Milyen vita fakadhat azokból a sértésekből, amelyeket Greta Thunberg a politikusok fejéhez vágott?

Publicisztika

Ide próféta kell; egy erős, éles, tiszta hang.

Számos józan, a globális felmelegedés mértékének és hatásainak enyhítése mellett egyébként elkötelezett közpolitikai szakember ismerősöm elutasítóan reagált arra, amit Greta Thunberg New Yorkban mondott.

  • Milyen megoldáshoz vezető vita tud abból fakadni, kérdezik, ha ellenfeleinket azzal vádoljuk, mint Thunberg, hogy gonoszok, hogy éretlenek, azért, mert más az álláspontjuk, mint a miénk?
  • Ugyan miért képviselné generációjának egészét az, aki a klímaváltozás elhárításának alárendelné a gazdasági növekedést, azt a növekedést, ami milliókat, köztük rengeteg fiatalt emelhet ki a végletes szegénységből?
  • Hogy segít a megoldás kikovácsolásában az, ha ígéretes részmegoldásokat „pusztán technikaiként” lesöprünk az asztalról?

Értem (és szakmai reflexből még osztanám is) ellenkezésüket, de úgy vélem, most nincs igazuk. Alább arról írok, miért.

Ám mielőtt belevágnék, egy rövid megjegyzés:

A rút és fensőbbséges ad hominemek áradata, akár azoktól, akik Thunberget beteg, tudatlan, manipulált gyereklánynak mondják, akár azoktól, akik minden kritikusát elnyomó osztályuralmuk ormáról a saját maszkulinitásuk védelmében gyűlölködő gazembereknek bélyegzik meg, nem érdemlik meg, hogy e megjegyzésnél több szót vesztegessünk rájuk


A közpolitika (másnéven: a hatalom gyakorlása)

több egymást követő fázisból áll. A fenti jogos aggályok a döntéselőkészítésről és a politikai döntésről szólnak. Ezekben a fázisokban demokratikus politikai közösségekben az árnyalatok érzékelése, a kompromisszumkészség, a társadalmi, költségvetési és politikai költségek és hasznok, a támogatók és ellenzők, a megnyert és elvesztett szavazatok számolgatására való hajlandóság, a jóhiszemű vitára való készség intranzigens hiánya semmilyen ügynek nem használ.

false

Thunberg hozzászólása ebben a kontextusban valóban nem segít. Sikeres reformokat hozó törvényeket soha nem próféták írnak és nem próféták fogadnak el. Csakhogy Thunberg ENSZ-beli szónoklata nem erről szól.

A közpolitikai folyamat legelső fázisát, mely megelőzi mindazt, amiről az előző bekezdésben írtam, a szakemberek kicsit tudálékosan a közpolitika napirendjének kialakítása néven nevezik. Ez arról szól, milyen problémákkal kapcsolatban merül fel egyáltalán, hogy komolyan foglalkozzon velük az állam.

Ha a társadalom számára elismerten kihívást, az állam által megoldható feladatot jelentő közügyekkel nem is mindig akar vagy tud ténylegesen kezdeni valamit a hatalom, ami nincs rajta azon a bizonyos közös napirenden, a mindenkori hatalmasok todo-listáján, arra biztosan nem fognak megoldást keresni. Márpedig pénz-, kapacitás-, idő- és figyelemszűkében erre a listára néhány tucat nagy, esetleg jól működő országban, még ötven-száz apró ügynél több egyszerre sose fér fel.

Ki állítja össze ezt a virtuális todo-listát?

A közpolitika napirendjét demokráciákban ugyanúgy, mint diktatúrákban nagyrészt a hatalommal bírók vagy a körülötte sertepertélők alakítják. Kormány- és pártprogramokból, miniszterelnöki szónoklatokból, minisztériumi jelentésekből tudjuk meg, hogy (teszem azt) a bevándorlás, az alacsony születésszám, a hagyományos családi kötelékek meglazulása, a túlzott drogfogyasztás, a szakmunkások hiánya és a nemzetközi versenysportokban elért sovány eredmények azok a gondok, melyekre megoldást kereshet a kormány, és nem mondjuk a kivándorlás, a romákkal szembeni masszív diszkrimináció, az alkoholizmus, a vállalkozási hajlandóság alacsony foka, vagy az, hogy kevés az egyetemista. Nagyrészt, de nem kizárólag.

