Publicisztika

A "mindenkit megillető, ingyenes, magas színvonalú egészségügyi ellátás" illúziója megdőlt. Ha valaki jó eséllyel akar meggyógyulni, akkor kétszer vagy többször kell fizetnie. Először a társadalombiztosításnak, utána az orvosnak vagy az orvosoknak. A hálapénz intézménye persze nem az orvosok eredendő gazságának következménye, hanem épp ennek az álságos rendszernek a szüleménye.

Ha valakinek kétségei lettek volna, a hétfői parlamenti nyitány végképp meggyőzhette arról, hogy a következő élménydús hét-nyolc hónap a két kiváló státusférfi személyes küzdelmét hozza a kampánytémák, a közbeszéd hangsúlyai pedig aszerint rendeződnek majd, hogy ki tud a másiknak egy jókora gyomrost berámolni.

Ha summázzuk mindazt, ami négy év alatt, a 2001. szeptember 11-i merényletek után történt, azzal kell megelégednünk, hogy mindenki maradt ott, ahol addig is volt.

Nagyon egyszerűen úgy is fogalmazhatnék, hogy ezekben a súlyos, megszorító időkben lehullanak az álarcok, sokan vallanak színt, kilóg a lóláb.

Két hete robbantották ki az ún. kémsztorit, ami anélkül bírta uralni napokig a címlapokat, hogy bárki is lényegi információt közölt volna róla - legalábbis ami magát a "kémkedést" érintené.

Ez a harc lesz a végső - legalábbis az idén, nyakunkon az ősz, a hosszú távú meteorológiai előrejelzések korai telet jósolnak, akkor meg már a hó úgyis eltakar mindent, jegeli mintegy a kérdést. Legfeljebb márciusban újra kezdjük.

Kampányol az MSZP, ahogy csak ő tud.

Mert magán a kapitalizmuson és annak törvényszerűségein változtatni az elnök persze még annyira sem tud, mint a Trianon által adott helyzeten.

Csak kis túlzás lesz, ha azt mondjuk, hogy egy ország nézte döbbenten, amikor a múlt pénteken, Zágrábban a K4 férfi 1000 méter előfutamában az olimpiai bajnok magyar egység (Kammerer Zoltán, Storcz Botond, Vereckei Ákos, Horváth Gábor) az indonéz vagy a tunéziai négyes mögött, tökutolsóként ért célba.

A 2005. őszi parlamenti ülésszak kezdete, a költségvetés beterjesztése, valamint nyolc-kilenc hónappal az országgyűlési választások előtt a magyar politika két középponti problémája a következő...

Most hirtelen semmiféle válasz nem jut az eszünkbe arra a kérdésre: ki a hajó kapitánya. Mármint az Operaházban.

I. István (II. Béla, V. László, XIII. Elemér, VI. Lenin, VIII. Kerület stb.) királyról alkalmi, politikai célú beszédeket előállítani egyszerre embert próbáló és lélekemelő feladat, úgy szakmai-művészi szempontból, mint a célhatékonyság követelményeit figyelembe véve.

Ez a modern demokráciák természetes velejárója: a negatív kampány is lehet megalapozott, tartalmilag igaz, tehát erkölcsileg kifogásolhatatlan.

Az idén annyit foglalkozott a magyar sajtó az adórendszer kérdéseivel, mint korábban két év alatt.