetésekkel, mi minden szépre és jóra lehetne fordítani. Pillanatnyilag azonban úgy tűnik, mégse lehetne, hiszen a reklám is falra kent borsónak tűnik a hétvégi újpesti események árnyékában. El kell-e fogadnunk azt a kétségtelenül igaznak hangzó vélekedést, miszerint a magyar labdarúgás olyan szar, hogy csak vérontani érdemes a pályára járni?

Nincs semmi baj ezzel a szlogennel, mi szurkolunk és nem háborúzunk. Persze felmerül a kérdés, hogy azokat a forintokat, amelyekből telirakták a médiát az így végződő hirdetésekkel, mi minden szépre és jóra lehetne fordítani. Pillanatnyilag azonban úgy tűnik, mégse lehetne, hiszen a reklám is falra kent borsónak tűnik a hétvégi újpesti események árnyékában. El kell-e fogadnunk azt a kétségtelenül igaznak hangzó vélekedést, miszerint a magyar labdarúgás olyan szar, hogy csak vérontani érdemes a pályára járni?

A magukat ultraviolának nevező közveszélyes elmebetegek egy csoportja megkövezés formájában fejezte ki elégedetlenségét a játékvezetők működésével. Az érintett játékosok és a tréner hathatós támogatásától kísérve, hovatovább hajtva. A sebzett vadak acsarkodása: a Tamási nevű újpesti bekk becsúszása láttán megképzik előttünk Mátyus, aki Csertői lábát törte, vagy azé az - akkor - diósgyőri hátvédé, aki Vébert tette hidegre. A magyar labdarúgás nevű, súlyosan fertőző bacilustenyészet zavartalanul szedi áldozatait, pályán belül és kívül. Akikre bízva van, akiknek a kezelése lenne a dolguk, azok is csak a helyzetet mérgezik tovább. Mészöly Kálmán például valami ilyet szólt, hogy Bede bíró súlyosat hibázott, mikor lefújta a meccset, hisz csak a félidőt kellett volna, alig volt hátra néhány perc, aztán a szünetben jól megnyugodtak volna a kedélyek. E kijelentést csak a lelátókon használatos retorika tudná minősíteni. Igaz, ki gondolhatná, hogy a nevezett férfi majd pont most fogja a helyes irányba lökni a magyar foci szekerét: ő is hosszú ideje csak háborúzik.

Ha rossz a foci, háborúzni kell. Ha híg a sör, ha nem tetszik a vendégek pofája, csapj szét a csapszékben, aztán lopd el a sértettek látleleteit!

Csakhogy a hazai futball látleletének még az első példányát sem lehet besurranás útján elcsaklizni. Az ugyanis ránk van írva. A pofánkra. Az ország képére. Az országképre.

Nincs semmi baj viszont a szlogennel.

Röviden újra: szurkolj, ne háborúzz!

Kicsit bővebben, a pontosság miatt: ne szurkolj, ne háborúzz! Hisz mi minden szépre és jóra lehetne költeni azokat a rengeteg forintokat, melyek a magyar labdarúgás teljes szanálása után szabadulnának föl!

Figyelmébe ajánljuk

Két óra X

Ayn Rand műveiből már több adaptáció is született, de egyik sem mutatta be olyan szemléletesen az oroszországi zsidó származású, ám Amerikában alkotó író-filozófus gondolatait, mint a tőle teljesen független Mountainhead.

Megtörtént események

  • - turcsányi -

A film elején megkapjuk az adekvát tájékoztatást: a mű megtörtént események alapján készült. Első látásra e megtörtént események a 20. század második felének délelőttjén, az ötvenes–hatvanas évek egymásba érő szakaszán játszódnak, a zömmel New York-i illetékességű italoamerikai gengsztervilág nagyra becsült köreiben.

Élet-halál pálinkaágyon

Óvodás korunktól ismerjük a „Hej, Dunáról fúj a szél…” kezdetű népdalt. Az első versszakban mintha a népi meteorológia a nehéz paraszti sors feletti búsongással forrna össze, a második strófája pedig egyfajta könnyed csúfolódásnak tűnik, mintha csak a pajkos leánykák cukkolnák a nyeszlett fiúcskákat.

Egy fölényeskedő miniszter játékszere lett a MÁV

A tavalyi és a tavalyelőtti nyári rajtokhoz hasonlóan a vasúttársaság most sem tudott mit kezdeni a kánikula, a kereslet és a körülmények kibékíthetetlen ellentétével, s a mostani hosszú hétvégén ismét katasztrofális állapotok közt találhatták magukat az utasok.