Kalózok

  • A szerk.
  • 2005.09.01 00:00

Publicisztika

Csak kis túlzás lesz, ha azt mondjuk, hogy egy ország nézte döbbenten, amikor a múlt pénteken, Zágrábban a K4 férfi 1000 méter előfutamában az olimpiai bajnok magyar egység (Kammerer Zoltán, Storcz Botond, Vereckei Ákos, Horváth Gábor) az indonéz vagy a tunéziai négyes mögött, tökutolsóként ért célba.

Csak kis túlzás lesz, ha azt mondjuk, hogy egy ország nézte döbbenten, amikor a múlt pénteken, Zágrábban a K4 férfi 1000 méter előfutamában az olimpiai bajnok magyar egység (Kammerer Zoltán, Storcz Botond, Vereckei Ákos, Horváth Gábor) az indonéz vagy a tunéziai négyes mögött, tökutolsóként ért célba. A végét talán már nem is mutatta a kamera, az utolsó képünk valószínűleg ez róluk: a távolban, a mezőny mögött szinte nem is eveznek, csak halkan halad hajójuk, fekete, mély vízen, fehér sziklák alatt.

A döbbenet aztán keserűségbe és felháborodásba csapott, és ez egyfelől igazságtalanság az egész válogatottal szemben, amikor róluk van beszélve, akkor nincs mondjuk a Kovács, Janics vagy a Kökény, Kucsera párosról, az egy-másfél hajóról, amivel az előbbi verte a mezőnyt három ízben, s a másképp, de ugyancsak felfoghatatlan kettőszázad másodpercről, amivel az utóbbi nyerte futását; hogy számolatlan egyéb hősünkről ne is szóljunk. Másfelől meg: amit láttunk, az szabotázs volt. Véletlenül nem lehet nem evezni. A négy férfi így döntött. Pedig ennek az országnak a nevében indultak a világbajnokságon; és sportoló direkt nem veszít, vagy csak nagy ritkán, sportszerűségből, ha valami magasabb erkölcsi megfontolás indokolja. Ez a verseny tehát kettő darab - hogy is mondjuk finoman? - megcsalás volt. Azoké az embereké, akik szorítottak értük, azonosultak velük, örülni akartak az ő sikerüknek, miközben minden előre el volt döntve; és a sport, a tiszta vetélkedés s a tiszta hierarchiák eszméjének az elárulása is. Veszíteni persze lehet, pláne a megnyert olimpia utáni évben: de így nem. Talán ezt nem értették meg - hogy nincs az a hatodik hely, ami ne lett volna menthetőbb e performansznál.

De álljunk meg egy pillanatra, mielőtt kivetnénk őket szívünkből, és tekintetünket e négy férfiról fordítsuk más irányba. Magunk felé, konkrétan. Ha ugyanis az a kilenc olimpiai arany, aki abban a zágrábi hajóban ült, mi vagyunk, ha mi vagyunk a Kammerer, Storcz páros sydneyi, meg a négyes sydneyi és athéni győzelme, ha mi vagyunk a Dunán töltött megszámlálhatatlan óra, hónap s év, a veríték meg a fizikai fájdalom, akkor most már nincs választásunk. Nincs mit számon kérnünk e férfiaktól; a saját életükért, a sikerekért éppúgy, mint a kudarcokért felelősséggel maguknak tartoznak. A velünk kötött szerződésüket már teljesítették, az azonosulás pedig a mi döntésünk volt. Ahhoz meg, hogy bírái legyünk személyes rokon- és ellenszenveiknek, egymáshoz fűződő bonyolult viszonyuknak, egyéni ambícióik diktálta vetélkedésüknek és együttműködésüknek (s nem kérdés, hogy a siker vagy a kudarc épp e viszonyokon múlik), nem jövünk sehogy. Hisz egyikünk sem járt soha olyan fent, mint ők.

És különben is: nincs az a kisszerűség, hiúság, ostoba elhatározás, ami a kilenc aranyat le bírná dönteni. Úgy maradnak meg nekünk, ahogy utoljára mutatta őket a kép. Négy nagyszerű, esendő férfi, távol a mezőnytől.

Neked ajánljuk

Elveszve az éjszakában

  • Bacsadi Zsófia

Igen szerencsétlenül végződik egy kis színházi társulat éjszakája, amikor a takarítónő hamarabb hazamegy, és magával viszi az öltöző kulcsát.

Tuti Tati

Hatalmas a tülekedés Wes Anderson új filmjében, a korábbiaknál is nagyobb, pedig már A Grand Budapest Hotelben is annyi volt a sztár, a szín, a szimmetria – ó, az a híres andersoni szimmetria és keretezés! –, hogy alig látszott ki a sztori.

Elég ez?

  • Puskás Panni

A Kabarét az 1976-os magyar bemutatója (Ódry Színpad) óta közel negyvenszer mutatták be a hazai színházak. És vannak rendezők, ilyen az ősbemutatót jegyző Szinetár Miklós, de Alföldi Róbert és Bozsik Yvette is, akiket az anyag nem hagy nyugodni, és többször is színpadra állítják.

Újrarendezés

  • Erdei Krisztina

Az idei Fotóhónapról néhány hete még alig volt elérhető információ. A kivételt épp a ki­emelt eseményről, a kanadai Margaret Watkins kiállításáról szóló hír jelentette.

Hamis minden ízében

  • A szerk.

Október 23-án elfogtunk egy marslakót, körbeálltuk, és megkérdeztük tőle, mi jó honfiak: no, szemüveges barátunk (kicsinyded, szemüveges ürge volt, mondhatni nyüzüge), mit ünneplünk mi itt ma ilyen nagy sokadalomban?

0:1

  • A szerk.

Múlt pénteken a Kúria elkaszálta a kormány legújabb propagandamutatványának, a „gyermekvédelmi népszavazásnak” az egyik kérdését, azt, amelyik arról kérdezte volna az ország polgárait, támogatják-e, hogy „kiskorú gyermekek számára is elérhetőek legyenek nem­átalakító kezelések”.

Sokan, mégis kevesen

  • Lannert Judit

A két pedagógus-szakszervezet négy pontban foglalta össze a napokban legfőbb követeléseit, ezek közt szerepel a pedagógusok bérének emelése és a munkaterheinek csökkentése is.

Postatiszta nemzeti vagyon

Pár hete derült ki, hogy az állam 42 milliárd forintért vette át a Bélyegmúzeumot a Magyar Postától. Arról nem esett szó, hogy miért ennyiért és miért most, de arról sem, hogy a valóságban mi is az a Bélyegmúzeum, és milyen értéket képvisel.

„Az államnak van életvédelmi kötelezettsége”

  • Bányai György
Vajon bíróság elé citálható-e az állam akkor, ha nem tesz semmit a járvány megfékezése érdekében? Vagy ha épp túlzott agilisságával, lezárásaival és tiltásaival okoz elkerülhető károkat? És ki lehet a felperes? Maga az állampolgár? Vagy egy másik állam?

Lépegetve, lopakodva

  • Molnár Róbert

Szlovákia csendben elviselte, hogy hosszú éveken át támogatások érkezzenek Magyarországról az országba különféle csatornákon, ám a magyar állam nagyszabású termőföldvásárlási terveit már nem hagyták szó nélkül.

„Véletlenül rátalálnak”

Operatőrből lett filmrendező, de amikor elhagyta Ceaușescu Romániáját, mindent újra kellett kezdenie. Ausztráliába települve oktatóként folytatta, most pedig új filmmel jelentkezett: az Éjjeli őrjáratot a héten mutatják be a mozik.