Múlt heti vezércikkünkben (Megy-e a gőzös?) úgy érveltünk, nincs abban semmi rendkívüli, ha vasutasok a szárnyvonalak bezárása ellen tiltakoznak. Ráadásul a konkrét esetben helyes volt, hogy a kormány meghátrált, a bénán eldöntött pályalikvidálást felfüggesztette, és azt ígérte, felülvizsgálja listáját. Bár már ekkor furcsának tűnt, hogy a biztosítási reform hipp-hopp bekerült a vasutasok követelései közé, megőriztük jóhiszeműségünket.
Ám az e hétfői bejelentés után, miszerint a Liga Szakszervezetek december 17-re általános, határozatlan idejű sztrájkot hirdetnek, kénytelenek vagyunk árnyalni múlt heti nézeteinket. A sztrájkra készülők most már kizárólag azt követelik, hogy a kormány vonja vissza törvényjavaslatát az egészségbiztosítás átalakításáról, és tárgyalja helyette az ún. Nemzeti Egészségügyi Kerekasztal (NEK) tervezetét. Mindeközben a szakszervezeti szövetség vezetője, Gaskó István arról is beszélt, hogy aki demonstrációjukat politikai célra akarja fölhasználni, "az maradjon inkább otthon".
Itt valami nem stimmel.
Az egészségbiztosítási törvény megalkotása par excellence a törvényhozás hatáskörének tűnik, és ha van súlyos politikai kérdés ma ebben az országban, akkor ez biztosan az. Hogyan lehetne nem politikai az ezzel szemben hirdetett általános sztrájk?
De rendben - nem kell a több-biztosítós reform! Hisz az jelenlegi formájában valóban rossz politikai kompromisszumok eredménye, és szerintünk is, hát, csiszolásra szorulna. De a Liga vajon a hatékonyabban, jobban, igazságosabban működő egészségbiztosítási modell létrehozásáért hív-e akcióba? Ha ez volna a fő gondjuk, megalakulásuk óta mást sem tennének, mint sztrájkfölhívásokat szövegeznének - a mostani modellel szemben. Hát akkor? Ellenérzéseiket a következő érvekkel támasztják alá: megbomlik a nemzeti kockázatközösség és a szolidaritási elv, a biztosítottakat pedig kisemmizik a "profitéhes" magánbiztosítók. Ezek az érvek azonban nem igazak. A törvénytervezet szerint a kockázatközösség nem bomlik meg; a szolidaritáselv megmarad, az ellátások körét nem a biztosítók, hanem a törvényhozás szabja meg, a pénztárak profitéhségét pedig szigorú szabályok tartják majd kordában. Ám ennél is árulkodóbb, hogy a Liga szerint mi lenne a helyes megoldás. Nos, az, hogy a kormány - eredeti szándékával szemben - a NEK tervezetét terjessze be az Országgyűlésnek (mely tervezet a Magyar Orvosi Kamara bábáskodásával jött létre). Ez az elképzelés egy új állami intézményt, a Nemzeti Társadalmi Egészségbiztosítási Intézetet és annak megyei szervezeteit bízná meg az egészségügyi alap kezelésével. Ezek tevékenységét a Nemzeti Társadalmi Egészségbiztosítási Önkormányzat felügyelné, amelynek tagjait az Országos Érdekegyeztető Tanács munkavállalói és munkaadói oldala, valamint a kormány jelölné ki (7-7 főt), és a névsort az Országgyűlés hagyná jóvá. Mandátumuk hat évre szólna. S ki ne felejtsük: ha az egészségügyi kassza elszalad, akkor a költségvetés köteles lenne azt feltölteni. Minden maradna tehát a régiben, csak a szakszervezeteket megint oda kellene engedni a társadalombiztosítás közelébe.
Hurrá! Újra fölfedeztük a tb-önkormányzatot!
Ez a lap 1996 és 1998 között sokat írt a társadalombiztosítási önkormányzatokról, meg a róluk szóló számvevőszéki és országgyűlési jelentésekről. Tapasztalataink egyszerűen összefoglalhatók: a "szakszervezeti ihletettségű" (Bokros Lajos kifejezése) tb-önkormányzati rendszer a folyamatos korrupciós botrányok meg a szimpla lopások melegágya volt; nála felelőtlenebbül és pazarlóbban senki nem gazdálkodott eddig a járulékfizetők pénzével. Megtehették, hiszen ha elúszott a tb-kassza, az állami költségvetésnek akkor is garantálnia kellett az egészségügy működőképességét; és fizetett is mindannyiunk pénzéből. Évi súlyos tízmilliárdokat. Senki egyetlen olyan sort nem talál a Narancsban, amely elmarasztalta volna a Fidesz-kormányt azért, hogy véghezvitte azt, amibe Bokros hajdanán belebukott: ezen önkormányzatok megszüntetését.
