Szurkolj, ne háborúzz!

  • 2000. március 9.

Publicisztika

Nincs semmi baj ezzel a szlogennel, mi szurkolunk és nem háborúzunk. Persze felmerül a kérdés, hogy azokat a forintokat, amelyekből telirakták a médiát az így végződő hirdetésekkel, mi minden szépre és jóra lehetne fordítani. Pillanatnyilag azonban úgy tűnik, mégse lehetne, hiszen a reklám is falra kent borsónak tűnik a hétvégi újpesti események árnyékában. El kell-e fogadnunk azt a kétségtelenül igaznak hangzó vélekedést, miszerint a magyar labdarúgás olyan szar, hogy csak vérontani érdemes a pályára járni?

Nincs semmi baj ezzel a szlogennel, mi szurkolunk és nem háborúzunk. Persze felmerül a kérdés, hogy azokat a forintokat, amelyekből telirakták a médiát az így végződő hirdetésekkel, mi minden szépre és jóra lehetne fordítani. Pillanatnyilag azonban úgy tűnik, mégse lehetne, hiszen a reklám is falra kent borsónak tűnik a hétvégi újpesti események árnyékában. El kell-e fogadnunk azt a kétségtelenül igaznak hangzó vélekedést, miszerint a magyar labdarúgás olyan szar, hogy csak vérontani érdemes a pályára járni?

A magukat ultraviolának nevező közveszélyes elmebetegek egy csoportja megkövezés formájában fejezte ki elégedetlenségét a játékvezetők működésével. Az érintett játékosok és a tréner hathatós támogatásától kísérve, hovatovább hajtva. A sebzett vadak acsarkodása: a Tamási nevű újpesti bekk becsúszása láttán megképzik előttünk Mátyus, aki Csertői lábát törte, vagy azé az - akkor - diósgyőri hátvédé, aki Vébert tette hidegre. A magyar labdarúgás nevű, súlyosan fertőző bacilustenyészet zavartalanul szedi áldozatait, pályán belül és kívül. Akikre bízva van, akiknek a kezelése lenne a dolguk, azok is csak a helyzetet mérgezik tovább. Mészöly Kálmán például valami ilyet szólt, hogy Bede bíró súlyosat hibázott, mikor lefújta a meccset, hisz csak a félidőt kellett volna, alig volt hátra néhány perc, aztán a szünetben jól megnyugodtak volna a kedélyek. E kijelentést csak a lelátókon használatos retorika tudná minősíteni. Igaz, ki gondolhatná, hogy a nevezett férfi majd pont most fogja a helyes irányba lökni a magyar foci szekerét: ő is hosszú ideje csak háborúzik.

Ha rossz a foci, háborúzni kell. Ha híg a sör, ha nem tetszik a vendégek pofája, csapj szét a csapszékben, aztán lopd el a sértettek látleleteit!

Csakhogy a hazai futball látleletének még az első példányát sem lehet besurranás útján elcsaklizni. Az ugyanis ránk van írva. A pofánkra. Az ország képére. Az országképre.

Nincs semmi baj viszont a szlogennel.

Röviden újra: szurkolj, ne háborúzz!

Kicsit bővebben, a pontosság miatt: ne szurkolj, ne háborúzz! Hisz mi minden szépre és jóra lehetne költeni azokat a rengeteg forintokat, melyek a magyar labdarúgás teljes szanálása után szabadulnának föl!

Figyelmébe ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.