Függetlenül attól, hogy Pepó Pál egymaga hívta-e fel nyolcezerszer vasárnap a TV 2 telefonos szavazógépét, vagy voltak társai, és függetlenül attól is, hogy az ötlet neki magának vagy a kormány valamelyik PR-zsenijének jutott az eszébe, és függetlenül attól is, hogy Pepó megengedne-e magának egy ilyen trükköt 2002 tavaszán, a választási bizottság számítógépei előtt is, a környezetvédelmi miniszter maga a szakmai és államigazgatási nonszensz, akit már réges-rég úgy kellett volna kivágni nem a kormányból, de a kormányzati negyedből, mint pöcsöt a lagziban. Igazából már senki nem érti, hogy mi tartja Pepót a miniszteri székben: mintha Orbán kormányfő és Torgyán pártelnök nem tudná, hogy a debreceni búzanemesítőt széles körben a kormány leggyengébben teljesítő tagjának tartják.
Tudják. Akkor viszont miért ragaszkodnak mégis hozzá?
A miniszterelnök valószínűleg rájött, hogy 2002-ig nem lesz EU-csatlakozás, és a környezetvédelmi kérdések is csak azután élesednek: most inkább nem foglalkozik az egésszel. Orbán azt is tudja, hogy csak jobb miniszter jöhet: de nem akar jobbat. Pepó ugyanis kitűnően megteszi - villámhárítónak. Amíg a közvélemény környezetvédelemért kiált, vagy éppen azon röhög, addig nem foglalkozik például szociálpolitikával. Pepó nem fog milliárdokért kampányolni a költségvetési osztozkodás idején, sőt azt a kis pénzt sem tudja elkölteni, amit rábíztak. Direkt jó, hogy veszekszik a zöldekkel, mert ha fordítva csinálná, még összekovácsolná a környezetvédő mozgalmakat, és cudar világ köszöntene a kormányra. Pepó Pál a végletekig lojális, és annál inkább az, minél többet alázzák kormányon belül. Torgyán irányíthatja a háttérből ezt a tárcát is; Orbán meg hiheti, hogy Pepó többet árt a kisgazdák népszerűségének, mint a Fidesz vagy éppen a kormány megítélésének.
No ez az, amiben alighanem téved.
