Állam és sokadalom

  • 1998. április 30.

Publicisztika

Sachsen-Anhalt tartományt, bár bizonyosan flórájának és faunájának is vannak jellegzetességei, elsősorban arról lehet felismerni, hogy a lakosságnak ott 24 százaléka munkanélküli, továbbá összesen kettő százaléka érzi úgy, hogy nekik ott Sachsen-Anhalt tartományban jó, minden harmadik sachsen-anhalti szerint se jó, se rossz, amolyan semmilyen se, míg az összes többiek szerint Sachsen-Anhaltba hálni jár a lélek.

Sachsen-Anhalt tartományt, bár bizonyosan flórájának és faunájának is vannak jellegzetességei, elsősorban arról lehet felismerni, hogy a lakosságnak ott 24 százaléka munkanélküli, továbbá összesen kettő százaléka érzi úgy, hogy nekik ott Sachsen-Anhalt tartományban jó, minden harmadik sachsen-anhalti szerint se jó, se rossz, amolyan semmilyen se, míg az összes többiek szerint Sachsen-Anhaltba hálni jár a lélek.

A németek, már persze azok közülük, akik nem maguk is neonáci szavazók, és azért egyelőre még ők a döntő többség, ilyeneket magyaráznak maguknak meg a méltán hisztis külvilágnak, amikor megpróbálják megérteni és megértetni, hogy a bánatba juttatott be a sokadalom egy tartományi parlamentbe 13 százalék neonácit, egy Deutsche Volksunion nevű, a Republikánus Párt mellett a másik legjelentősebb neonáci szervezet színeiben. Nos, hacsak nem ettől: az elégedetlenség közismerten neonácit burjánz, a recept tehát pofonegyszerű: ha nem akarunk neonácikat a spájzba, nosza gazdagodjunk meg. Ez, ugyebár, eddig még senkinek se sikerült, éppen ezért roppant tetszetős végkövetkeztetés. Nincs mit tenni, nácik vannak és lesznek, és kész.

Másfelől az is egyre egyértelműbb, hogy a neonácik az egykori NDK területén érik el a sikereiket, ahol egyrészt a legrosszabb a helyzet; másrészt, és mintha lassan ez is kezdene derengeni a helyzet német elemzőinek, Németországnak ebben a részében többé-kevésbé még mindig az állam a gazda. Egyes vélekedések szerint a nyugatnémet gazdasági csodát az ötvenes években éppen az robbantotta ki, hogy az állam kivonult, ahonnan csak lehetett, de a mai német állam nem hisz ezeknek a vélekedéseknek, és az egykori NDK felemelkedését felülről igyekszik levezényelni. A demokrácia ugyanúgy megvan Keleten, mint Nyugaton, de itt az állami intézményrendszer gazdasági szerepvállalása enyhén szólva számottevő. A RAF sem a levegőbe tüzelt, amikor az újraegyesítés után eltalálta Rohwedder Treuhandanstalt- (állami privatizációs ügynökség) elnököt; és azok se feltétlenül zsigeri náciságból szavaztak a DVU-ra, akik most ezt tették. A német liberális sajtó utánajárt a szász-anhalti neonáci szavazóknak, és rendre azt derítette ki, hogy szó sincs echte, fajelméletekbe és rendpárti terroreszményekbe belegárgyult eszelősökről. Rinyálnak ugyan a külföldiek miatt, de háborúról például hallani sem akarnak. Nem is igazi nácik ezek. Csak unják, hogy rosszul megy nekik, más élményük meg nincs, csak az, hogy állam van körülöttük, jó erős állam. És elégedetlenek vele, és szeretnének helyette, legalábbis jó sokan közülük, egy még erősebb államot. Szavaznak tehát, hagyományosan, a PDS-re, ami az utódpárt, meg arra, aki még felbukkan. Sörpártokra, adó alapon politikai mozgalommá spiritualizálódott vállalkozásokra vagy épp a neonácikra. A következő választáson, mire leszerepelt, bebizonyította, hogy munkahelyeket képtelen teremteni, és attól, hogy esetleg sikerül kiutasíttatni valami külföldieket valahonnan, még senkinek sem lesz jobb, a választók kirúgják a DVU-t a parlamentből.

Elvben így lenne ez Magyarországon is, ha valahogy valamiféle neonácik vagy posztkommunisták hipp-hopp a parlamentben találnák magukat -csak ez itt, legalábbis ebből a szempontból, majdnem mindegy, a baj az, hogy a három befutó párt mindegyike erős, szerepvállaló államot akar.

Aztán majd jöhetnek itt is a neonácik.

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.