A tisztességes önkormányzatokra vágyó emberek természetesen újra az urnákhoz járulnak

  • Haskó László
  • 2019. szeptember 22.

Publicisztika

S a forrásaikból kiforgatott, hatásköreikben megcsonkított önkormányzatokba választanak képviselőket.

Orbán a 2006-os hatalom-átvételi kísérlet óta megállíthatatlan. Akkor két éve voltunk befogadva Európába. Az a történelmi pillanat volt a demokráciával való szakítás nyilvánvaló és félreérthetetlen pillanata. Az akkor indított terrorral megspékelt nyomulás eredménye lett a 2010-es demokratikusnak látszó hatalomátvétel. Orbán utoljára 2006-ban lett volna megállítható, ha a „hugyos forradalom” hőseit és a vezetőségét szembesítik a törvénnyel és az igazságszolgáltatással. Az akkori kormány nem merte megtenni ezt a lépést. Érthetően, mert attól félt, hogy polgárháború törne ki, ha karhatalmi erőszakot alkalmazna. Most, a fejlemények ismeretében azt hiszem, hasznosabb lett volna az országnak akkor túlesni a nehezén. Annál is inkább, mert már késő, a hívek, illetve a szavazók száma – a diktatúrák természete szerint – stabilizálódott. Elegen vannak és eléggé elvakultak ahhoz, hogy, pajzsra emelve tartsák a nemzetük vezetőjét. Az ország lakosságának túlnyomó többségét reprezentáló ellenzéki pártokkal, szakszervezetekkel és a civil szférával nemcsak beszélő viszonyban nincsenek, egyenesen ellenségnek, külföldi hatalmak ügynökének kiáltják ki őket – s ők ezt igazi demokratikus szelídséggel és teljes politikai tompalátással tűrik, szinte élvezik. Bejárnak a parlamentbe, indulnak a teljesen megmanipulált választásokon, mosolyogva követik Madáchot: küzdenek és bízva bíznak. Pedig nincs már miben és kiben. Orbán igazi feudális uralkodó, főkegyúri jogokat gyakorol, stadiont és dinasztiát épít, közben lop, csal, hazudik. És ezzel ország-világ meg van barátkozva. Hiszen minden választást megnyer és minden médiumban azzal dicsekszik, hogy ő védi az országot, ő védi a kereszténységet és Európát is. Az országtól, a keresztényektől és az európaiaktól.

 

Barátai vagy szédült fasiszták, vagy keleti despoták.

 

És most, az egy éven belül második „sorsdöntő” választáson ismét arra kérik az immár egyesült ellenzéki pártok a „gondra bátor okos” lakosságot, hogy járuljon az urnákhoz és válasszon „bölcs honatyákat”, ezúttal az önkormányzatokba. A forrásaikból kiforgatott, hatásköreikben megcsonkított önkormányzatokba. A legutóbbi két kampány és a választások eredménye nem szegte az ellenzék kedvét, hogy részt vegyen a következő macska-egér harcban. Holott tapasztalhatták, hogy a macska mérhetetlenül el van szemtelenedve és el van bizakodva. Nem kétséges, hogy fair keretek között Budapesten (és talán a nagyobb városokban) ki lehetne söprűzni a vén kandúrokat, de tisztességes feltételekről álmodni sem lehet.

 

A rendőrség törvénytelen bevetése a választási harcba, új minőséget jelent a politikai aljasságban.

 

Nincs kétségem, hogy valódi bátor demokraták azonnal bojkottálnák a választást, csakhogy a demokrata ritka egér magyar földön és a magyar egérlyukakban. És ugye ott van a béka esete: szép lassan főtt puhára, észre sem vette. Természetesen, mi tisztességes önkormányzatokra vágyó egerek, ismét el fogunk menni az urnákhoz. Ha mindannyian ott leszünk, talán egy szűk kis félgyőzelem elérhető. És, hogy az milyen keveset fog érni, megsaccolható. Szeretnék tévedni, de az EP választást itthon az ellenzék győzelemnek érezte. És láthatjuk, hogy az Európai Unió egészen másképp értékelte a dolgot.

 

A szerző sebész.

Figyelmébe ajánljuk

Mint az itatós

Szinte hihetetlen, de akad még olyan nagy múltú, híres szimfonikus zenekar, amely korábban soha nem járt Budapesten: közéjük tartozott a Tokiói Filharmonikus Zenekar is, holott erős magyar kötődésük van, hiszen Kovács János 1992 óta szerepel náluk vendégkarmesterként.

Minden meg akar ölni

  • SzSz

Andriivka aprócska falu Kelet-Ukrajnában, Donyeck megyében; 2014 óta a vitatott – értsd: az ENSZ tagországai közül egyedül Oroszország, Szíria és Észak-Korea által elismert – Donyecki Népköztársaság része.

S most reménykedünk

„Az élet távolról nézve komédia, közelről nézve tragédia” – az Arisztotelész szellemét megidéző mondást egyként tulajdonítják Charlie Chaplinnek, illetve Buster Keatonnek.

A szürkeség ragyogása

Különös élmény néhány napon belül látni két Molière-darabot a Pesti Színházban. A huszonöt éve bemutatott Képzelt beteg egy rosszul öregedő „klasszikus”, a Madame Tartuffe pedig egy kortárs átirat, amelynek első ránézésre a névegyezésen túl nem sok köze van a francia szerzőhöz. Ez utóbbi egyáltalán nem baj, még akár erény is lehet.