false

 

Demokráciában (de még a népi elégedetlenségtől valamennyire mindig tartó autoriter rendszerekben is), ha valamit a szavazók tömegei akut, de az állam által orvosolható problémának éreznek, könnyen rajtaveszt az a kormány, amelyik nem próbál rá gyógyírt kínálni. Elvileg van tehát mód a hatalom bástyáin kívülről is benyomni ügyeket arra a bizonyos napirendre, ha sikerül elég sok szavazót meggyőzni arról, hogy van ott közös tennivaló. De a napirendre kerülésért és az ottmaradásért folyó verseny brutális.

Ezernyi aktivista- és lobbicsoport

ezernyi ügyet próbál egymást túlkiabálva beszuszakolni a nyilvánosságon keresztül a szavazók fejébe. Gólyák ütköznek röptükben villanydrótokba, gyanúsítottaknak pont a rendőrség jelöl ki védőt, nincs elég bicikliút, szociális bérlakás vagy öregek otthona, túl magas a kriptopénz-kereskedés után fizetendő adó stb, stb, stb: állam, állam, adj pénzt, oldd meg, tegyél valamit!!!

Hogy eben a harcban kinek több az esélye a sikerre, az sajnos a szakirodalom és a józan belátás szerint sem csak azon múlik, melyik a legsúlyosabb, legtöbbeket, leginkább, legtovább érintő probléma, inkább azon, hogy melyiket lehet legjobban, legolcsóbban megoldani azokkal az eszközökkel, amelyek az állam rendelkezésére állnak.

A sikert a politika, az emberi figyelem és psziché működési mechanizmusai és a figyelemért folytatott küzdelem, illetve a sajtó (a közösségi médiát is ideértve) működési elvei szabják meg. Ez az a terep, ahol a klímaváltozás veszélyeinek enyhítését akaróknak először meg kell küzdeniük. Ügyük tipikusan olyan ügy, amely hiába fontos (habár igenis lehessen vitatni, feltétlenül fontosabb-e, mint a globális szegénység leküzdése, a háborúk vagy az atomveszély), a fenti harcban nem jók az esélyei. Miért? Éppen azért, mert

túl nyomasztó, túl nagy, túl globális, túl lassú,

túl folytonos, túl komplex, túl elmosódott körvonalú. Még a legfejlettebb országokban is évtizedek óta, ha elő-elő is kerül, hamar a peremre szorul, amikor a szavazók döntenek: a klímaügy helyett a megélhetéssel és a munkahelyekkel, a külpolitikával és ezernyi kicsi, konkrét, nemzeti keretek között felmerülő és egy ciklus alatt nagyjából megoldható üggyel kapcsolatos megfontolás vezeti őket; ezért aztán a nehezen és lassan befolyásolható globális felmelegedés helyett inkább ezekre koncentrál a politika is.

Greta Thunberg kezet fog Junckerrel

Greta Thunberg kezet fog Junckerrel

Fotó: Getty Images

Ez az a kihívás, amelyre Greta Thunberg keresztes hadjárata a válasz: hogyan lehet emberek millióinál elérni, hogy ezt a problémát tartósan, szavazataikkal oda emeljék és ott is tartsák politikusaik szemében, ahova való: a legnagyobb kihívások közé, amelyekre az államtól, az államoktól várják a választ. Ehhez viszont nem árnyalt elemzések kellenek, részletekbe menő szakismeret és nem is méltányos tárgyaló- és kompromisszumkészség.

Ehhez Jeanne D’Arc-i tanúságtétel, elszánás és karizma kell. Ehhez egy próféta kell; egy erős, éles, tiszta hang. Igen, a hegedű zenéje ezerszer változatosabb, hajlékonyabb, humánusabb, jobban olvad összhangba a zenekar többi szólamával, mondjuk ki: szebb, mint a nagyharang monoton, süketítő, ijesztő hangja. De figyelmeztetni, felszólítani, távolra elhallatszani, azt üzenni: tűz van, tűz!, a félrevert haranggal lehet.

Neked ajánljuk