(Az előző rész összefoglalója: a rejtélyes Nakamoto Szatosi megalkotta a jegybankoktól független digitális aranyat, a bitcoint, mely felhalmozásra, spekulációra és államellenes tevékenységre jó, ám pénzként nem működik, mert értéke nem stabil. Ehhez egy ún. stablecoin kell. Lásd: Bizalom, vagyon, varázslat, Magyar Narancs, 2021. február 4.)
Miért viszonylag stabil a krumpli, a színes tévé és a hajvágás ára euróban vagy forintban, miközben aranyban néhány hét alatt 5–10, bitcoinban pedig néhány nap alatt akár 20–30 százalékkal is változhat? És vajon ezt az árstabilitást el tudja-e érni egy kriptovaluta? Létezhet-e a stablecoin?
A stabil értékkel bíró pénznem működtetéséhez nem elég azt garantálni, hogy a (digitális) tallérok minden egységéről világos legyen, hogy kié, és azt, hogy ki, mikor és mennyit ver belőle – végül is ezt a bitcoin is tudja. Mi kell még a pénz stabilitásához?
A pénzteremtés hagyományos módszerei
Ezzel a központi bankok foglalkoznak. Ha csak annyi a cél, hogy a hazai valuta annyit érjen, mint a dollár vagy az euró, tehát az ország lemond az önálló monetáris politikáról, a saját kamatlábakról, és valutáját egy másik országéhoz köti, a feladat nem túl bonyolult. Csupán valakinek – példánk legyen a bermudai központi bank – hihetően meg kell ígérni, hogy mindenkinek egy az egyben átváltja az amerikai dollárt bermudaira és vissza. Ezt segíti, ha a bermudai dollárt úgy bocsátják ki, mint a zsetont a kaszinó: minden bermudai dollárhoz tartozik egy amerikai, amit a jegybank széfjében (vagy legalább a számláján) őriznek.
Már az sem világos, hogyan lehetne ugyanezt a kriptovaluták világában – ahol nincs központi bank – decentralizáltan megoldani: ki adna egy kriptodollárért egy valódit? És a valódi dollár tulajdonosának ki hinné el, hogy egyszer nem szökik meg vele? Még nehezebb a helyzet, ha azt a mechanizmust akarjuk lekoppintani és a digitális vadnyugaton bevezetni, amellyel most a valódi saját pénzzel bíró országok jegybankjai elérik, hogy az általuk kibocsátott valuta vásárlóértéke ne nagyon ingadozzon. A művelet legfontosabb része ma már nem az, hogy a jegybank – bölcs közgazdászai által meghatározott mennyiségű – papírpénzt nyomtat és fémpénzt ver, amit az állam elfogad, és még börtönbe is küldi azt, aki a pénznyomtatást a saját szakállára, a jegybankon kívül végezné. A valuta stabilitását a jegybank ma már másképp őrzi: a jegybanki alapkamat változtatgatásával.
A jegybank megengedi a kereskedelmi bankoknak, hogy ha szabott feltételekkel beteszik az általuk gyűjtött betétek egy részét a jegybankba, a többiből több hitelt helyezzenek ki, mint amennyi betétet más kuncsaftjaik rájuk bíztak. A jegybank pedig a bankoknak szabott feltételekkel, közte a hozzá betett pénzre fizetett kamatláb állítgatásával szabályozza azt, hogy mennyi pénzt adnak kölcsön a kereskedelmi bankok.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
