Hol unokáik elborulnak

Megyünk az Agyrém térre, megyünk az Agyrém térre TÜN-TET-NI! Mentünk. Eleink a hetvenes évek elején, aztán magunk is. Lánchídi csata, elvették a személyiket, az Angelika presszónál állt a kutyás rendőrszázad, ment a hülye duma, hogy már a Dunán is jönnek monitorral (s ilyenkor jó néhányan kellemesen megborzongtak, mert számukra ennyi volt csupán az ünnep, látni s persze elégedetten konstatálni azt, hogy a rendőrség ellenük vonul fel; ezt is kár lenne feledni). Diószegi Olga meg Keszthelyi Zsolt, szegény; a mostani médiahajós (Enyedi) Nagy Mihály volt a jófej kiszes, aki bejött a tömegbe, oszt olyanokat mondott, hogy "na most, ha nem a Kádár lenne, akkor szerinted ki jönne, mert szerintem a Németh Károly, azt szerinted az jobb lenne, mert szerintem nem", ilyenek. Építő kritika, belül kell javítani, semper reformare, nem partvonalon kívülről ugatni. Hja, hogy volt olyan precsurkiánus idő, nem is olyan rég, ebben az országban, mikor még örömmel, mellékzöngék nélkül kitűzött az ember egy kokárdát cumbejspíl.

Kiirtódtak a műünnepek, a forradalmi ifjúsági napok, de évek óta minden igazi, kollektív élmény sugárzására méltó napon az elmebetegség üli torát, talpasok követelnek igaz magyar médiát október 23-án, savanyú szagú külvárosi szakmunkástanulókból meg a létező szocializmus hegyvidéki elitjének csemetéiből verbuválódott kopasz-rajok lépnek fel az idegenek távozásáért zergetollas kalapos budai úriasszonyokkal karöltve augusztus 20-án. Féregirtó tavaszi napsütéshez szokunk, és a francnak van már így kedve bármilyen kollektív élményre is, nem marad más érzés, mint hogy ezt is elvették tőlünk.

Az idén pedig extrával kecsegtetnek: a Blahán majd felolvassák az "országáruló és nemzetpusztító judeobolsevik csürhe" tagjait név szerint is. Ez még nem is lenne akkora hír - hiszen az ezt beharangozó nyilvános náci őrjöngéseken rendre több a rendőr, mint a hallgatóság -, de egy másik, rendőrségi mínuszos azzá teszi. Március 9-én éjjel a rendőrség rablókon ütött, az egyik elfutott, a másik meglőtt egy közeget, és elmenekült. A menekülő lakására kiszállt a szerv, az illető az éj során megjelent, majd mikor megérkezve rádöbbent, hogy körül van zárva, főbe lőtte magát, a helyszínen meghalt. Eddig a rendőrségi közlemény lapzártánk idején. Bennfentes források szerint azonban ennél több van ebben a sztoriban: az önfőbelövő R. J. Szabó Albert népnemzeti népjóléti világuralmista testőre volt. A rendőrök halaszthatatlan nyomozati cselekményként behatoltak lakására, ahol nagy mennyiségű horogkeresztes textíliát, komolyabb tűzerejű fegyverarzenált és mindenféle név- és címlistákat találtak; közöttük közéleti személyiségek adatait is. Úgyszólván minden adott egy jó kis vérbő, magyaros politikai terrorizmushoz.

Szebb jövőt!