Publicisztika

Sűrű köd üli meg az MSZP-t. A bizonytalanság, a „merre megyünk sehová” típusú szövegszerpentinek ellepik a számukra egyre korlátozottabb nyilvánosságot, ezeket meg-megszakítják harcias nekibuzdulások, témaröptetések, amelyeket soha nem követ alaposabb feltárás, folytatás, akció. Parlamenti csetepatéik hatékonysága is nullaközeli, ha csak durván közbe nem lép a házelnök.

Az Alkotmánybíróság (AB) Mikulásra kedves aprósággal lepte meg köztársaságunk lakóit: kimondta, hogy vizsgálhatja, vajon az unióval folytatott közös hatáskörgyakorlás során „sérül-e Magyarország történeti alkotmányán alapuló önazonossága”.

Néhányan nemrég bedobták a köztudatba, hogy a baloldalnak az Orbán-rendszer megdöntése érdekében össze kellene fognia a Jobbikkal. A Jobbik ezt úgy vágta vissza fél kézzel, hogy még jól be is tartott a „baloldalnak”, mondván: mivel tudják, hogy vesztesek, ezzel csupán a parlamenti férőhelyeiket próbálják biztosítani. Az MSZP a tőle megszokott, szellemtelen pártnyilatkozatok nyelvén közölt elutasítása ennél gyorsabban felejthető. Ennek ellenére érdemes a mélyére nézni a történteknek.

Az őszinteség kérdése Vona Gábor esetében irreleváns. És ez az, amit a Magyar Narancs múlt heti szerkesztőségi cikke félreért. (Lásd: A rabbi kedden válaszolt, Magyar Narancs, 2017. január 5.) Az őszinteség belügy, az intim szféra része. Ugyanakkor Vona Gáborral, a Jobbikkal jó ízlésű ember nem alakít ki intim viszonyt.

Schmidt Mária elkezdte az „intellektuális megújítást”. A lap vezető újságírója azonnal felmondott. Mi lesz most?

Érdekelheti a Békés megyei polgárokat az, hogy miként működik a kormánypárt a közvetlen környezetükben? Nyilván nem, legalábbis a megyei hírlap szerint.

Az év eddigi legszimpatikusabb és legkonstruktívabb tiltakozó akciója.

Durva grafikonnal sokkolta a közvéleményt az egyik legnézettebb amerikai hírportál három nappal az elnökválasztás után. A Buzzfeed alapító szerkesztője és szakújságírója, Craig Silverman kimutatta, hogy a kampány hajrájában a Facebookon terjedő kamu hírek sokkal nagyobb érdeklődést keltettek, mint az ellenőrzött forrásokból származó, komoly utánajárással készült oknyomozó cikkek.

Alistair Cooke, a BBC riportere 95 éves korában hunyt el. Ismert ember volt, szép, hosszú életet élt, s hamvait a Central Parkban szórták szét. A hozzátartozók gyásza mégsem volt háborítatlan. Manhattanben ravatalozták fel a hamvasztás előtt, de ekkorra már eltávolították testéből a csontokat, és úgy hétezer dollárért el is adták őket fogászati és ortopédiai csontpótlással, implantátumokkal foglalkozó cégeknek.

A Gellérthegy eszmei megújítását célzó pályázaton nem indultunk, de közzétettük fiktív tervünket. Mi, a paradigma:ariadné építészstúdió építészei (Csóka Attila Róbert, Molnár Szabolcs, Titkos Ádám és e sorok írója) úgy véljük, egy építészeti pályázat apropóján a városról és a politikáról való gondolkodásunk is formálható, a valóság szövetének megbontása nélkül. Ezzel nem találtuk fel a spanyol­viaszt, mindössze felelevenítettünk egy elfelejtett építészi magatartást.

4 milliárdos miniszterelnöki rongyrázás a 4 millió létminimum alatt élő országában.

A kormánypártok semmit sem akarnak a véletlenre bízni, kiváltképp a 2018-as választást nem.

Ambivalens az érdeklődő közvélemény viszonya a belépésünk óta Magyarországra ömlő EU-s támogatásokhoz.