Ennél kevés demoralizálóbb jelenséget lehet elképzelni egy demokráciában.
Az elnök cipellői
Vasárnap, október 13-án parlamenti választást tartanak Lengyelországban. A szeptemberi mérések szerint a Jog és Igazságosság (PiS) 47 százalékkal vezeti a mezőnyt, a Polgári Koalíció 27 százalékkal számíthat a legnagyobb ellenzéki párt szerepére, ugyancsak bekerül a törvényhozásba a Baloldal (13 százalék), míg az 5 százalékos küszöb környékén billeg a Parasztpárt és a Kukiz’15 párt Lengyel Koalíciója, valamint a szélsőjobboldali Szabadság és Függetlenség Konföderáció.
A PiS várható eredményében tulajdonképpen nem lenne semmi furcsa, ha az utóbbi időben nem került volna napvilágra számos olyan botrányos ügy, melyek főszereplői az állam legfontosabb hivatalnokai voltak. Mateusz Morawiecki kormányfő gyanúsan olcsón vásárolt telkeket az egyháztól; Jarosław Kaczyński pártelnök furcsa közvetítői szerepet vitt egy varsói felhőkarcoló tervezett építésében, Marek Kuchcińskit, a szejm elnökét nem csak nyilvánosházak látogatásával vádolta meg egy volt titkosügynök, de bebizonyosodott róla, hogy gyakran, ám jogtalanul és a dokumentációt meghamisítva repkedett az egyik kormánygépen (ő augusztus elején le is mondott); az egyes bírák ellen szervezett lejárató hecckampányt az igazságügyi minisztériumból irányították; Marian Banaśt, a számvevőszék elnökét pedig gyanús kapcsolatok fűzik a krakkói félvilághoz. Ezeket az eseteket számos dokumentum támasztja alá – hang- és képfelvételek, közjegyzői okiratok, s egyéb, nem cáfolt bizonyítékok –, s tekintettel a szereplő személyek pozíciójára és a vádak súlyosságára, azt várhattuk volna, hogy a kormánypárt népszerűségének jelentős esését okozzák majd. Ám nem így történt.
| ||
A PiS nem veszített a támogatottságából, és jelentős előnnyel fordult a célegyenesbe. Kaczyński számára elegendő volt, hogy kitaposott cipőben jár-kel, s a megvesztegetési ajánlatok a szájából máris kemény tárgyalási pozíciónak hatottak – végső soron „szerény, egyszerű ember” ő.
A PiS idei választási ajánlata a „jóléti állam lengyel változata”; „az állam megjavításának folyamatát” pedig tulajdonképpen remekül foglalja össze az első (ó)lengyelül leírt mondat, amelyet valamikor a 13. század végén vetettek papírra: „Day, ut ia pobrusa, a ti poziwai”. Hagyd, majd én megőrlöm, te csak pihenjél. A gond nem is magával a felszólítással van, hanem azzal, hogy ki mondja ezt kinek.
Megcsinálom helyetted
A PiS jól illeszkedik a jobboldali populizmus európai hullámához – ám ez a populizmus korántsem dilettáns, antiszemita és posztideologikus, mint a Kukiz’15 párté, vagy az olasz Öt Csillagé – e szervezetek hamar el is veszítették a közönség érdeklődését. Az új populizmus a legcsábítóbb és legveszélyesebb ajánlattal él: majd én megcsinálom érted és helyetted. Az állam és a polgár közötti viszonyban ez a szubszidiaritás elvének nyílt tagadása, mely elv történetesen az egyesült Európa projektjének fundamentuma is.
Nem pusztán a szociális juttatások politikájáról beszélek – ami egyébként a PiS programja szerint a „kormány hitelességének az alapja” –, hanem a gyanakvás, a paternalizmus és az ellenségkeresés kultúrájának kialakításáról. A beavatkozásról a civil szektor működésébe és a „mindenféle procedúra nélküli” cselekvésről, amit Kaczyński 2017. július 18-án helyezett kilátásba a szejmben, midőn akadálytalanul felhágott a pulpitusra, s hosszú filippikájában az ellenzéket az ikertestvére, Lech meggyilkolásával vádolta meg.
| ||
A PiS állama egyszerre akar kormánykerék, hajóskapitány és hajó lenni az állampolgárok számára, s legszívesebben ő lenne a tenger is. Kész mindenben kiváltani az állampolgárt, mindenben a helyére lépni – és épp ez a baj.
A szubszidiaritás elve – amely a Lengyel Köztársaság alkotmányában és az unió alapszerződésében is szerepel – azt jelenti, hogy minden döntést az állampolgárhoz a lehető legközelebb, a lehető legalacsonyabb szinten kell meghozni és végrehajtani. A kormányzat magasabb fórumainak csak azokkal a feladatokkal szabad foglalkozniuk, amelyek sikeres kivitelezése alacsonyabb szinteken nem lehetséges. Azaz a szubszidiaritás a közjó elérése érdekében az egyén alanyiságát, cselekvőképességét és függetlenségét támogatja.
