Ki kéme, ha volna

  • 2000. február 17.

Publicisztika

Semmi nem ment meg minket attól, hogy az "ügynöktörvény" néven közismert, elhúzódó betegség újabb, akut fázisába lépjen. A törvény hatályát kiterjeszteni kívánó kisgazda javaslatot támogatja a Fidesz is, és - mivel a törvény feles, és nem kétharmados - ez akár elég is lehet a sikeréhez.

A javaslat szerint az átvilágítás kiterjedne az igazságszolgáltatásban és a tömegtájékoztatásban dolgozókra, valamint a költségvetési támogatásban részesülő pártok vezetőire is. A szisztéma marad: az átvilágító bírák megvizsgálják az átvilágítandó dossziéját, ha találnak benne az illető személy nyilaskeresztes, ´56-os karhatalmista vagy III/III-as múltjára utaló nyomot, titokban lemondásra szólítják fel, s ha ő erre nem hajlandó, a tényt nyilvánosságra hozzák a Magyar Közlönyben.

Ez így nem jó.

Ceteum censeo: az ügynöktörvény jelenlegi formájában egy hangyányit sem vitt közelebb a tisztánlátáshoz a kádári múlt dolgaiban, és nem lett tőle "tisztább" a "közélet" sem, sőt, inkább piszkosabb lett, hisz a törvény nem zárta ki a "dossziékkal" való manipulálás és az ügynökmúlttal való rágalmazás lehetőségét; valamint nem szolgáltatott igazságot az áldozatoknak, sőt, megalázta őket és elvette tőlük a saját életük megismeréséhez való jogot is.

Ám a kormánykoalíció ideájával nem csak az a baj, hogy egy eleve elhibázott koncepció nyomvonalán haladna tovább, hogy a társadalom önismereti gyakorlatát, a múlttal való szembenézést a civil szféra és a szabad nyilvánosság helyett a politikára bízná. Azokat, akiket a módosítás érintene - a bírák, az ügyészek és az újságírók -a kormánykoalíció kriptobolsevista közellenségnek gondolja, a múlt rendszer, vagy a jelenlegi vörös Magyarország letéteményeseinek. Ugyanakkor az átvilágítás nem terjedne ki például az egyházakra: holott azok is nagy befolyással bírnak a közvéleményre (formálisan erre hivatkoznak az ötletgazdák az újságírók esetében), és egyes, a kötelékükbe tartozó személyek is épp úgy, ha nem galádabbul gyakorolták a kollaboráció változatos formáit, mint a már vizsgált és eztán vizsgálandó foglalkozások művelői.

Bánja a franc, ha egyes bírákról vagy sajtómunkásokról kiderül ügynöki múltjuk. A baj az, hogy eme operáció igazi célja nem más, mint megágyazni a 2002-es választások előtti komcsizásnak; és hogy bármi derül is ki a törvény módosítását követően, az csak részigazság lehet.

Hazugság, másképpen.

Figyelmébe ajánljuk

Fiúk a barakkból

Andy Parker sorozata sokáig megtéveszt a cukiságával, és csak lassan virrad a nézőre, hogy más üzenet rejlik itt. Az érzékeny és nagyon is meleg Cameron Cope (a valós koránál jóval hamvasabbnak és naivabbnak tetsző Miles Heizer) rejtélyes indíttatásból úgy dönt, hogy nehéz természetű édesanyját azzal tudná a legjobban kiborítani, ha csatlakozna a tengerészgyalogsághoz.

Szellemes

Ifj. Vidnyánszky Attila „saját” Hamletjének színpadra állításához tett vállalásaiból akár már egy is túl nagynak tűnhet. Nemcsak a darab címe változott meg: az „és a többi, néma csend” válik a rendezői elképzelés alfájává és ómegájává is.

Lehetnénk jobban is

Ismerjük a híres idézetet, amelyben Rousseau a polgári társadalom megteremtését az első emberhez köti, aki „bekerített egy földdarabot és azt találta mondani: ez az enyém, s oly együgyű emberekre akadt, akik ezt el is hitték neki”.

„Ők nem láthatatlanok”

A Pirkadatig című krimiért 2023-ban elnyerte a legjobb mellékszereplőnek járó Ezüst Medvét. Transz színésznőként aktívan kiáll a transz emberek jogaiért és láthatóságáért – minderről és persze Tom Tykwer új filmjéről, A fényről is kérdeztük őt, amelynek mellékszereplőjeként a Szemrevaló Filmfesztiválra érkezett Budapestre.