Publicisztika

A választások végeredményét rendszerint nem a sikeres kapura lövések határozzák meg, hanem a kevesebb elkövetett hiba. Az utóbbi időben a lengyel kormánypárt, a Jog és Igazságosság (PiS) sokszor elvétette a lépést, és mégis magas maradt a támogatottsága.

Csak címkeként, üres burokként használja a kereszténydemokrácia fogalmát.

Úgy tűnik, a nehezen megszerzett szabadság 25 éve után a lengyel politikai és szellemi elit úgy döntött, veszni hagyja a lengyelországi demokratikus rendszer fenntartásának utolsó esélyét. Ha a lengyelek nem ocsúdnak fel, s az október 13-ára kiírt általános parlamenti választáson a megúszásra játszanak, az autoriter rendszer – úgy, ahogy Magyarországon – nemzedékekre gyökeret fog verni.

A politikusnak pedig duplán nem.

Az első Orbán-kormány 1998-ban megörökölte az addigra már csődtömeggé vált Postabankot annak 150 milliárd forintos tőkehiányával, amelyet közpénzből kellett kipótolni, hogy a betétesek ne veszítsék el megtakarításukat. A mostani, negyedik kormányzati ciklusában viszont Orbán Viktor maga kreál újabb, az eredetinél sokszorta nagyobb pénzeket megmozgató, és így jóval nagyobb kockázat felhalmozására alkalmas „Postabankot”, ami Damoklesz kardjaként szintén az adófizetők feje fö­lött lebeg.

Ott, ahol a hatalmi gőg szinte elkerülhetetlen.

Bevallom, tanácstalanul állok az események előtt.

Ide próféta kell; egy erős, éles, tiszta hang.

Orbán nagyon szeret biztosra menni.

Tíz évük volt a szocialistáknak arra, hogy leszámoljanak Hunvald György örökségével. Nem tették.

Harminc éve, 1989. szeptember 10-én Horn Gyula akkori külügyminiszter a Magyar Televízióban bejelentette, hogy a Magyarországon tartózkodó több tíz­ezer NDK-állampolgár szabadon távozhat Ausztriába.

S a forrásaikból kiforgatott, hatásköreikben megcsonkított önkormányzatokba választanak képviselőket.

Önvédelemből talán már maguk is elhiszik, hogy valami magasztosabb célért lopnak, csalnak, hazudnak.

Mi az Orbán-rendszer legnagyobb bűne?