A minap a birtokomba került egy általam írt Fidesz-kampánystratégia, amely a szocialista párt lejáratására tartalmaz szisztematikus teendőket. A brosúra szerint a fő cél, hogy ne az MSZP nyerje a 2006-os választásokat. (Eredeti gondolat, nemde?) Ennek érdekében kritizálni, támadni kell őket. (Micsoda kreativitás!) Mégpedig a következőkkel: Gyurcsány Ferenc gazdag, nagyon gazdag - ez gyanús. A szocialista párt tele van egykori MSZMP-sekkel - ez beszédes. A kormány elárulta a nemzetet, és csőd-be viszi az országot - ez nyilvánvaló. Ráadásul minden lehetséges eszközzel megpróbálja besározni a Fideszt és Orbánt - ez galádság. Minthogy a közelmúlt Fidesz-akciói (a Gyurcsány ügyeit fürkésző vizsgálóbizottság, Orbán tusnádfürdői hisztije a nemzetére rontó baloldalról és egy sehol nincs, "antikrisztusok egymás közt" hangvételű Braun-tanulmány "megszellőztetése") ördögi egyezést mutatnak a furmányos tervben foglaltakkal, az irat kétségkívül Orbánék stratégiájának hiteles forrása, mely a nemzet miniszterelnökét kritizálni próbálók átgondolt, összehangolt lejáratását célozza.
A jóízű kacaj csitultával érdemes komolyan is elmélázni a Fidesz kampányának lassacskán középpontivá érő eleméről: a gyanúkampány gyanújáról. A Fidesz kampányfőnöke, Rogán Antal imigyen sommázta az új kódot: "Minden eddiginél aljasabb, szégyenteljesebb gyűlöletkampányba kezdett a szocialista párt." Kétségtelen, az MSZP tudatos negatív kampányt folytat Orbán Viktor lejáratására, leginkább vagyonosodása, vélelmezett antidemokrata mivolta és antiszemitizmusa miatt támadják. Szocialista elkötezettségű napilap szalagcíme latolja, vajon Orbán kebelét feszíti-e zsigeri gyűlölet a zsidósággal szemben. Ez kétségtelenül fordulatnak tekinthető a magyar politikai közbeszédben, de minthogy nem minden előzmény nélküli, meglepőnek éppen nem mondható.
Az MSZP tehát "tudatos negatív kampányt folytat". Ez első hallásra elég rémisztően hangzik. De gondoljunk csak bele: lehet-e nem tu-datos egy kampány? A negatív kampány mint olyan miért is megvetendő? És mi az, hogy "folytat"?
Nézzük ezeket sorban! "Tudatos." Nem szép dolog a politikai ellenfél szemére vetni, hogy háromévnyi totojázás után elkezd gondolkodni arról, miként tarthatná meg hatalmát - még ha ez a fordulat kényelmetlenül érinti is az állandó töketlenkedés mellett elkényelmesedett Fideszt. "Negatív kampány." E fordulat kétségtelenül szitokszóvá vált idehaza, valami tisztességtelent, valami velejéig romlottat konnotál. Holott a valódi határvonal nem a pozitív, jövőorientált víziók és az ellenfél hiteltelenségére, alkalmatlanságára emlékeztető negatív tartalmú szólamok között van, hanem az igazmondás és a hazugság között. Miként egy politikai alakulatnak kötelessége közölni választóival, hogy milyen jövőt szán országának, úgy azt sem úszhatja meg, hogy világossá tegye: miben különbözik ellenfelétől, illetve mit nem szeret benne. Ez a modern demokráciák természetes velejárója: a negatív kampány is lehet megalapozott, tartalmilag igaz, tehát erkölcsileg kifogásolhatatlan. Anélkül, hogy mélyebben elmerülnék a kortárs metafizika rejtelmeiben, le kell szögeznem, hogy a politika világában jövőbeni eseményekről nem tehető a kimondás pillanatában igaznak tekinthető állítás. (Valóban léteznek esetünkre nézve most irreleváns kivételek, felesleges ezért olvasói leveleket írni.) A Fidesz 2002-es, két forduló közti röpcédulázásával sem az volt a baj tehát, hogy a szocialistákra nem vetett jó fényt mindaz, amit ott leírtak, hanem hogy a baloldal esetleges kormányra kerülése utáni tettekről "tudósítottak" - tehát eleve kizárt, hogy igazat állítottak volna. (A jóslás nem politikai kategória.) Ehhez képest a szocialisták kurrens állításai Orbánról és a Fideszről, minthogy múltbéli eseményekre vonatkoznak, legalább racionálisan értékelhetőek. Ez a minimum és sajnos a maximum is egyben; mert a miénkhez hasonló diszkurzív demokráciában képtelenség mindenki számára megnyugtatóan igazolni valakinek a hazaáruló, antidemokrata vagy antiszemita mivoltát - ilyesmikről a legritkább esetben van az embernek papírja. (A pénzügyi machinációk esetében némiképp más a helyzet.) Ezért lehet, hogy míg Orbán, a vádaknak mintegy elébe menve, néhány hete sajtótájékoztatót tartott vagyoni helyzetéről és sikertelen ügynöki beszervezéséről, filoszemitizmusát - mily meglepő - nem tudta dokumentumokkal igazolni. Hasonlóképpen Gyurcsánynak sincs igazolása hazaszeretetéről.