Ennek az elvnek a megfordítása, az „én majd megcsinálom helyetted” azért vonzó, mert nem kíván cselekvő elköteleződést az egyéntől, és felmenti minden felelősség alól. A szabadság és a jólét egyetlen letéteményesévé az állam válik. Az állam jobban tudja. Az állam megőrli, te csak ülj le, és pihenj, állampolgár. Foglalkozz a saját életeddel, az otthonoddal, családoddal, munkáddal – ennyi a terhed, és nem több. Hosszabb távon ez az emberi együttműködés alapjának pusztulásához vezet, az önkormányzatiság leépüléséhez, ahhoz, hogy elveszítjük a közös célok megvalósításának és a saját jogaink érvényesítésének a képességét is. Ez pedig aláássa a demokratikus társadalom alapjait. A polgárok kiváltása – még ha jó szándéktól vezérelve teszik is – megfosztja őket attól a lehetőségtől, hogy formálják az őket körülvevő világot.
A kormány szinte szünet nélkül azon iparkodik, hogy az állampolgárt e módon megszabadítsa a döntések és a felelősség súlya alól. Ilyen volt, amikor fölülről belenyúlt a gdański II. világháborús múzeum éveken át folyó tudományos és társadalmi vitájába, vagy amikor a varsói városi vezetéssel kapott össze a „Czajka” szennyvíztisztítóban bekövetkezett havária nyomán.
A bizalmatlanság konszolidációja
A PiS a létezése óta ugyanahhoz a választói csoporthoz beszél. A csoport legállandóbb tulajdonsága azonban nem a demográfiai összetétele, hanem a pszichológiai képlete. Bár az előbbi sokszor összefüggésben áll az utóbbival, a legkevésbé sem szűkíthetjük le bizonyos életkori, lakóhely szerinti vagy képzettségi mutatókra, jellemzőkre.
A PiS választói – a CBOS közvélemény-kutató 2018-as és 2019-es felmérései szerint – gyenge kooperációs készséget és erős bizalmatlanságot mutatnak. Épp ez a tartós – és tartóssá tett – jellemzőjük. Miközben épp a bizalom a közösségépítés egyik legfontosabb értéke. A közösségi értékekhez leginkább kötődő választói csoport – legalábbis ezt állítja az övéiről a PiS – a valóságban a legkevésbé hajlandó a közösség kialakítására. A bizalom hiánya pedig könnyen átcsap a hiedelembe, amely szerint a világot titkos erők irányítják. Arra, hogy ezt az átjárást hogyan lehet kihasználni és manipulálni, jó példa a szmolenszki tragédia körüli összeesküvés-elmélet felépítése.
A PiS régi jelszava mellé – „Érdemes lengyelnek lenni” – új szlogent csaptak: „Lengyelország érdemes a megmaradásra”. Ez azt sugallja, hogy létezik valamiféle halálos fenyegetés. A kormánypárt a történelemből jól ismert módon ujjal mutat a lehetséges külső és belső ellenségekre: a menekültekre, az LMBT-közösségekre, az „utcára”, a „külföldre”.
A populista ambíciója nem az, hogy bizalmat ébresszen, hanem az, hogy bizalmatlanságot keltsen. S ezt a PiS mesteri módon műveli. Elszórja a kétely magját, majd nagy gonddal öntözgeti, ápolja azt, ami kisarjad belőle. A bizalomvesztés minden irányban pusztít: megszűnik a bizalom az állam, a nemzetközi szervezetek, a más vallásúak, a más szexuális orientációjúak iránt; a tudományos és állami intézmények iránt és a civil szervezetek iránt; majd az egyes emberek, a szomszéd, a munkatárs iránt is. Végül pedig az önbizalom enyészik el. A PiS-nek ellenségre van szüksége: harcolnia kell valakivel, megdönteni a rendszert, védekezni valakivel szemben. Ha nincs ellensége, a PiS sem létezik. Ezért áll szüntelen háborúban mindazokkal, akik nem ő, akik nem a hívei. A PiS számára ezért az egyet nem értés egyenlő az árulással. Ez oda vezet, hogy bár ő kormányoz, úgy viselkedik, mintha ellenzékben lenne. Ennek a magatartásnak legfőképpen a nemzetközi színtéren súlyosak a következményei, ahol Lengyelország még mindig esetlenül mozog.
| ||
A sorozatos botrányok, az imázskatasztrófák, a tettek és szavak közötti ordító ellentmondások dacára a kampány irányát és tónusát nem a Polgári Koalíció adja meg, hanem a PiS diktálja, ő állítja maga mellé sikerrel a lengyeleket. A kormánypárt a kampánynak a „Jó idők Lengyelország számára” szlogennel vágott neki, talánok és jóllehetek nélkül, a logója pedig a Lengyelország térképére festett szív és a választás jele. A Polgári Koalíció viszont feltételes módban fogalmazta meg választási jelszavát: „A holnap jobb lehet”. Azt csak kevesen veszik észre, hogy a választási szövetség neve (Koalicja Obywatelska) az „én, a polgár” (Ja, obywatel) szókapcsolatot is tartalmazza. Pedig ennek kéne választási üzenetük középpontjában állnia.
