Miután az Országgyűlés egy létező alkotmánybírósági határozat nem létező megfogalmazására hivatkozva, és fittyet hányva a legfőbb ügyész félreérthetetlen állásfoglalásának, csonka médiakuratóriumokat választott, azt mondta Isépy Tamás, a Fidesz - MPP frakcióvezető-helyettese a Népszabadság tudósítójának, hogy őszintén irigyli Tölgyessy Pétert, amiért az következetesen nemmel szavazott. Sőt még azokat a képviselőtársait is irigyli - Dávid Ibolyára, Csapody Miklósra és ´ry Csabára célozhatott -, akik tartózkodtak a gombok nyomogatásától. De vajon miért irigyli őket? Az ő szavazómasinájáról talán hiányzik a "nem" gomb? Az ő ujja talán úgy van beprogramozva, hogy feltétlenül gombot kell nyomogatnia, ha frakciójának többi tagja ezt teszi?
´ maga azzal indokolta irigysége okát, hogy többen is felkérték, kezelje a médiakuratóriumi választásokkal kapcsolatos véleményét az információs önrendelkezési joga körébe vont titokként. Isépy úgy értelmezte - igen helyesen - ezt a talányosan aljas mondatot, hogy szájbefogásra szólították fel. ´ szót fogadott, vagyis úgy döntött, hogy lelkiismerete helyett ezúttal a pártfegyelem lesz a vezére, mely bensőjéből vezérli. Amikor azonban látta, hogy nem mindenki dönt így, elfogta az irigység, és elárulta az önrendelkezési joga körébe vont titkot, vagyis kinyitotta a száját. A nagy nyilvánosság elé tárta, hogy meggyőződése ellen cselekedett, és ezzel mélyebb sebet ejtett a pártját minden ízében átható bolseviki demokratikus centralizmuson, mint egy egyszerű nem szavazattal.
Engem leginkább Oidipusz fiatalabb lányára, Iszménére emlékeztet Isépy Tamás. Iszméné nem követte Antigonét, amikor ez lelkiismerete parancsára szembeszegült az állammal. De utólag osztozni akart nővére sorsában, amikor őt tettéért halálra ítélték. Valósággal megirigyelte őt, amiért követte lelkiismeretének szavát. Mondta is az uralkodó, Kreón: Eszét vesztette mindkét lány szemlátomást, / Az egyik most, a másik születésekor. (Tölgyessy persze nem is emlékeztet Antigonéra, mégsem csodálnám, ha kormányának, pártjának és frakciójának Kreónkái, akiket minden rendű és rangú elvhűség zsigerekből jövő megvetése jellemez, a párhuzam mindkét részére rábólintanának.)
Isépy Tamás tehát emberi és szakmai lelkiismerete ellenére - hiszen jogászként tudnia kellett, mit tesz - részt vett egy törvénytelen ceremóniában, majd nyilvánosan meggyónta bűnét. Szeretném hinni, hogy ezzel a további süllyedéstől akarta óvni magát. A lelkiismeret zárójelbe tételének útja ugyanis a pokolba vezet, még akkor is, ha jó szándékokkal van (kezdetben) kikövezve. A Kádár-korszak alkalmazkodó értelmiségének nagy része végigjárta ezt az utat. A kockaköveken ugyanaz volt a felirat, mint ma: Végső soron. A szóban forgó konfliktus esetében ez ilyesfajta eszmefuttatásra csábíthat: Noha arcpirító hazugság, hogy létezik olyan ostoba törvény vagy alkotmánybírósági határozat, mely a kormányt balról bírálókat együttműködésre kötelezi egy szélsőjobboldali pártalakulattal, a média megszerzése még e hazugság árán is végső soron használ a nép (a nemzet, a kereszténység, a hagyományos magyar értékek, a Hortobágy, a Ferencváros stb.) ügyének. Ez a logika már középső soron is megingatja a törvények uralmát, korlátozza a parlament tekintélyét és cselekvőképességét, a sajtószabadságot és általában a demokratikus értékeket, megszünteti a hatalmi ágak önállóságát, de aki eljutott idáig, annak lelki érdeke, hogy ezt már ne lássa be. Már megírtam egyszer, de példaértékű események és érvek nem ismételgethetők elégszer: Elek István is beszámolt arról egy régebbi médiavita alkalmával, hogy Antall József parancsára és jobb meggyőződése ellenére Hankiss Elemér tévéelnök ellen foglalt állást. Az MDF-nek köszönheti képviselői mandátumát, magyarázta, tehát nem szavazhat másképp, mint ahogy Antall követeli tőle. Amikor ezt kimondta, olyasfajta pukkanásos hangfutamokat hallottam, mint amikor egy régi nyári éjjel valamelyik Balaton menti úton békákon bicikliztem át. A koncertet ezúttal Elek István szétpukkanó gerinccsigolyái szolgáltatták. ´ ugyanis - Isépyvel ellentétben - már gyónása pillanatában felmentette és így továbbzüllésre ítélte magát. Vajon hol tart ma? Tud-e olyan abszurditást állítani Orbán vagy Kövér, amire ne bólintana rá? Ha azt mondanák, Nemeskürty István kutatásaira hivatkozva, hogy Szűz Mária személyesen nyomta István király fejére a Szent Koronát, akkor a mi Elekünk vad dühvel döfné tollát minden balliberális szívébe, aki ebben kételkedni mer. És ha azt mondanák, hogy már nem Magyarországnak kellene belépnie az Európai Unióba, hanem az Európai Uniónak Magyarországba, akkor mit mondana Elek? Na mit?