Ezen a ponton a bizonyítás igényéről le kell mondanunk, felértékelődik viszont az érvelés szerepe. Utóbbi, ha esetenként szimpla gyalázkodásnak hat is, valójában csak a szabad véleménynyilvánítás velejárója, s mint ilyen, politikai berendezkedésünk alapja. Mindenki azt gondol, amit akar; aki pedig nemzetvesztőzik, az nem lehet olyan finom lelkű, hogy felkaphassa a vizet egy kis zsidógyűlölőzésre - és ez igaz fordítva is. Gyurcsány kétségtelenül rárontott nemzetére a kettős állampolgárságról szóló népszavazás ügyében, legalábbis azok szemében, akiknek úgymond jó érveik vannak amellett, hogy miért tekinthető olyanként, mint aki rárontott nemzetére. Ugyanezen logika mentén Orbán minden kétséget kizáróan antiszemita mindazok számára, akik szerint esetenként úgy viselkedik, ahogyan egy antiszemitától várnák. Nincs mit bizonyítani a szó klasszikus értelmében, mindenki úgy értékeli a két politikust, ahogyan akarja. Mindez nem egyszerű szócséplés; ez az értékplurális demokráciák alapvető törvényszerűsége. Minderre szép példát kaphattunk Navracsics Tibortól, Orbán kabinetfőnö-kétől két hete a Nap-keltében. ' ugyanis ott visszautasította Gyurcsány lenemzetvesztőzésének és Orbán leantiszemitázásának párhuzamba állítását, mondván, a kettő nem említhető egy lapon, mert míg Orbánról közismert, hogy nem antiszemita, addig Gyurcsány december 5-én igenis rárontott nemzetére. Mindenki fantáziájára bízom, hogy megalkossa ugyanennek a ballib verzióját. Azért segíthetek: Újhelyi István MSZP-alelnök szerint Orbán antiszemitizmusa abból látszik, hogy amikor Friderikusz megkérdezte tőle műsorában, hogy az-e, öt másodpercet gondolkodott, mielőtt válaszolt volna. (Nemmel felelt egyébiránt.)
A fentieket figyelembe véve úgy tűnik; antiszemitának az tartható, akit antiszemitának tartanak. Ez ilyen egyszerű, már-már tautologikus. Nem az a kérdés tehát, hogy Orbán tényleg antiszemita-e, mélyen, legbelül (vannak például megélhetési antiszemiták is), vagy hogy hiteles-e az az állambiztonsági irat, amely szerint majd húsz éve zsidózott egy nagyot. Hanem hogy milyen érveik vannak azoknak, akik Orbánt antiszemitának látszó politikusként appercipiálják. Ezeket az érveket unalomig ismerjük. Orbán kedvenc hetilapja - melyet rajongóinak fogyasztásra ajánl - előszeretettel relativizálja a holokausztot, a Fidesz egykori elnöke, Pokorni Zoltán pedig ugyanezen lap buliján ünnepeltette magát. Évekkel ezelőtt Kövér László valahogy úgy fogalmazott, hogy a zsidókérdést jó lenne végre alaposan átbeszélni. Továbbá a Fidesz egy nyíltan antiszemita párt külső támogatásával kormányzott ciklusa végnapjain, Orbán pedig előbb a magyarság életteréről (Lebensraum) hadovált egy rádióinterjúban, majd nemrégiben kizárólag zsidó származású kommunisták jutottak eszébe a régmúltból (Rákosi, Kun Béla - pedig Kádár említése is elég kézenfekvőnek tűnt volna a saját nemzetükre rontók között), és még valami genetikai determinációról is elmélkedett ugyanott. Szerintük csupa-csupa belemagyarázás, sokak szerint viszont kódolt beszéd. Mindenki maga fog dönteni - figyelembe véve persze Orbán egyéb tetteit is, amikre a szocialisták várhatóan emlékeztetni is fogják majd a szavazókat. Ízig-vérig demokrata-e az, akinek pártja, miután ő megbukott miniszterelnökként, megkérdőjelezi az eredményt? (Szavazat-újraszámlálás.) Vagy aki korlátozta a legfőbb népképviseleti szerv működését? (Háromhetenkénti ülésezés, vizsgálóbizottságok felállításának megakadályozása.) El kell-e fogadnunk ügyeletes erkölcscsőszként olyasvalakit, aki jogerősen elítélt és/vagy az Interpol által körözött figurákkal vette körül magát? (Várhegyi Attila, Varga Csaba.) Hiteles lehet-e egy világkép, amely minimum harmadik a sorban? (Radikális liberalizmus, keresztény konzervativizmus, protekcionista samanizmus.) A Fidesznek egy szava sem lehet e vádakra, hisz ugyanebben a hangütésben vagdalkoznak hosszú évek óta. Például: szolidaritásról beszélnek azok, akik a spontán privatizáció idején széthordták az országot? Miféle demokrata az, aki kommunista eszmék bűvöletében szocializálódott, és úgy lett miniszterelnök, hogy a nép közül senki nem szavazott rá? Hazaszeretet - a határon túliak kizárásával? És így tovább és így tovább.