Ez lenne tehát a "szakma" meg a sztrájkot hirdető szakszervezet alternatívája azzal szemben, hogy az egészségügy abnormális struktúráját másfél évtized semmittevés után végre ésszerűsítsük. Esetleg, mint a Munkástanácsok vezetője nyilatkozott a Klub Rádióban, megpróbálkozhatunk a kubai modellel is.
És ezen a ponton immár végképp semmi okunk arra, hogy ragaszkodjunk előző heti vezércikkünk jóhiszeműségéhez.
Gaskó István, a Liga elnöke azt nyilatkozta november 16-án, hogy az Orbán Viktorral folytatott aznapi megbeszélésén szóba se került az öt nappal későbbre, november 21-ére bejelentett sztrájk. És ezt mi nyilván el is hisszük neki. Szóba került viszont - Gaskó elmondása szerint - az egészségbiztosítási rendszer átalakítása; és ennek a párbeszédnek akkor, tehát a múlt szerdai vasutassztrájk előtt öt nappal még nem sok értelme látszott lenni. Most viszont, hogy a december 17-ére meghirdetett munkabeszüntetés célja épp az egészségügy fent leírtak szerinti restaurációja lenne, annál többet sejtet ez a hírecske.
Azt tudniillik, hogy Gaskó - aki a Fidesz-kormány idején szervezett vasutassztrájkkor még a fűtőház réme és árulója volt, a pályaőrök és vonalbejárók rovására gazdagodó szakszervezeti padre, állítólagos házügyét talán a Magyar Nemzet plankolta fel - szerepéből jól beazonosítható irányba lépett ki. Orbán tavaly ősz óta próbálja bebizonyítani azt, hogy az emberek majd belepusztulnak az elvonásokba. Hogy olyan szociális válság van, hogy azt se tudja az ország, megfagyjon-e, vagy éhen haljon előbb, és utána fagyjon meg. Ehhez az üzenethez valóban szociális okok miatt tiltakozó tömegeket mind ez idáig nem sikerült attacsolni, sőt, eredeti táborához képest új szavazókat sem sikerült a Fidesznek megnyernie, amivel vezet, az a szocialista szimpatizánsok közömbössége és csalódottsága. Ehhez képest elég sok lett felpakolva erre a kártyára, gondolunk itt rögtön a népszavazásra. Orbán október 23-án jó politikai ösztönnel forszírozta az alsóbb fizetési kategóriába eső néprétegek és a középosztály "történelmi kiegyezését". Ám mivel olyan nincs, hogy megy két osztály (a munkás- meg a közép-) szembe a Körúton, szevasz, szevasz, de rég láttalak, igyunk már meg valamit, megisznak, és a végén testi-lelki jó barátokként állnak fel a bárpulttól vagy esnek be alá, e "szövetség" leginkább politikai szövetségek és alkuk eredménye lehet. A Liga sztrájkhajlandósága (meg ami kiváltotta vagy ürügyet szolgáltatott rá: a kormány vasútügyi bénázása, a két koalíciós párt egészségügyi töketlenkedése) úgy kellett a Fidesznek, mint egy falat kenyér. Még akkor is, ha a Liga a szakszervezeti mozgalomban a kisebb hal az MSZOSZ-hez képest. Arra biztos jó lesz, hogy rá mutogatva tovább lehessen görgetni a szociális válságról szóló dumákat.
Hogy Gaskó mit gondol, ebben neki mi lesz a bolt, a jóisten a megmondhatója, láttunk mi már éjjeliőrt nappal levelet kihordani. Az is előfordulhat, hogy ahogy Orbán használja Gaskó kétségtelen tehetségét, úgy reméli Gaskó is a Liga megerősödését riválisai, a szocialista kötődésű szakszervezetek rovására a Fidesz közelségétől. De igazából nem is ezek a dolgok az érdekesek. Hanem két másik.
Az egyik, hogy vajon a vasutasok tudnak-e arról, hogy egy már megbukott egészségügyi modell védelmében lépnek majd fel. És ha az a bajuk, mint ahogy minden okuk meglenne rá, hogy az legyen a bajuk, hogy 100 vagy 80 ezer forint fizetést visznek haza egy hónapban, akkor a szakszervezetüknek nem inkább a mindenkori vállalatvezetéssel szemben kellene fellépnie - az ellen a vállalatvezetés ellen, amely a céget minden áldott évben csődbe viszi?
A másik érdekesség meg ez. Képzeljük el, hogy a dolog bejön: a sztrájkok hulláma ledönti a kormányt, így vagy úgy, de idő előtt megbukik, és Orbán végre, végre a kormányrúdhoz léphet. Mihez kezd majd akkor - a tandíjjal, az egészségüggyel, a konvergenciaprogrammal azután, hogy az elmúlt egy évben azt mondta, amit mondott, és nem mást? Milyen országra ébredünk, amikor elkezdi beváltani ígéreteit a világról, amiben minden ingyen van?