És mit mondana sasváriszilárd? Ezt a nevet nem egy ember, hanem egy fajta megjelölésére használom, amely állatrendszertani értelemben - de csakis így - gerinces, és amelyet homo fidesziensisnek neveznék el, ha nem tartanék attól, hogy ezt nem mindenki érti. Sasváriszilárd - ebben viszont semmi sincs, ami ne volna érthető. Nem a Fidesz-híveket vagy Fidesz-szavazókat sorolom e fogalomba, hanem a Fidesznek azokat a felső- és középfunkcionáriusait, akik roppant energiával és hangerővel makogják tovább, amit Orbánorbán vagy akár Kövérszájeráder úr rikolt. Persze Elek is egy sasváriszilárd, csak abban különbözik e típus tipikus példányaitól, hogy azt hiszi, írni is tud, és ezért kissé lassabban működik a többieknél. Az elsasváriszilárdulás ragályos betegség, nagy tudású, értékes embereket is megtámad és átalakít. Tüneteit Eugéne Ionesco ábrázolta a legtökéletesebben Az orrszarvú című darabjában. Az emberek bőre egyik pillanatról a másikra keményedni kezd, míg rinocéroszokká nem válnak. Sejtelmem sincs arról, hogy miért tekintik Ionescót abszurd szerzőnek.
Sasváriszilárd feltétel nélkül támogatná, hogy az Európai Unió lépjen be hazánkba. Sasváriszilárd - ha Orbánorbán vagy akár Kövérszájeráder indítványozná - azt is támogatná, hogy válasszuk közfelkiáltással királlyá Tőkés Lászlót a Duna jegén. Hadd dúcoljam alá valóságos példákkal ezeket a feltételezéseimet. Szájer kijelentette, hogy az ellenzék inkább érdekelt a botrányokozásban, mint a kuratóriumok felállításában. Néhány sasváriszilárd - köztük a névadó - gyorsan utánamakogta ezt. A szabaddemokratáknak és a szocialistáknak tehát fontosabb a hőzöngés, mint az, hogy megbízottaik részt vehessenek a médiakuratóriumok munkájában. Vagy: Szájer József azt mondta, hogy az ellenzék megsérti az Európai Unió normáit, és kockára teszi Magyarország jó hírét. Egy olyan párt frakcióvezetője mondta ezt, mely az Európai Unió normáinak fittyet hányva kizárja az ellenzéket a médiakuratóriumokból, és hogy ezt megtehesse, összejátszik az európai normák szerint tökéletesen szalonképtelen, mondhatnám így is: obszcén kisugárzású szélsőjobboldallal. Az Európai Unió normáit mégsem ez sérti meg, és Magyarország jó hírét sem ez a magatartás veszélyezteti, hanem az ellenzék, amiért nem törődik bele némán politikai kultúránk visszapártállamosításába és szétcsurkításába. Erre az egyik sasváriszilárd, aki történetesen e típus névadója, rögvest közölte, hogy nemcsak Csurkáék szélsőségesek, hanem a szabaddemokraták is, mert a Hit Gyülekezetének a vezetője kirekesztő elveket hirdet, és a szocialisták is, mert a fehérgyarmati választókerületben közös jelöltet állítottak az MSZMP-vel. Egyéb sasváriszilárdok szerint a szabaddemokraták kulturális okokból szélsőségesek, mert multikultik, vagy mert meg akarják semmisíteni Arany Jánost és a magyar népművészetet. Így relativizálnák a szélsőségesség nemzetközileg egyértelműen definiált fogalmát, mintha egy áderszájer vagy bármely sasváriszilárd éppoly önkényesen értelmezhetné ezt is, mint valamely honi alkotmánybírósági határozatot. Csakhogy a demokratikus államok közfelfogása szerint kizárólag az akármiféle terroristák és a szélsőjobboldali személyek és szervezetek nevezhetők szélsőségeseknek.
