A tisztességes önkormányzatokra vágyó emberek természetesen újra az urnákhoz járulnak

  • Haskó László
  • 2019. szeptember 22.

Publicisztika

S a forrásaikból kiforgatott, hatásköreikben megcsonkított önkormányzatokba választanak képviselőket.

Orbán a 2006-os hatalom-átvételi kísérlet óta megállíthatatlan. Akkor két éve voltunk befogadva Európába. Az a történelmi pillanat volt a demokráciával való szakítás nyilvánvaló és félreérthetetlen pillanata. Az akkor indított terrorral megspékelt nyomulás eredménye lett a 2010-es demokratikusnak látszó hatalomátvétel. Orbán utoljára 2006-ban lett volna megállítható, ha a „hugyos forradalom” hőseit és a vezetőségét szembesítik a törvénnyel és az igazságszolgáltatással. Az akkori kormány nem merte megtenni ezt a lépést. Érthetően, mert attól félt, hogy polgárháború törne ki, ha karhatalmi erőszakot alkalmazna. Most, a fejlemények ismeretében azt hiszem, hasznosabb lett volna az országnak akkor túlesni a nehezén. Annál is inkább, mert már késő, a hívek, illetve a szavazók száma – a diktatúrák természete szerint – stabilizálódott. Elegen vannak és eléggé elvakultak ahhoz, hogy, pajzsra emelve tartsák a nemzetük vezetőjét. Az ország lakosságának túlnyomó többségét reprezentáló ellenzéki pártokkal, szakszervezetekkel és a civil szférával nemcsak beszélő viszonyban nincsenek, egyenesen ellenségnek, külföldi hatalmak ügynökének kiáltják ki őket – s ők ezt igazi demokratikus szelídséggel és teljes politikai tompalátással tűrik, szinte élvezik. Bejárnak a parlamentbe, indulnak a teljesen megmanipulált választásokon, mosolyogva követik Madáchot: küzdenek és bízva bíznak. Pedig nincs már miben és kiben. Orbán igazi feudális uralkodó, főkegyúri jogokat gyakorol, stadiont és dinasztiát épít, közben lop, csal, hazudik. És ezzel ország-világ meg van barátkozva. Hiszen minden választást megnyer és minden médiumban azzal dicsekszik, hogy ő védi az országot, ő védi a kereszténységet és Európát is. Az országtól, a keresztényektől és az európaiaktól.

 

Barátai vagy szédült fasiszták, vagy keleti despoták.

 

És most, az egy éven belül második „sorsdöntő” választáson ismét arra kérik az immár egyesült ellenzéki pártok a „gondra bátor okos” lakosságot, hogy járuljon az urnákhoz és válasszon „bölcs honatyákat”, ezúttal az önkormányzatokba. A forrásaikból kiforgatott, hatásköreikben megcsonkított önkormányzatokba. A legutóbbi két kampány és a választások eredménye nem szegte az ellenzék kedvét, hogy részt vegyen a következő macska-egér harcban. Holott tapasztalhatták, hogy a macska mérhetetlenül el van szemtelenedve és el van bizakodva. Nem kétséges, hogy fair keretek között Budapesten (és talán a nagyobb városokban) ki lehetne söprűzni a vén kandúrokat, de tisztességes feltételekről álmodni sem lehet.

 

A rendőrség törvénytelen bevetése a választási harcba, új minőséget jelent a politikai aljasságban.

 

Nincs kétségem, hogy valódi bátor demokraták azonnal bojkottálnák a választást, csakhogy a demokrata ritka egér magyar földön és a magyar egérlyukakban. És ugye ott van a béka esete: szép lassan főtt puhára, észre sem vette. Természetesen, mi tisztességes önkormányzatokra vágyó egerek, ismét el fogunk menni az urnákhoz. Ha mindannyian ott leszünk, talán egy szűk kis félgyőzelem elérhető. És, hogy az milyen keveset fog érni, megsaccolható. Szeretnék tévedni, de az EP választást itthon az ellenzék győzelemnek érezte. És láthatjuk, hogy az Európai Unió egészen másképp értékelte a dolgot.

 

A szerző sebész.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.