Ungváry Rudolf

Akit a történelem eltérített

Megjegyzések Berend T. Iván pályájához  

  • Ungváry Rudolf
  • 2021.02.10 21:00

Publicisztika

„Elegendő harc, hogy a multat be kell vallani.” 

A Berend T. Iván 90. születésnapjára írt méltatásokban érthető módon az életút minden dicséretre méltó eseménye elhangzott. Az ünnepelt életműve azonban elviselte volna azt is, ha a méltatók annak problematikus részeire is utalnak, annál is inkább, mivel ez sem homályosítaná el a tudományosan színvonalas, nemzetközi mércével is mérhető munkásságát.

„Korábban erősebben hittem a nagy fordulatok lehetőségében”, fogalmazott egy, a Népszavának adott interjúban (A múlt nem hagyja magát eltörölni, 2018. október 7.). Szépítő célzás ez a proletárdiktatúra, illetve a pártállam igenlésére. Kétségtelen, zsarnokságban hinni még nem bűncselekmény, különösen, ha ez a zsarnokság szavakban a humanizmus tökéletesebb megvalósítására hivatkozik, és ennek nevében a polgári demokratákat politikailag megsemmisítette – a részletek borzalmairól nem is beszélve.

Terelőúton

Berend 16 éves korától párttag volt. Olyan professzor – Pach Zsigmond Pál – támogatta egyetemi karrierjét, aki tudósként a rendszer egyik oszlopa volt. Ennél többet mond, hogy 1956 leverése után, a 60-as években fontossá vált, hogy a pártállami gazdaságpolitikának ne pusztán ideológiai megalapozása legyen. Ehhez Berend szállította a tudományos alapokat. Műveltsége, gazdasági és történészi szaktudása, marxista elméleti felkészültsége, és a párthoz való lojalitása alapján színvonalasan tudta megoldani ezt a korszerűsítést – csak éppen: minek?

Javára írják, hogy munkásságával vált lehetővé a reformkommunisták kibontakozása. Valóban, de miféle érdem ez? Hiszen a reformált pártállam is pártállam marad. A reformkommunistában se merült föl sokáig, hogy a reformált pártállam csak akkor demokrácia, ha választások eredményeként megbukhat. Ő, és vele a reformerek kezdetben talán abban a meggyőződésben igyekeztek elősegíteni a demokratikusabb viszonyokat, hogy a többség eleve soha nem szavaz le egy olyan észszerű és humanista gyökerű rendszert, mint a szocializmus? Talán inkább realistán és jó szándékúan azt gondolták, hogy a rendszer belátható időn belül nem változik, és akkor legalább tegyük jobbá? Társadalomtudósként pedig reformáljuk meg.

Tiszteletet érdemlő felfogás volt, de ennek alapján 1972-ben talán kihúzhatta volna magát az alól, hogy a pártállami politika képviseletében, Pach Zsigmond Pál és Ránki György társaságában nekimenjen Kemény István nézeteinek, akinek szociológiai munkái a korabeli munkásságról a hatalom számára nem tetsző, meglehetősen valóságos képet mutattak be. Kemény publikációs lehetőségei hamarosan meg is szűntek, amiről persze nem Berend döntött. Mivel nincs nyoma, hogy tiltakozott volna ez ellen, nyilván akaratán kívül, de ő is részesévé vált a következményeknek. Vagy azt gondolta, kritikájával inkább segít rajta, és nem számított a következmények súlyára?

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap. Nézzen be hozzánk minden nap: hírszolgáltatásunk ingyenesen hozzáférhető. Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk