Ha valakinek kétségei lettek volna, a hétfői parlamenti nyitány végképp meggyőzhette arról, hogy a következő élménydús hét-nyolc hónap a két kiváló státusférfi személyes küzdelmét hozza - a kampánytémák, a közbeszéd hangsúlyai pedig aszerint rendeződnek majd, hogy ki tud a másiknak egy jókora gyomrost berámolni. Hétfőn Gyurcsány volt soron: kihasználva, hogy Orbán (vélhetőleg csak azért, mivel, a sportlapot idézve, keresztszalag-húzódása "négy-öt hét kényszerpihenőre ítéli Orbánt, a sportolót") kénytelen magát egy kicsit a parlamenti munkának szentelni, alaposan elküldte melegebb égtájakra jelentős elődjét.
Az már a Fidesz sajátos érvelési technikáját jellemzi, hogy Orbán helyett - szokás szerint - a láncról lecsatolt alvezérek válaszoltak. Gyurcsány Révai, mondja Áder (és nem mondják neki vissza: akkor te meg Imrédy vagy - á, nem, bocsánat, ő legalább értett a gazdasághoz), Gyurcsány kampányol, ahelyett hogy etc., etc., mondja ugyanő (mivel kampányolni, ugye, csak az ellenzéknek szabad). Gyurcsány bunkó - tromfol Pokorni, Gyurcsány egy magatehetetlen (súlyosan sérült - lásd még fent) embert rugdosott a földön, aki erre nem is válaszolhatott. Vagy nem jutott eszébe kikérni a neki járó két percet, ahogy korábban az sem jutott eszébe, hogy legalább valami parlamenti sarzsit szerezzen magának (legalább praktikus okokból nem kellene ennyire lenéznie a magyar Országgyűlést, ha egyszer, patetikusan fogalmazva, őt is a nép választja). No de a beszéd tartalma (noch dazu: igazságértéke) szempontjából feltűnő, sőt árulkodó Orbán hallgatása és alvezérei mellébeszé-lése. Jóllehet, maga Gyurcsány is túloz, amikor a gazdaság állapotát a dualizmus aranykorához hasonlítja - mondjuk Mikszáth vagy a szociológus Leopold Lajos olvastán ez nem is annyira hízelgő összehasonlítás, habár hídavatás speciel mostanában is van. Abban tökéletesen igaza van, hogy Orbán és valamennyi ágense notóriusan hülyeségeket beszél a gazdaság állapotáról, ráadásul teszi ezt a tények teljes mellőzésével; és aki annyifélét mond ugyanazon dologról, amennyifelé néz, az ne csodálkozzon, ha szélkakasnak nevezik. A populista jelző pedig masszívan kijár annak, aki mindenkinek azt mondja, amit éppen hallani akar, mondanivalójában pedig, mint egy Chávez, egy Perón, virtuóz módon keveri a giccses hazafiasságot a szociális és a gazdasági demagógiával. S nyilván már mindenkinek a könyökén jön ki, ha azt mondjuk: homlokegyenest az ellenkezőjét állítja annak, amit privatizációról, kettős állampolgárságról még négy éve mondott. (Az meg már Gyurcsányt minősíti, ahogy némely esetekben - példa: az üzemanyagáfa csökkentése - maga is a népszerűségre kacsintgatva változtatja meg villámgyorsan az álláspontját.)
Orbán stratégiai célja, hogy leértékelje a gazdaság mostani meglehetős teljesítményét, zavart, elkeseredettséget és pesszimizmust szítson választóiban - akik, mint tudjuk, erre amúgy is hajlamosak, s jórészt vakon bíznak vezérükben. S most sajnos megint Marxot kell parafrazálnunk: nem csupán az igazság, de a hazugság is anyagi erővé válhat, ha a tömegekbe hatol.