A félreértések elkerülése végett: tudom, hogy aki párttagként aktívan politizál, annak le kell mondania szuverenitása egy részéről. A frakciófegyelem értelmes fogalom mindaddig, amíg nem követeli meg a politizáló személytől, hogy hazugságot, törvénytelenséget támogasson, vagy hogy feladja azokat az elveit, amelyek politizálásra ösztönözték. De ha mondjuk az egyik sasváriszilárd - e példám hősét valódi nevén Glattfelder Bélának hívják - nagy felkészültséggel amellett érvel, hogy a külföldiek vásárolhassanak nálunk földtulajdont, majd két év múlva hazaárulónak nevezi mindazokat, akik osztják az ő korábbi álláspontját, akkor felmerül a kérdés: miért tekintsük személynek az ilyet? A homo fidesziensist vagyis a sasváriszilárdságot főként az jellemzi, hogy restelkedés nélkül, természetes gesztussal lemondanak személyiségüknek, hitelességüknek még a látszatáról is. Lesír róluk, hogy nem viselnek személyes felelősséget, hogy becserélhetők egymásra, hogy távirányítással működnek. Eltökéltséget és erőt sugároznak, de ennek érdekében lemondanak számos emberi kritériumukról. Ezzel rossz hírbe keverik a politikát, arról győzik meg a lakosságot, hogy okosabban teszi, ha távol marad ettől a sivatagi tereptől. Itt ugyanis csak hideg, kemény, hivatásos parancsvégrehajtók érvényesülhetnek. A sasváriszilárdok olyanok, mint a visszhang, vagyis még hazugsággal sem vádolhatók. Elveiket nem árulják el, mert már régóta nem rendelkeznek ilyesmikkel. Férfiak és nők, fiatalabbak és idősebbek riasztó egyformasággal veszik fel a maszkot, mely egykettőre az arcukra ég. Isépy Tamás is felpróbálta, de közben megirigyelt valakit, aki nem próbálta fel. Ennek köszönheti, hogy ezúttal még sikerült letépnie magáról.
Hová züllesztette ez az új embertípus és főnöksége az ország politikai konfliktusait? A jelenleg aktuális média-erőszaktétel egymagában évekkel vetett vissza bennünket. Bizonyítékul elég erre egy hátborzongató anekdota. Horn Gyula az utcán tüntetett a sajtószabadságért. Ez ugyanaz a Horn Gyula, aki még miniszterelnök korában suba alatt összefogott jobboldali politikai ellenfeleivel, és törvénysértések egész sorát követtette el az ORTT egykori elnökével, csak azért, hogy a liberális hírben álló Írisz tévé ne nyerje meg a pályázatot, amelyet minden szempontból meg kellett volna nyernie. Most viszont az utcán tiltakozik árulásának gyakorlati következményei ellen. A törvényesség hatalma ugyanis ekkor ingott meg a média területén, ha nem is először, de mindenki számára a legközérthetőbben. Mármost, ha meginog ez a hatalom, e folyamat aligha állítható meg, főként, mert az utódok a megnyíló lehetőségek ihletésére elpimaszodnak. Horn az ő Révész T. Mihálya segítségével még nem az ellenzéket, hanem csak pártja koalíciós partnerét szorította ki a televíziózás terepéről. Ennek érdekében csalni kellett, meg hazudozni - a módszerek tehát még csak meg sem közelítették a Fidesz maffiózó hatalmi szertartásait. Hornék például még nem vádolták torkuk szakadtából rablással azt, akit kiraboltak. De útnak indítottak egy lavinai ambíciókkal rendelkező hógolyót. A sajtószabadságért tüntető Horn akaratlanul is azt üzeni, hogy Orbánorbán és Kövérszájeráder urak és a nyomukban tolongó sasváriszilárdok tevékenysége beteljesítette az erkölcsi értékek káoszát. Most már egyáltalán nem válik el a szar a májtól, hogy a nép megfontolt, bölcs szóhasználatával éljek. Ha Horn tüntethet a sajtószabadságért, akkor a prostituáltak számára létesítendő türelmi zónákban nemsokára Árpád-házi Szent Margittal alkudozhatunk. Isépy Tamás pedig, ha éppen meg akar irigyelni valakit, messze elkerüli az Országházat, és inkább a folyóparti, dús libalegelőket keresi fel.