A CBOS említett felmérése szerint a lengyelek úgy vélik, a gazdaság jó állapotban van, és a kilátások is kedvezőek. A PiS ezt ügyesen használja ki – ma már kevesen emlékeznek a nőjogok vagy az alkotmány védelmében tartott demonstrációkra, jóllehet, ezek az események tízezreket vittek ki az utcára és késztettek állásfoglalásra a közösség ügyeiben. „Szert tettünk arra, ami a demokráciában felbecsülhetetlen értékű – a hitelességre. Mert hitelesség nélkül nincs demokrácia” – ismételgeti minden adandó alkalommal Jarosław Kaczyński. A hitelesség a PiS kampányának kulcsszava, amelyet az az 500 złoty (nagyjából 35 ezer forint – a szerk.) támaszt alá, amit havonta minden gyermekes család megkap – legyen bár gazdag vagy szegény.
A PiS jól ért a pénzszámoláshoz, s dacára a pártelnökről és legszűkebb környezetéről kialakított propagandaképnek, egyáltalán nem tartja ezt az elfoglaltságot megvetendőnek – ám az anyagi és gazdasági ügyek csak a hátterét adják a párt legfontosabb üzenetének.
A „jóléti állam lengyel változata” kifejezésben a hangsúly a lengyelen van. A PiS már régóta arra épít, amiben a többi párt a leggyengébb: az önazonossággal és a lelkiekkel összefüggő dimenziókra, témákra. „Az anyagiak, a gazdasági helyzet nem minden – mondotta szeptember 26-án, Legionowóban, pártja nagygyűlésén Kaczyński –, fontos az igazságosság, fontos a lélek állapota.”
Kanapépolgárság
A kampány utolsó szakaszában a PiS erőteljesen igyekszik a részvételt növelni. Korábban a magasabb részvétel inkább a Polgári Platformnak kedvezett, ám most minden közvélemény-kutatás arra utal, hogy minél többen mennek el szavazni, annál nagyobb lesz a PiS győzelme. A kutatások azt mutatják, hogy a PiS szavazói attól a pillanattól kezdve, hogy Kaczyński hatalomra került, derűlátóan tekintenek a jövőbe, s kevésbé érzik magukat kirekesztettnek – miközben hajlandóságuk az együttműködésre másokkal alacsony, akárcsak a másokba vetett bizalmuk, és relatíve magas számban fogadnak el az autoriter rendszerekre jellemző megoldásokat. A PiS-é a legnagyobb negatív választói réteg, s a vasárnapi választások végeredménye nagyrészt attól függ, hogy őket mennyire sikerül mobilizálni.
A lengyelek individualisták – a nemzetközi PISA-vizsgálatok tanúsága szerint a lengyel iskolásoknak nem erősségük a csapatmunka, és másoknál nehezebben boldogulnak a közös problémamegoldással. Pedig a demokrácia csapatjáték. Ha valaki egyedül próbálja meg gyakorolni, a játékszabályok radikálisan átalakulnak. És a PiS-nek igaza van abban, hogy „a választást nem lehet a kanapén heverészve megnyerni”. A magánszférában – görögül: idion –, a házacskában és kertecskében kezdődő és ott végződő élet idióta, és ellentétes a szabadsággal. Az ember nem csak idiotes, hanem polites is” – mondotta Werner Jaeger, a nagy klasszika-filológus. A kanapén terpeszkedő nemcsak választást nem tud nyerni, de a közösség életében sem vesz részt. Az érdeklődés és a polgári tenni akarás hiánya azok részéről, akik fontosnak tartják a demokratikus értékeket egyfelől, a bizalom hiánya a társadalom életében és a nemzetközi kapcsolatokban másfelől – ez a legrosszabb felállás Lengyelország és Európa számára. Szélesre tárja az ajtót a „segítőkész” erők előtt, akik új definíciókkal látnak munkához, s egy új berendezkedéssel fejezik be művüket.
Fordította: - dha -
A szerző újságíró, műfordító, a varsói Res Publica Nowa c. folyóirat munkatársa.
(Nyitóképünk: Jaroslaw Kaczynski, a kormányzó lengyel nemzeti konzervatív Jog és Igazságosság Pártjának (PiS) elnöke fogadja Orbán Viktor miniszterelnököt Varsóban 2017. szeptember 22-én. Fotó: MTI/EPA/Pawel Supernak.)