Nem a magyar politizálás tónusa vált példátlanul durvává, ahogyan Rogán szavaiból gondolhatnánk, csupán annyi történt, hogy a baloldal is kezdi levetkőzni lelkiismeret-furdalását, morális kisebbrendűségi érzését, és nyíltan ellenfele arcába vágja, mit is gondol róla, ha egyszer az már évek óta ugyanezt teszi. Tehát az MSZP éppen hogy nem "folytatja" negatív kampányát, hanem elkezdi. Nem haverokkal írattatott könyvekkel, nem baráti lapokban megjelentetett leleplezéssorozatokkal, nem lojális publicisták mögé bújva, mint eddig, hanem nyíltan vállalva, mit is gondol ellenlábasáról. Hogy eddig az a látszat keletkezhetett, mintha a két pólus között csupán szakpolitikai nézetkülönbségek volnának - ez leginkább az MSZP apparátusi nyelvezetben tálalt mellébeszélésének a bűne. Eddig csak a lényeget hallgatták el; hogy mit is gondolnak a jobboldal zagyva, avítt világképéről, s benne az egyén helyéről a társadalomban. Nem a Fidesszel és Orbánnal szembeni éles kritikák megjelenése újszerű mindebben, hanem az, hogy az MSZP - valódi politikai párt módjára - hajlamosnak látszik arra, hogy legnagyobb riválisával szembeni alapvető fenntartásait felvegye kommunikációs repertoárjába. Hogy mindezt félelemkeltésre is alkalmas, bumfordi módon teszi? Ez tény, de minthogy ez a félelem, szocikampány ide vagy oda, sokakban ott él - ezt kell tennie. Ráadásul adott egy felettébb fifikás ellenfél, aki egyszerre szól a családfői tekintélyre éhező apakomplexu-sos szavazókhoz, a gondoskodó államot áhító anyafüggő tömegekhez, valamint azon infantilis néprétegekhez is, akik szerint minden mese igaz, és jó tündérek igenis léteznek. Ide átütő, elementáris üzenetek kellenek - amelyek, mint fentebb részletesen elemeztem, nem feltétlenül valótlanok.
Minden jel arra utal tehát, hogy egyszerű üzenetekkel operáló, harsány szocialista kampányra számíthatunk, amely legalább akkora arányban beszél majd a szebb jövőről, mint a démoni alternatíváról. Gyakorlatilag annyi történt, hogy az MSZP ezt is eltanulta a Fidesztől. Még-sem mondhatjuk, hogy ezáltal az erőviszonyok egyenlőbbé váltak volna. Egyrészt nem tudni, hogy az új módszerekkel éppen csak barátkozó baloldali törzsbázis, és ami még fontosabb, a szocialistákat elsősorban visszafogottságuk miatt kedvelő bizonytalanok miként reagálnak a szikár minősítésekre. Az európai parlamenti kampány hazugsággyáros tézise például látványosan visszafelé sült el, igaz, nem utolsósorban egy tétlen és tehetetlen miniszterelnök imázsának köszönhetően. Biztató lehet viszont a szocialisták számára, hogy a Fidesz az utóbbi időkben stabilan belelavírozta magát egy ártalmatlan, a hangos szótól irtózó párt szerepébe, ezért egy - az előző kampány második szakaszából ismert - nagyszabású pocskondiázáshoz változtatniuk kellene jól felépített stratégiájukon. Amelynek lényege, hogy ugyanazzal a módszerrel győzik le Gyurcsányt, amivel Medgyessy annak idején Orbánt; az izgága Duracell-nyuszi Gyurcsánnyal szemben felmutatnak egy konfliktuskerülő, tisztes, őszes halántékot.
Meggyőződésem azonban, hogy 2002 igazi tanulsága nem ez, hanem az a döbbenetes mértékű szavazatnövelés, amit a két forduló között a Fidesz véghezvitt - azokkal az eszközökkel, amelyekkel most láthatóan az MSZP is próbálkozik. Ha bejön a szocialisták logikája, akkor bebizonyosodik; amikor Orbán 2002-ben minden mindegy alapon eleresztette a gyeplőt a két forduló között, oly mértékben tágította ki a legitim kampánytechnikák körét, hogy azzal a 2006-os eredményt is előre eldöntötte.
